Kiütéssel döntőben a Miami Heat!

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 08:24
null
LeBron James magára talált, és sikerre vezette a Miamit (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoport-döntőjének hatodik mérkőzésén a címvédő Miami már az első félidőben eldöntötte az Indiana elleni meccs sorsát, így sorozatban negyedszer jutott be a nagydöntőbe – hasonlóra legutóbb 1984 és 1987 között a Boston Celtics volt képes. A Heat magabiztos sikeréhez LeBron James és Chris Bosh egyaránt 25 ponttal járult hozzá. Előbbi a playoffban 100. alkalommal volt győztes csapat tagja, ezt 30. életévének betöltése előtt rajta kívül csak Michael Jordan vitte véghez.

 

Kivégzés lett belőle. A Miami az első pillanattól fogva uralta a találkozót, ugyan a Pacers kezdett jobban, már nyitó tizenkét perc végére két számjegyűvé nőtt a hazaiak előnye, majd a második negyedben lemosta ellenfelét a címvédő (36–21-re hozta ezt a játékrészt), így itt el is dőlt a találkozó sorsa. A harmadik negyedet még komolyan vették LeBron Jamesék, így volt olyan pillanat (a záró etap elején), amikor 37 ponttal vezettek. A találkozó nagyban hasonlított a tavalyi keleti döntő hetedik meccsére, amelyen szintén tükörsimán nyert a Heat – ezzel sorozatban harmadszor akadt fenn rajtuk az Indiana.

Azt csinált a Heat, amit akart. Ezúttal könnyedén jutottak be a gyűrű alá és kellően agresszívek voltak ahhoz, hogy meg is oldják ott, így 50 pontot szereztek a festékből a Pacers 32 egységével szemben. E mellett 37–28-ra hozták a lepattanózást is – a Miami ellen nem jelent sok jót, ha ezt nem tudja hozni egy csapat. Igaz, ehhez az is kellett, hogy 58 százalékkal dobjon a hazai együttes, tehát kevés lepattanó jutott a Pacers gyűrűje alatt. James és Bosh is alig-alig rontott dobást, mindketten 25 pontig jutottak, Andersen hibátlan volt, kintről pedig ezúttal is hatékony volt Rashard Lewis, így Wade-re és Allenre nem is volt igazán szükség.

Az erőssége hagyta cserben a Pacerst. Az Indiana elit védekező csapatnak számított, viszont a támadójátékkal szenvedett az egész szezon során. Ma (és összességében ebben a sorozatban) viszont az előbbit nem sikerült összerakni, a 117 kapott pont 58 százalékkal borzalmas, ráadásul gyakorlatilag a teljes szériában 50 százalék körüli vagy feletti hatékonysággal dolgozott a Heat. Támadásban sem volt minden a helyén, többet vártak Paul George-tól (a vezér csak a legutóbbi meccsen villantott igazán, ma a 29 pontjának jó részét már a garbage time alatt dobta), Stephenson nem a kosárlabdával törődött és az első találkozót leszámítva a Hibbert, West páros sem tudott uralkodni, dominálni a gyűrű alatt.

A Heat legjobb dobói: James 25/3, Bosh 25/3, Wade 13/3, Lewis 13/9
A Pacers legjobb dobói: George 29/15, West 16, Stephenson 11/9

NBA, RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Miami Heat–Indiana Pacers 117–92
(24–13, 36–21, 31–24, 26–34)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Miami javára

Legfrissebb hírek

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

Amerikai sportok
2025.06.28. 10:26

Nézőrekordot hozott az NBA-döntő utolsó mérkőzése

Amerikai sportok
2025.06.24. 11:21

Nagyot küzdött Haliburton elvesztése után a Pacers, de a hetedik meccset megnyerve az OKC az NBA bajnoka

Amerikai sportok
2025.06.23. 05:00

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Amerikai sportok
2025.06.20. 08:11

Nincs vége: „megsemmisítette” az OKC-t a Pacers – kilenc év után újra hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2025.06.20. 02:23

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.06.17. 06:51
Ezek is érdekelhetik