Harden és Howard vezette sikerre a Houstont

Vágólapra másolva!
2013.11.06. 10:45
null
Howard volt a Houston egyik nyerőembere (Fotó: Reuters, archív)
Kilenc mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakasza. A Houston Rockets sztárjai segítségével 24 óra alatt másodszor jutott 110 pont fölé, és ezúttal győzött is, míg az Indiana Pacers továbbra is veretlen, egyetlenként a ligában. LeBron James mérföldkőhöz érkezett, a Miami Heat és a San Antonio Spurs idegenben nyert, a Dallas Mavericks kitömte a Lakerst, Jason Kidd pedig megszerezte első hivatalos győzelmét vezetőedzőként. A New York Knicks nemcsak kikapott, de elvesztette egyik fontos játékosát is. Lássuk a részleteket!

 

Detroit Pistons–Indiana Pacers 91–99

Hullámzó meccs volt. A Pacers 29–14-re nyerte az első negyedet, túlságosan meg is nyugodtak – a Pistons a második játékrészben 27–9-es futást csinált. A félidőben aztán hathatott a fejmosás, a Pacers 15–2-vel kezdte a második félidőt, és végül simán győzött – a Pistons ellen sorozatban hatodszor. A Pacers az utolsó veretlen csapat a ligában.

Paul George is elkapta a szezonrajtot. A minap Chris Paulról írtuk, hogy MVP-esélyes lehet, ugyanez igaz az Indiana kiscsatárára is. George négy meccs után 27 pontot, 8 lepattanót, 4.3 gólpasszt és 2.3 labdaszerzést átlagol, de dobásai is ülnek: mezőnyből 53, tripláról 45, büntetővonalról 80 százalékos hatékonysággal teljesít.

Roy Hibbert: 7 blokk. Nem volt látványos Hibbert játéka, de védőoldalon teljesen limitálta Andre Drummondot, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Pistons palánk alatti játéka alaposan visszaessen.

A Pistons legjobb dobói: Jennings 17/3, J. Smith 16/3, Monroe 14
A Pacers legjobb dobói:
George 31/12, Watson 15/3, West 12.

New York Knicks–Charlotte Bobcats 97–102

Kiesett a védekezés alapköve. A 2012-es Év Védője, Tyson Chandler néhány percnyi játék után ütközött Kemba Walkerrel, és be kellett támogatni az öltözőbe. Elképzelhető, hogy komoly térdsérülést szenvedett a jobb lábán, nélküle a Knicks elbúcsúzhatna halvány bajnoki álmaitól is.

Kemba Walker volt a hős. Bár Carmelo Anthony 32 pontig jutott a Knicksben, tette mindezt 10/28-as mezőnymutatóval – a Bobcats irányítója viszont annak ellenére, hogy a 3. negyedben kézsérülést szenvedett, végül 25 pontot termelt, közel 50 százalékos hatékonysággal és fontos kosarakkal megtűzdelve.

Michael Kidd-Gilchrist: reménysugár? A tavalyi draft 2. helyezettje óriási melléfogásnak tűnt első szezonja után, és a második sem róla szól eddig – ma viszont amellett, hogy kiválóan limitálta Anthony-t, 16 pontig jutott (5/7 mezőny, 6/8 büntető), szedett 8 lepattanót, és kiosztott 3 blokkot.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 32/6, World Peace 18/6, Felton 14/6, Shumpert 14/3.
A Bobcats legjobb dobói:
Walker 25/9, Henderson 18/3, Kidd-Gilchrist 16.

New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 98–104

Jrue Holidayt beárazták? A Pelicans irányítója tavaly All-Star volt a 76ersben, új csapatában viszont eddig nem vezér. Ma Eric Bledsoe csillogott mellette, 10/12-es mezőnnyel dobott 25 pontot – miközben Holiday egyetlen hárompontost szenvedett be, és bár adott 9 gólpasszt, a 6 eladott labda nem mutatott szépen. Hiába Anthony Davis újabb remek produkciója (17 pont, 10 lepattanó, 5 blokk), ez ma nem fért bele.

Gerald Green pótolta Goran Dragicot. A szlovén játékmester bokája rakoncátlankodik, helyén a már többször leírt Green játszott a Suns kezdőjében – remekül. A hatalmas zsákolásairól ismert hátvéd-kiscsatár ma szinte csak triplát emelt rá, 10 kísérletből hatszor betalált.

Megérkeztek a Morris-ikrek. Egyikük kisebb eltiltását töltötte a szezon elején, a másik csak kiszorult a rotációból, de ennek már vége: Markieff 17, Marcus 16 pontig jutott, a két fiatal kiscsatár-erőcsatár átmenet nagy lendületet adott a Phoenixnek a padról beszállva.

A Pelicans legjobb dobói: Gordon 20/9, Roberts 17/9, Davis 17.
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 25/3, Green 18/18, Mark.Morris 17/3.

 

Dallas Mavericks–Los Angeles Lakers 123–104

Kiváló dallasi rajt. A Mavs nagyon hamar eldöntötte az érdemi kérdéseket, az első negyedet 35-22-re hozták Nowitzkiék, félidőben majdnem 20 volt az előnyük. A szezont tekintve is remekül startoltak, hiszen Nyugaton a 2-7. helyen hat csapat áll 3-1-es mérleggel, köztük a Mavs.

Monta Ellis extra, Calderon éledezik. Ellisre eddig sem lehetett panasz (ma is kerek 30 pontot szerzett alig 31 perc alatt), a spanyol viszont nem nagyon találta a dobásait – most viszont igen, 4 triplát is bevert.

Újra 70 felett a Lakers kispad, de micsoda különbség. A szezonnyitón 76 pontot dobtak a cserék, ami győzelmet ért – ma 72-ig jutottak, de leginkább azért, mert nem volt értelme visszaküldeni a nagyon gyengén játszó kezdőötöst.

A Mavericks legjobb dobói: Ellis 30, Crowder 18/12, Calderon 12/12.
A Lakers legjobb dobói: Young 21/3, Farmar, Meeks 11/6-11/6

Denver Nuggets–San Antonio Spurs 94–102

0–3. A Nuggets megy, hajt, de Brian Shawnak még várnia kell első győzelmére. A Spurs ellen 3 negyedig minden klappolt, aztán a negyedikben (16-30) átment rajtuk az úthenger. Tegyük hozzá, hogy Danilo Gallinari és Wilson Chandler nagyon hiányzik, hiszen a kezdő és a csere kiscsatárról van szó.

Megint a Spurs-cserék. Idén már nem az első eset, hogy a San Antonio kispadosai fordítják meg a meccset a 4. negyed elején, ma is ez történt: Ayres, Mills, Ginobili és Diaw is fent volt a pályán a kritikus időszakban.

Mi van Danny Greennel? A Spurs kezdőhátvédje a nagydöntőben rekordot döntött a bedobott hármasok számában, idén viszont nem hogy triplákat, pontot is alig szerez (3.5), és lepattanókban (1.8) és asszisztokban (0.8) sem nagyon tesz hozzá semmit a csapatjátékhoz.

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 20/3, Faried 15, J. Hamilton, Foye 11/3-11/3, Mozgov 11.
A Spurs legjobb dobói: Parker 24, Duncan 17, Leonard 14.

 

Sacramento Kings–Atlanta Hawks 100–105

Működött a Hawks „nagy hármasa". A Horford-Millsap-Teague trió mindegyike dupla-duplázott, bőven 50 százalék felett dobtak – így az is belefért, hogy sem Kyle Korver, sem a kispad nem volt formában.

Ismét irányítóválság a Kingsnél? Tavaly Isaiah Thomas és Aaron Brooks csatázott az első számú irányítóposztért, ám ez a harc több kárt okozott, mint hasznot. Nyáron szerződtették kezdőnek Greivis Vasquezt, hogy egyértelműen ki legyenek osztva a szerepek – erre mi történik? Vasquez csak szenved, miközben Thomas a padról szórja a jobbnál jobb meccseket. Edző legyen a talpán, aki megoldja a szituációt.

Majdnem megégett a Hawks. 82-65-re vezetett az Atlanta a 4. negyed előtt, ám ekkor beindult Thomas, aki 18 pontot szerzett az utolsó játékrészben, a Kings pedig 100-103-nál, négy szekundummal a vége előtt az egyenlítésért támadhatott – a sors iróniája, hogy éppen Thomas hagyta ki az egyenlítő triplát.

A Kings legjobb dobói: Thomas 26/3, McLemore-Thornton 15/9-15/9.
A Hawks legjobb dobói: Horford 27/3, Millsap 25/6, Teague 18/6.

Toronto Raptors–Miami Heat 95–104

Dobj, amennyit csak bírsz. Egymás után ötödik találkozóján jutott száz pont fölé a Miami, melyben remekeltek a pontgyárosok, pedig Bosh be sem öltözött a mérkőzésre, kislánya születése miatt. James szezoncsúcsot teljesített pontban, lepattanóban, Wade sorozatban harmadik húszasát tette a közösbe, s úgy hozták a találkozót, hogy rajtuk kívül csak Allen jutott tíz egység fölé (14).

James ötszázas sorozata. Nagyon korán eljutott tíz pontig LeBron James, amit sorozatban 500. alkalommal tett meg. Előtte ez csak négy játékosnak sikerült, méghozzá a Michael Jordan (866), Kareem-Abdul Jabbar (787 és 508), Karl Malone (575), Moses Malone (526) kvartettnek. Utoljára 2007. január 5-én dobott tíz pont alatt (Milwaukee - 8 pont).

Záporozó eladott labdák. A hazaiak az elfogadható számú, 14 eladott labdájukból kilencet a negyedik negyedben vétettek, ám ebből nyolcat az első kilenc labdabirtoklásukból hoztak össze. A Heat köszönte a lehetőséget 12-0-ás futást produkáltak és eldöntötték a meccset.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 21, Valanciunas 18, Lowry 13/6, Gay 13/3
A Heat legjobb dobói: James 35/3, Wade 20, Allen 14/9

Brooklyn Nets–Utah Jazz 104–88

Jason Kidd első győzelme. Hivatalosan ma született meg a Nets debütáló vezetőedzőjének első sikere. A csapat nem kockáztatta meg, hogy szoros találkozó esetén újra eltiltsák a vehemens mestert, végig domináltak, húsz pont körül tartották a különbséget.

Lopez erődemonstrációja, rövidítve. Az első negyedben 19 pontot tett az eredményjelzőre a Nets centere. Nem tudták tartani a Utah játékosai, így nem csoda, hogy 25 perc alatt jutott el 27 pontig, és lett a mérkőzés legeredményesebb játékosa. Persze a társak is kellettek a sikerhez, rajta kívül öten jutottak el tíz pont fölé.

Meggyőző erőfölény, pontosság. Ha Enes Kanter és Gordon Hayward teljesítményét kivesszük, akkor csupán 24 százalékos mezőnymutatót produkált volna a Jazz. Összességén a Nets 51,3 százalékos, míg a Jazz 37,8 százalékos hatékonysággal értékesítette mezőnydobásait, ennek tükrében pedig a vendégekre nézve hízelgő a 16 pontos különbség.

A Nets legjobb dobói: Lopez 27, Johnson 12/6, Pierce 11/3
A Jazz legjobb dobói: Hayward 22/3, Kanter 21, Burks 13

Portland Trail Blazers–Houston Rockets 101–116

Harden, Howard: szimpla portlandi forma. A megszokottak szerint alakult a hátvéd és a center számára az idegenbeli fellépés. Harden legutóbbi, itt lejátszott meccsén 33 pontot szórt, pont úgy, ahogy ma is. Howard 21 pont, 14 pattanót átlagolt az utolsó nyolc Portland elleni meccsén, mai mérlege 29 pont, 13 lepattanó. Jól folytatták a TrailBlazers elleni sorozataikat, bár hozzá kell tenni, hogy a Rockets 20 eladott labdájából 14-et magukra vállaltak 8-6-os elosztásban.

Gyorsan javított a Rockets a Clippers elleni zakó után. A lepattanócsatát 47-30-ra megnyerték, a festékben pedig ízekre szedték a hazaiak védekezését (54-28), emellett gyorsindításokból szerzett pontokban (19-6) is sokkal jobbak voltak.

Segítők nélkül trió. Hiába tett fel 62 pontot az eredményjelzőre az Aldridge-Matthews-Lillard hármas, a csapat többi tagja mindössze 35 százalékos mezőnymutatót produkált.

Négy percnyi rövidzárlat. Az első félidőben nagyon jól tartották magukat a hazaiak, azonban a harmadik negyed elején négy minutumra volt szüksége a vendégeknek, hogy 15–2-es rohanásukkal komoly előnyt alakítsanak ki. A 18 pontos differenciát már csak kozmetikázni tudták Batumék a folytatásban, az érdemi felzárkózásra esélyük sem volt.

A Blazers legjobb dobói: Lillard 22/12, Aldridge 21, Matthews 19/9
A Houston legjobb dobói: Harden 33/6, Howard 29, Lin-Beverley 12/3-12/3

NBA, ALAPSZAKASZ
8. JÁTÉKNAP

Portland Trail Blazers–Houston Rockets 101–116 (31–30 19–25 23–29 28–32)
Sacramento Kings–Atlanta Hawks 100–105 (32–25 13–29 20–28 35–23)
Denver Nuggets–San Antonio Spurs 94–102 (27–24 25–19 26–29 16–30)
Dallas Mavericks–Los Angeles Lakers 123–104 (35–22 32–26 27–29 29–27)
New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 98–104 (28–17 17–24 24–37 29–26)
Brooklyn Nets–Utah Jazz 104–88 (28–18 26–20 31–23 19–27)
Detroit Pistons–Indiana Pacers 91–99 (14–29 27–9 22–36 28–25)
New York Knicks–Charlotte Bobcats 97–102 (28–31 26–33 22–18 21–20)
Toronto Raptors–Miami Heat 95–104 (25–23 25–29 24–26 21–26)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik