NHL: Jágr egy évvel hosszabbított a New Jerseyvel

Vágólapra másolva!
2014.05.01. 11:52
Minden idők egyik legjobb jégkorongozója, a cseh Jaromír Jágr még egy évre aláírt az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New Jersey Devils csapatához.

„Jól érzem magam, így nincs okom a váltásra. Mi történhetne, ha tesztelném magamat szabadügynökként? Lehet, hogy más klubtól több pénzt kapnék, de azt senki sem tudná garantálni, hogy jól érzem majd magam az új helyen” – mondta a 42 éves sztár, aki hozzátette, akkor tudja legjobb formáját hozni, ha jól érzi magát a bőrében.

A Devils nem hozta nyilvánosságra a szerződés részleteit, de Jágr elárulta, hogy egy évre szól, a sajtóértesülések szerint pedig 6 millió dollár szerepel benne.

A cseh válogatottal a fehéroroszországi világbajnokságra készülő játékos az elmúlt szezonban csapata legeredményesebb hokisa volt 24 góljával, emellett 43 találatnál előkészítő volt.

Az olimpiai és világbajnok Jágr ősszel 21. idényét kezdheti majd meg az NHL-ben, amelyben 705 gólnál és 1050 gólpassznál jár, kétszer – még a Pittsburgh Penguins gárdájával – elhódította a bajnoknak járó Stanley-kupát is.

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik