NBA: 320 meccsen át tartott a Lakers páratlan szériája

Vágólapra másolva!
2013.11.15. 11:17
Háromszázhúsz – ennyi mérkőzésen át tartott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers nagy sorozata. Na persze nem a győzelmekre vagy a vereségekre kell gondolni, de még csak nem is a dobott pontokra. Ez a széria a nézők érdeme (is) volt.

A Staples Centerben a Lakers ugyanis hozzá volt szokva a telt házhoz – egészen 2006. december 6. óta. Azóta 270 alapszakasz és 50 rájátszás-meccsen keresztül egyszer sem maradt üres szék a Lakers otthonában, ha a csapat játszott – írja a Los Angeles Times.

A Staples Center 18 997 nézőt képes befogadni papíron, ám kedden, a New Orleans Pelicans ellen „csupán” 18 426-an voltak kíváncsiak a Los Angeles-iekre, így megszakadt a 320-as széria.

Eközben a városi rivális Clippers sorozatban 97-szer regisztrált telt házat 2011 februárja óta.

Legfrissebb hírek

NBA: szobrot kap Los Angelesben a Showtime Lakers legendás edzője

Amerikai sportok
2025.08.15. 10:19

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
2025.08.02. 19:55

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.06.20. 23:46

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
2025.06.20. 10:29

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.06.19. 07:53

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
2025.05.08. 15:59
Ezek is érdekelhetik