NBA: összeállhat az Anthony, Bryant, James trió a Lakersnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 07:49
Elképesztő erősítéseket tervez az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő, az előző szezonban nagyon gyengén teljesítő Los Angeles Lakers.

A Lakers az előző idény szenvedését (27 győzelem mellett 55 vereség) sztárigazolásokkal próbálja feledtetni. Amerikai sajtóhírek szerint Carmelo Anthony (New York Knicks) és LeBron James (Miami Heat) szerződtetéséről is tárgyalásokat folytat a Los Angeles-iek általános igazgatója, Mitch Kupchak.

A hírek szerint Anthonynak 95 millió, Jamesnek 85.5 millió dolláros gázsit garantálnának négy évre. James esetében ez az összeg jóval alacsonyabb, mint a Miami által kínált 115.1 millió, ráadásul a Phoenix Suns, a Houston Rockets, a Dallas Mavericks és a Cleveland Cavaliers is sorban áll a klasszisért. Ugyanakkor James korábban a Miamit is azért választotta, mert Chris Boshhal és Dwyane Wade-del nagy hármast alkothatott. A Lakers nagy trióját most James mellett Anthony és az előző szezon nagy részét sérülés miatt kihagyó, de már egészséges Kobe Bryant alkothatnák.

Más kérdés, hogy Anthony megszerzése sem lesz egyszerű, hiszen a Knicks szeretné megtartani, de a Dallas és a Chicago Bulls is érdeklődik nála.

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.06.20. 23:46

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
2025.06.20. 10:29

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.06.19. 07:53

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
2025.05.08. 15:59

NBA: a kiesés után LeBron James még nem tudja, hogy folytatja-e

Amerikai sportok
2025.05.01. 13:01

Hiába Doncic 28 pontja, a Minnesota Gobert dupla duplájával búcsúztatta a Lakerst

Amerikai sportok
2025.05.01. 08:28
Ezek is érdekelhetik