Nem lassít az Atlanta, nyert a Spurs és a Bulls

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.01.04. 09:22
null
Gasol (jobbra) főszerepet vállalt a Boston elleni túlórás sikerből (Fotó: Action Images)
A keleti éllovas Atlanta újabb nagy skalpot gyűjtött be az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján, most a Blazers otthonából távoztak győzelemmel Millsapék. Sztárjai nélkül is megverte a Washingtont a Spurs, a Chicago Pau Gasol vezérletével ráadásban győzte le a Bostont, a Houston kiütötte a Miamit, a Denver pedig szétdobta a Memphist – íme a részletek!


Orlando Magic–Charlotte Hornets 90–98

Javított a Hornets. Jól zárta a back-to-backet a Charlotte, ugyanis a clevelandi vereség után ma már a korábban megszokott fényében tündökölt és vezette a csapatot Walker (10/21 mezőnyből, 4/8 hárompontos, 7 lepattanó, 6 gólpassz), aki érdekes módon csupán egy-egy triplával és gólpasszal vette ki részét a második negyedbeli mészárlásból, amikor a Hornets 21 pontot vert a hazaiakra. A Charlotte simán nyerte a lepattanócsatát (53-44), és a Walker mellett szintén ponterősen játszó Kidd-Gilchrist (7/13, 12 lepattanó) és Neal (19 perc, 5/11, 6/6 büntető) révén behúzták a mérkőzést.

Bénulás a második negyedben. Az újabb komoly hátrányt megpróbálta ledolgozni a hazai csapat, de külső dobásaik nem bizonyultak hatékonynak (21 százalék) és a mezőnyszázalék terén is komoly gondokkal küzdöttek (37.9 százalék). Harris (8/15, 11 lepattanó) és Vucsevics (8/16, 10 lepattanó) is dupla-dupláztak, Oladipo is igyekezett, próbált aktívan ténykedni (6/14, 4 lepattanó, 5 gólpassz,4 szerzett labda), de arra az ő teljesítményük sem jelentett magyarázatot, hogy miért nem szerzett pontot a második negyed utolsó 7 percében a gárda. A cseréktől 21 pont érkezett, ebből kilencet Fournier vállalt, aki nagyon gyenge dobóformát hozott 4/15-ös mezőny-. és 1/7-es triplamutatóval. A Magic ezzel a kudarccal sorozatban harmadik vereségét könyvelte el hazai pályán.

A Magic legjobb dobói: Oladipo 21/3, Vucsevics 20, Harris 18
A Hornets legjobb dobói: Walker 30/12, Kidd-Gilchrist 17, Neal 16

Chicago Bulls–Boston Celtics 109–104 – h. u.

A titkos MVP-jelölt nélkül is megy. Butler és Dunleavy egyaránt kihagyta a mai mérkőzést, ám előbbi hiányában gyorsan akadt vezér, aki a Bulls élére álljon. A szezonbeli 17. dupla-dupláját szállító Pau Gasol alaposan kitöltötte a statisztikai lap három legfőbb részét (9/16 mezőnyből, 16 lepattanó, 5 blokk), egyedüli hazai játékosként zárt 50 százalék feletti mezőnymutatóval. A padról érkező Brooks szorgosan gyűjtötte a pontokat (20 perc, 19 pont), de a rendes játékidő végén elhibázta a győzelemért dobott triplát. Ennek ellenére belefért, hogy a Bulls átlag alatti dobóformát hozott hazai pályán, hiszen a hosszabbítást könnyen nyerték.

Cserék nélkül nem megy. A munka dandárját a kezdőcsapat végezte a vendégeknél, mivel a kispadról mindössze 21 pont érkezett, melynek közel felét Crowder (10) tette a közösbe. A második félidőben 24 pontot szóró Turner (12/22, 4/5 tripla, 6 gólpassz, 7 eladott labda) és Bradley (8/15) vitték előre a Bostont, de az igazi megmentő a masszív dupla-duplával záró Sullinger (8/17, 16 lepattanó) volt, aki két másodperccel a lefújás előtt duplájával hosszabbításra küldte a feleket. A túlórára viszont már nem maradt erő a csapatban, két vereséget hozott számukra a hétvégi back-to-back.

A Bulls legjobb dobói: Gasol 29/3, Brooks 19/9, Rose 12/3, Gibson 12
A Celtics legjobb dobói: Turner 29/12, Bradley 17, Sullinger 16

Houston Rockets–Miami Heat 115–79

Bosszút állt a Houston. Hardenék gyorsan feledtették szurkolóikkal kiütéses vereségüket, ugyanis a földdel tették egyenlővé a Heat együttesét. A második negyedben 38 pontot termelt a Houston, mely a harmadik játékrészben csak 11 pontot engedélyezett a vendégeknek és 38 pontos előnyt épített ki. Harden (9/17 mezőnyből) és Howard (9/13, 13 lepattanó) is elemükben voltak, ahogy a teljes csapat, mely szétfutotta a Heatet, ugyanis 27 pontot szereztek gyors indításból.

Teljesen megsemmisítve. A vendégek egyetlen negyedben, az elsőben tudták felvenni a versenyt a vendéglátókkal. A két középső játékrészben 38 pontot vert rájuk ellenfelük, elvesztették a lepattanócsatát (33-47), 21 eladott labdát, továbbá 10 kihagyott büntető jegyeztek (15/25). Wade (5/11) és Bosh (4/12) mutatott némi életjelt, viszont ketten összesen 53 percet töltöttek a parketten, feleslegesnek bizonyult ezen a találkozón kifacsarni őket - főleg úgy, hogy elsősorban Bosh elég frusztráltnak látszott a mérkőzés során. A padról érkező Whiteside (6/8, 6 lepattanó) kapcsán meg kell jegyezni, hogy pontjai döntő többségét a záró negyedben hozta.

A Rockets legjobb dobói: Harden 28/6, Howard 23, Smith - Motiejunas 12-12
A Heat legjobb dobói: Bosh 15/3, Wade 15, Whiteside 14

Minnesota Timberwolves–Utah Jazz 89–101

Döntés két negyed alatt. A Utah a szoros kezdés után a két középső negyedben tarolt, 17 pontot vert a vendéglátókra, köszönhetően az ihletett dobóformát hozó Burke-nek (10/16 mezőnyből, 4/6 hárompontos, 6 lepattanó, 6 gólpassz). A vendégek jobbnak bizonyultak lepattanózásban (47–37), uralták a festéket (46–36), de ami még ennél is fontosabb, nagyon jól tripláztak (11/20). Tündökölt a pálya mindkét oldalán a Kanter hiányában kezdőbe kerülő Gobert (5/7, 11 lepattanó, 6 blokk), aki 11 pontot és 5 kiosztott blokkot jegyzett csak a harmadik negyedben – de Booker sem tétlenkedett, 15 pattanót és 6 gólpasszt tett hozzá a csapat teljesítményéhez

Hol a dobáspontosság? Nem lehet úgy mérkőzést nyerni, hogy mindössze két ember viszi a prímet. Wiggins ismét bizonyságot tett arról, hogy nem roppantja össze a teher, ha vezérként kell játszania (8/15 mezőnyből), viszont a kispadot szinte kizárólag Mo Williams (8/16, 3/5 hárompontos) testesítette meg, a cserék 36 pontjából 20-at ő vállalt - Daniels pedig csak dobott, nem talált és 0/8-as mezőnymutatóval zárta az estét. Első 11 triplakísérletéből 10-et kihagyott a hazai csapat, mellyel meg is alapozták a 40 százalékot el sem érő mezőnymutatójukat, továbbá a periméter-védekezésük is csődöt mondott. Sorozatban 11. alkalommal kapott ki a T'wolves.

A Timberwolves legjobb dobói: Mo Williams 20/9, Wiggins 20/3, Dieng 10
A Jazz legjobb dobói: Burke 28/12, Favors 15, Gobert 13

San Antonio Spurs–Washington Wizards 101–92

Nem bírta végig a Washington. Wall és Beal vezérletével 67 százalékkal dobtak a vendégek az első negyedben, 60 százalékkal félidőig és bár a Spurs támadójátéka is rendben volt, egál közelben maradtak a felek. Az utolsó negyedben aztán megtorpantak a vendégek, az utolsó bő öt percben összesen négy pontot tudtak szerezni – 6/23-mal dobtak ebben a játékrészben, így végül nem tört meg a sorozat: 1999 óta nem nyertek San Antonióban. Hiába érték el végül hatan is a tíz pontot, a védekezésük ismét hézagos volt, emellett pedig nem fért bele a hajrában produkált leolvadás.

Előléptek a kiegészítők. Leonard és Parker nem léphetett pályára, Duncan és Ginobili pedig együtt (!) 4/16-ot dobtak mezőnyből kilenc pontért – ennek ellenére működött a játék. Cory Joseph volt a vezér, 19 pontot szórt (20 a karriercsúcsa) 8/10-es mutatóval, de Diaw (14 pont, 7/8), Splitter (16 pont, 7/8) és Mills (15 pont, 6/8) is szinte hibátlanul dobott, a Spurs végül sztárjai nélkül is 55 százalékkal tüzelt. Az említettek mellett Belinelli és Green is elérte a tíz pontot és a bajnok 52–32-re nyert a festékben – folyamatosan ide jöttek ki a játékok, amiket nem is tudott levédeni a Wizards, így a hazai triplákra nem is volt szükség.

A Spurs legjobb dobói: Joseph 19, Splitter 16, Mills 15/9
A Wizards legjobb dobói: Beal 15/6, Wall 15, Gortat 12, Nené 12

Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 114–85

Lawsonék nagyon éltek. Az irányító és társai üdvözölték Brian Shaw rendelkezését, miszerint mostantól nem reggel, hanem délután van dobóedzés – ennek megfelelően a csapat 50 százalék felett célzott mezőnyből. Lawson egyik tempót süllyesztette el a másik után, végül 25 ponttal zárt (10/14 mezőnyből, 3/4 tripla, 11 gólpassz), mellette Afflalo is beszórt 23-at (8/12) – rajtuk kívül még négyen érték el a tíz pontot és kérdés nélkül nyerték meg a találkozót.

Csak a frusztráltság. A Grizzliesnek semmi nem működött ma este, Jusuf Nurkic rendkívül agresszív védekezése (11 pont, 10 pattanó, 5 blokk) nagyon lassította Marc Gasolt, a spanyol center technikait is kapott – a vendégek trénerét, Joergert pedig ki is állították egy heves reklamálás után. 2/14-es triplamutatót szenvedett össze a Memphis, csak 43 százalékkal dobtak és 13 büntetőt harcoltak ki – ezzel szemben a Nuggets játékosai 31-szer állhattak a vonalra. Mike Conley is tíz pont alatt maradt, Lawsonék pedig egyik demoralizáló kosarat dobták a másik után, idegölő estén van túl a Grizzlies.

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 25/9, Afflalo 23/6, Chandler 15/6
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 18, Adams 12/3, Leuer 10

Portland Trail Blazers–Atlanta Hawks 107–115

Egy nagy rohamra futotta a Portland erejéből. Eladott labdáiknak és az Atlanta koncentrált játékának köszönhetően fokozatosan nyílt az olló, a második negyedben már tíz felett járt a különbség. Itt egyszer visszatáncolt a Blazers, de a nagyszünet után újra meglógott a Hawks, magasabb fokozatba kapcsoltak Teague-ék és előbb egy 10–2-es, majd egy 19–10-es etappal húszra növelték az előnyt. Innen egy nagy rohanással megint felzárkóztak a hazaiak, a hajrában csak öt volt közte, de közelebb jönni nem tudtak, lemenedzselte a hajrát a keleti éllovas.

Triplák kontra büntetők. A Portland periméter-védekezését nem tudták átdobni a vendégek, Lillardék több, mint kétszer annyi hármast süllyesztettek el – ellenben Teague-ék 31 büntetőt harcoltak ki a hazaiak 12 kísérletével szemben, ez pedig bőven kompenzálta a kinti tűzerőt. A Blazers 18 eladott labdáját is kihasználták a vendégek, de tőlük nagyjából mindenki meg is szórta magát. Millsap (27 pont, 11/17) és Aldridge (30 pont, 14/25) csatája élményszámba ment, viszont az Atlanta rendszere sokkal jobban működött, ezt pedig egy rohanással nem lehetett eltüntetni. A Portland hazai sorozata megszakadt, a Hawks idegenbeli szériája viszont tovább él, sorozatban hatot nyertek más csarnokban.

A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 30, Matthews 19/12, Lillard 16/6, Batum 16/6
A Hawks legjobb dobói: Millsap 27, Teague 22, Korver 14/12

Los Angeles Clippers–Philadelphia 76ers 127–91

Korán engedett ki, de megoldotta a Clippers. Nem volt kérdés a találkozó kimenetele, Chris Paulék már az első negyedben 34 pontot szórtak, később közel húszra növelték az előnyüket. A második negyed végén kicsit kiengedtek, a fordulás után öt pontra zárkóztak Wrotenék, de a vendégek kapitális hibáit kihasználva könnyedén lépett el ismét Doc Rivers csapata, 22-vel nyerték az utolsó negyedet és végül majdnem negyvenet vertek a ligautolsóra.

Egyéni extráknak lehet örülni. Úgy néz ki, hogy ez marad idén a Philly-nek, a komoly vereségekben szépet találni – ma Robert Covington 23-at, Tony Wroten pedig 27-et szórt, bár utóbbi hatékonysága hagyott kívánnivalót maga után. A 21 eladott labda visszatérő probléma (30 pontot kaptak leindításból...), ráadásul úgy ment át rajtuk a Clippers, ahogy akart – Paul 24 ponttal és 12 gólpasszal dupla-duplázott, 54 százalékkal dobtak mezőnyből és senki nem játszott többet fél óránál. A Sixersnél pihent ma Carter-Williams, de ezzel együtt is botrányosan játszottak, Griffinék erőlködés nélkül verték meg őket 36 ponttal.

A Clippers legjobb dobói: Paul 24/9, Redick 17/9, Griffin 15
A 76ers legjobb dobói: Wroten 27/6, Covington 23/12, Mbah a Moute 14/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Orlando Magic–Charlotte Hornets 90–98
Chicago Bulls–Boston Celtics 109–104 – h. u.
Houston Rockets–Miami Heat 115–79
Minnesota Timberwolves–Utah Jazz 89–101
San Antonio Spurs–Washington Wizards 101–92
Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 114–85
Portland Trail Blazers–Atlanta Hawks 107–115
Los Angeles Clippers–Philadelphia 76ers 127–91

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik