NBA: menesztették a New York Knicks vezetőedzőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.21. 17:27
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásáról lemaradt New York Knicks elöljárói menesztették Mike Woodson vezetőedzőt.

A csapat márciusban kinevezett elnöke, a legendás Phil Jackson hétfőn közleményt adott ki, melyben jelezte, tiszteli mindazt, amit Woodson és stábja elért a Knicksnél, és nem gondolja, hogy csak a tréner felelőssége a mostani szezonban mutatott gyengébb játék, ám eljött a váltás ideje.

Woodson – aki játékosként tíz év alatt 10981 pontot dobott az NBA-ben – a 2011–2012-es szezon elejétől segédedzőként dolgozott a New York-i együttesnél, majd 2012 márciusában nevezték ki vezetőedzőnek. A 2012–2013-as szezonban a Knicks 54 győzelemmel és 28 vereséggel zárta az alapszakaszt, s második lett a Keleti főcsoportban, a rájátszásban pedig a főcsoport-elődöntőig jutott. A mostani kiírásban ugyanakkor gyengén játszott a gárda (37 győzelem/45 vereség), és végül nem jutott be a rájátszásba.

Legfrissebb hírek

A főcsoportdöntő nem elég – megvált edzőjétől a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.06.04. 11:12

NBA: bejutott a nagydöntőbe az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.06.01. 07:55

NBA: sima győzelmével a New York Knicks életben tartotta nagydöntős reményeit

Amerikai sportok
2025.05.30. 07:35

Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

Amerikai sportok
2025.05.28. 07:12

Shaq, ne nyomkodd a telefonodat! A kabalafigura megviccelte az NBA-legendát

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:52

Szépített a Knicks az NBA keleti döntőjében, méghozzá nem akármilyen feltámadás végén

Amerikai sportok
2025.05.26. 07:57

Óriási lépést tett második NBA-döntője felé az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.05.24. 08:11

17 pontról felállva, a hosszabbításban nyerve vette el a Knicks pályaelőnyét a Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:48
Ezek is érdekelhetik