Nyugat ura továbbra is a Spurs, a New Yorkot kiütötték Oaklandben

Vágólapra másolva!
2013.03.12. 08:48
Csupán öt találkozót vívtak az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra, de ezek között ott volt a nyugati csúcsrangadó, azaz a San Antonio és az Oklahoma City derbije is. A főcsoportot vezető texasiak Tony Parker nélkül is elintézték hazai pályán tavalyi rájátszásbeli legyőzőjüket, így egy kis egérutat nyertek, míg a New York a visszatérő Carmelo Anthonyval a fedélzeten kapott egy hatalmas pofont a Golden State vendégeként. A Brooklyn alulmaradt Philadelphiában, a Utah pedig elverte a Detroitot, ezzel beérte a Lakerst a nyugati nyolcadik helyen. A bajnokság egyik legjobb formában lévő alakulata, a Denver Phoenixet is bevette, így szépen jön fel a legjobb négy nyakára. Nézzük, hogyan alakultak az egyes összecsapások!

Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets 106–97Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets 106–97

A Nets hatalmas esélyt kapott, ugyanis egy philadelphiai győzelemmel leszakíthatta volna a mögötte tülekedő hármas üldözőbolyt, de kikapott a Sixers vendégeként a 27 pontos, 13 gólpasszos Deron Williams extrája ellenére is. A hatalmas hullámvölgyben lévő Collins-legénység erre a játéknapra nagyon összeszedte magát, gyakorlatilag minden pályára lépő hazai játékos tudása legjavát adta. Spencer Hawes (24 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz, 2 blokk) élete egyik legjobb produkcióját tette le az asztalra, Jrue Holiday (15 pont, 11 gólpassz) hozta a szokásos dupla duplát, a Thad Young, Evan Turner páros pedig nagyon hasznos volt mindkét oldalon. Ritkán látható módon hatan értek el legalább 13 egységnyit a Philadelphiánál.

A 76ers legjobb dobói: Hawes 24, T. Young, Turner 15-15
A Nets legjobb dobói: Deron Williams 27, Joe Johnson 20, B. Lopez 19

San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 105–93

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: Steph Curry, aki a maga 26 pontjával, valamint 10-ből 6-os triplamutatójával lassan New York-specialistának tekinthető, ráadásul most győzelemre is vezette kiváló teljesítményével a Golden State-et.
A nap lúzere: A New York, mely értékelhetetlen támadásbeli produkcióval rukkolt ki Oaklandben, 27,4-es mezőnyszázalékkal, illetve 27-ből 5-ös triplamutatóval ért el 63 pontot a Knicks a nem a legjobb védő csapat hírében álló Warriors ellen.

A Spurs Tony Parker nélkül is nagyon magas fordulatszámon pörög, s ma a 26 pontos Kevin Durant fémjelezte Oklahoma City ellen is megmutatta, hogy milyen szinten kompetens a vezér távollétében. A texasiak az első negyedet 10 ponttal elvesztették, de onnantól végig uralták a Nyugati főcsoport két legjobbjának csatáját. A 21 pontos, 10 lepattanós Tiago Splitter szintet lépett és lassan kezd annyira hatékony lenni, mint volt anno az európai pályafutása alatt, a Ginóbili, Duncan párostól pedig csak 25 pont érkezett összesen, de ezzel is simán célba ért a San Antonio a 17 labdát eladó, s csak 16 gólpasszt kiosztó Thunder ellen.

A Spurs legjobb dobói: Spiltter 21, K. Leonard 17, D. Green 16
A Thunder legjobb dobói: Durant 26, Westbrook 25, Ibaka 13

Utah Jazz–Detroit Pistons 103–90

Duncanék (középen) legyőzték 
riválisukat (Fotó: Reuters)
Duncanék (középen) legyőzték riválisukat (Fotó: Reuters)

A Jazz Paul Millsap távollétében is könnyedén két vállra a Pistonst, mely egyszerűen pariban lenni is képtelen a nyugati ellenfelekkel szemben. A 24 órával korábban Los Angelesben, a Clippers centere, DeAndre Jordan ellen az év talán legmegalázóbb jelenetét elszenvedő Brandon Knight igencsak pórul járt, ugyanis már az első negyedben megsérült és nem is folytathatta a játékot. A Detroitnál hat játékos szórt minimum 12 pontot, de a kezdőbe visszakerülő Mo Williams (20 pont, 6 gólpassz) húzta Jazz megnyerte a találkozót és ezzel beérte a Lakerst az utolsó, még rájátszást érő nyugati pozícióban.

A Jazz legjobb dobói: Mo Williams 20, Al Jefferson 16, Ma. Williams, Kanter 14-14
A Pistons legjobb dobói: Monroe, Stuckey, Jerebko 15-15

Phoenix Suns–Denver Nuggets 93–108

A 22 pontos, 10 lepattanós Koszta Kufosz szépen rámutatott a Suns legnagyobb hátrányára, azaz Marcin Gortat hiányzásának jelentőségére, a Nuggets pedig sorozatban kilencedszer is diadalmaskodva már 21 győzelemmel áll 50 százalék felett és közelít a nyugati top négyes felé. A hazaiaknál egyébként a beteg kislányára vigyázó Jermaine O'Neal sem lehetett ott a parketten, így nem csoda, hogy a hajrában simán faképnél hagyta Hollins-legénységet a coloradói alakulat. A vendégeknél az összesen 39 pontot termelő Lawson, Brewer kettős is kitett magáért, pláne, hogy Goran Dragic velük szemben csak 8 pontig és 7 gólpasszig jutott ezen az estén.

A Suns legjobb dobói: W. Johnson 18, Marc. Morris 16, Haddadi 13
A Nuggets legjobb dobói: Kufosz 22, C. Brewer 20, Lawson 19

Golden State Warriors–New York Knicks 92–63

Két héttel ezelőtt Steph Curry 54 pontot szórt a New Yorknak idegenben, ami akkor nem volt elég a sikerhez, ám ma 26 egységnyi is győzelmet ért, méghozzá nem is akármilyet. Az Amare Stoudemire-t egy jó ideig biztosan nélkülöző Knicks visszakapta ugyan Carmelo Anthonyt, de mindössze 63 egységnyit tudott elérni csapatként ezen az estén, 27,3-as mezőnyszázalékkal, ami nem sok jót jelent a Woodson-legénység számára a most indított nyugati túra felvezetéseként. A hazaiaknál az ex-New York-i, David Lee (21 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) is nagyot játszott, a GSW pedig két meccses hazai vereségsorozatot szakított meg, s még a következő két találkozóját is saját közönsége előtt vívhatja meg.

A Warriors legjobb dobói: Curry 26, K. Thompson 23, D. Lee 21
A Knicks legjobb dobói: Copeland 15, Anthony 14, Felton 10

NBA
ALAPSZAKASZ, 122. JÁTÉKNAP
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets 106–97
San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 105–93
Utah Jazz–Detroit Pistons 103–90
Phoenix Suns–Denver Nuggets 93–108
Golden State Warriors–New York Knicks 92–63

 

A KELETI FŐCSOPORT
1. x–Miami 61 47 14 77.0 9–1 24–9 10–0 Ny18
2. New York 61 38 23 62.3 6–6 24–13 6–4 V1
3. Indiana 63 39 24 61.9 10–2 26–14 7–3 V1
4. Brooklyn 64 37 27 57.8 9–4 28–13 5–5 V1
5. Chicago 63 35 28 55.6 7–6 26–13 4–6 V1
6. Boston 62 34 28 54.8 6–5 20–16 6–4 V1
7. Atlanta 62 34 28 54.8 10–4 21–16 5–5 V2
8. Milwaukee 61 32 29 52.5 7–8 21–17 6–4 Ny2
9. Toronto 64 25 39 39.1 3–8 14–21 3–7 Ny1
10. Philadelphia 63 24 39 38.1 7–8 14–24 2–8 Ny1
11. Detroit 66 23 43 34.8 6–7 19–21 1–9 V6
12. Cleveland 63 21 42 33.3 3–10 15–22 5–5 V2
13. Washington 61 20 41 32.8 5–8 11–27 5–5 Ny1
14. Orlando 64 18 46 28.1 2–9 8–31 3–7 Ny1
15. Charlotte 63 13 50 20.6 4–8 10–24 0–10 V10

 

A NYUGATI FŐCSOPORT
1. San Antonio 64 49 15 76.6 11–2 27–11 7–3 Ny1
2. Oklahoma City 64 47 17 73.4 6–4 31–10 8–2 V1
3. LA Clippers 65 45 20 69.2 8–4 27–12 7–3 Ny1
4. Memphis 61 42 19 68.9 6–5 22–13 9–1 Ny4
5. Denver 65 43 22 66.2 8–5 29–11 9–1 Ny9
6. Golden State 65 36 29 55.4 7–5 19–19 4–6 Ny1
7. Houston 64 34 30 53.1 5–8 15–22 5–5 V1
8. Utah 64 33 31 51.6 5–4 18–19 3–7 Ny1
9. LA Lakers 64 33 31 51.6 5–5 18–21 8–2 Ny3
10. Dallas 62 29 33 46.8 5–7 17–22 6–4 Ny3
11. Portland 62 29 33 46.8 6–5 18–21 4–6 V1
12. Minnesota 60 21 39 35.0 3–10 11–26 2–8 V2
13. Phoenix 64 22 42 34.4 4–8 14–25 4–6 V1
14. New Orleans 64 22 42 34.4 4–9 12–27 3–7 Ny1
15. Sacramento 65 22 43 33.8 4–6 9–28 3–7 V1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik