NHL: sorozatban ötödször kapott ki az Ottawa

Vágólapra másolva!
2013.11.04. 06:54
null
Tömegjelenet a Calgary kapuja előtt, de a Flames jól jött ki a Chicago elleni ütközetből (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján az Ottawa Senators szétlövés után 4–3-as vereséget szenvedett a Dallas Starstól, így sorozatban ötödször kapott ki, abból négyszer otthon. A címvédő Chicago Blackhawks hosszabbítás után maradt alul a Calgary Flamesszel szemben.

 

A játéknap legeseménydúsabb mérkőzését a gödörben lévő Ottawa és a szintén nem remeklő Dallas vívta. A vendégek a második harmadik első percében már két góllal is vezettek, ám a játékrész végére a „szenátorok” ledolgozták hátrányukat. A harmadik harmadban ismét a „sztárok” kerültek előnybe, de az Ottawa tíz másodperccel a vége előtt hosszabbításra mentette a meccset Bobby Ryan találatával.

A ráadásban nem esett a gól, a szétlövésben is csak egy, azt pedig a csapatkapitány Jamie Benn szerezte, így a Dallas 2008 decembere óta veretlen az Ottawa ellen.

Az ezt megelőző három mérkőzésén 16 gólt szerző Chicago azt a Calgaryt fogadta, amely 2008 márciusa, tehát 13 mérkőzés óta nyeretlen volt a United Centerben.

A hosszúra nyúlt negatív széria azonban – magyar idő szerint – ma hajnalban megszakadt, hiszen a Flames a gólt és asszisztot jegyző Curtis Glencross vezérletével 3–2-es győzelmet aratott.

A játéknap harmadik, és egyben legsimább meccsén a Minnesota átgázolt a New Jersey-n.

NHL, ALAPSZAKASZ
Ottawa Senators–Dallas Stars 3–4 – szétlövés után
Chicago Blackhawks–Calgary Flames 2–3 – hosszabbítás után
Minnesota Wild–New Jersey Devils 4–0

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
22 órája

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik