NHL: Carter vezérletével már a Los Angelesnél az előny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.25. 08:45
null
Jeff Carter (jobbra) kiemelkedően játszott a harmadik meccsen (Fotó: Action Images)
Az egy gólt és két asszisztot jegyző Jeff Carter vezérletével a Los Angeles Kings 4–3-ra nyert a Chicago Blackhawks ellen az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) nyugati főcsoportjának döntőjében, ezzel 2–1-re átvette a vezetést a négy győzelemig tartó párharcban.

Győzelemmel kezdte a hazai meccseit a Kings a főcsoport döntőjében, miután Jeff Carter (egy gól, két assziszt) vezérletével legyőzte a Chicagót. Pedig a vendégek kapitánya, Jonathan Toews kétszer is vezetéshez juttatta csapatát az első harmadban, de Tyler Toffoli találata után a 29. percben már a Los Angelesnél volt az előny. Toffoli eddig a döntő minden meccsén betalált, ő valamint Tanner Pearson az egyetlen a keretben, akinek nincsen gyűrűje két évvel ezelőttről.

Drew Doughty góljával már kettővel ment a Kings, a Blackhawks csak szépíteni tudott az utolsó percben. Jonathan Quick 24 védéssel zárt, a Los Angeles pedig 2–1-re átvette a vezetést a párharcban, a negyedik meccset magyar idő szerint hétfőről keddre virradóra rendezik a Staples Centerben.

NHL, RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ

Los Angeles Kings–Chicago Blackhawks 4–3
G: Vojnov (7.), Carter (29.), Toffoli (35..), Doughty (52.), ill. Toews (6., 14.), Sharp (60.)
A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–1, a Los Angeles javára

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik