NHL: a Lightning hat gólt vágva egyenlített New Yorkban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.19. 06:53
null
Tyler Johnson mesterhármasával a Lightning legyőzte a Rangerst (Fotó: Reuters)
A Tampa Bay Lightning a triplázó Tyler Johnson remek játéka következtében 6–2-re nyert a New York Rangers vendégeként, így kiegyenlítette a négy győzelemig tartó konferenciadöntő állását az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Keleti főcsoportjában.


A Keleti főcsoport konferenciadöntőjében a New York Rangers a Tampa Bay Lightningot fogadta, ám a Rangers védelme ezúttal csődöt mondott, és a csapat 2014–2015-ös rájátszás során először kapott négy gólnál többet.

Az első találatra öt percet kellett várni, ekkor egy hatalmas hiba után Alex Killorn szerezte meg a korongot, amit rögtön tovább is passzolt Tyler Johnsonnak, aki egyedül törhetett a New York-i kapura. Noha Henrik Lundqvist kapusnak majdnem sikerült kivédenie a lövést, a korong végül becsorgott(1–0). A gólt kettős (!) emberhátrányban ütötte a Tampa Bay.

Három perc múlva Chris Kreider emberelőnyös helyzetből egyenlíteni tudott (1–1), a Rangers ezután viszont elvesztette a kontrollt, és már nem tudott pariban lenni a vendégcsapattal. Johnson előbb emberelőnyös helyzetből, majd öt az öt elleni szituációból is eredményes volt, így a 24 esztendős hokis mesterhármasának köszönhetően már 29 perc után eldöntötte a mérkőzést.

Johnson ebben a rájátszásban már tizenegy gólnál jár, ezzel ő a liga legeredményesebb játékosa, ráadásul a Lightning történetének első mesterhármasát jegyezte a rájátszásban.

A folytatásban a Rangers még szépített, de a Tampa Bay az utolsó harmadban háromszor is betalált, így végül 6–2-re nyert, és 1–1-re kiegyenlítette az egyik fél negyedik győzeleméig tartó párharc állását.

NHL
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
New York Rangers–Tampa Bay Lightning 2–6
(1–2, 1–1, 0–3)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
9 órája

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
22 órája

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40

NHL: nyolc gólt ütött a Buffalo és a Chicago, simán kikapott a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.16. 06:46

Ligacsúcs az NHL-ben: a rajt óta 180 perce nem üt gólt otthon a New York Rangers

Amerikai sportok
2025.10.15. 08:25
Ezek is érdekelhetik