Chicagóban ért véget a Miami nagy sorozata

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.03.28. 10:48
null
A Chicago Bulls megállította a Miami Heatet (Fotó: Reuters)
Mára virradóra 14 mérkőzést bonyolítottak le az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, melyek közül a legnagyobb érdeklődést a még Derrick Rose nélkül felálló Chicago Bulls és a zsinórban 28. győzelmét megszerezni igyekvő Miami Heat csatája vonzotta. A hazaiak végül óriási energiával játszva két vállra fektették az NBA történelmének második leghosszabb győzelmi sorozatát összehozó címvédőt. A Lakers megszakította hármas kudarcsorozatát Minnesotában, a New York pedig meglepően simán intézte el a Memphis-t. A nap nyugati rangadóján a Spurs egy ponttal verte a Denvert, míg a Boston Jeff Green utolsó másodperces kosarával ért célba Clevelandben. Jöjjenek a részletek!

Toronto Raptors–Atlanta Hawks 88–107

Al Horford (26 pont, 12 lepattanó) 20-at termelt a második félidőben, Jeff Teague pedig egy 24 pontos, 13 gólpasszos dupla duplával volt a legjobb szervező a parketten, így a Hawks meglehetősen könnyedén vette be Torontót és ezzel továbbra is harcban van az ötödik keleti kiemelésért.

A Raptors legjobb dobói: Valanciunas 19, Gay 15, DeRozan 14
A Hawks legjobb dobói: Horford 26, J. Teague 24, Josh Smith 19



Philadelphia 76ers–Milwaukee Bucks 100–92

Bár a keleti kilencedik és a nyolcadik helyezett csatázott Philadelphiában, mégsem mondhatnánk, hogy a 15 pontos, 17 lepattanós Spencer Hawes húzta Sixers a mai diadalával veszélyeztetné a Bucks playoff-álmait. A vendégeknél Brandon Jenningset a második félidőben leültette Jim Boylan mester, mondván energia nélkül játszik az ifjú irányító, a vendégeknél pedig csak a 29 pontos, 7 gólpasszt kiosztó Monta Ellis hozott extrát., ami kevés volt az üdvösséghez.

A 76ers legjobb dobói: Holiday, Wilkins 18-18, Hawes 15
A Bucks legjobb dobói: Ellis 29, Sanders 15, Ilyasova 13

Charlotte Bobcats–Orlando Magic 114–108

Charlotte-ban összecsapott a liga két leggyengébb alakulata, s noha 19 ponttal ment az első negyed után a 29-et szóró Tobias Harris fémjelezte Magic, végül a Bobcats nyert, mely így látótávolságon belülre ért az orlandóiakhoz képest. A Walker, Henderson hátvédpáros 68 pontot termelt hazai oldalon, ami a foghíjas floridai védelem kritikája is egyben.

A Bobcats legjobb dobói: Walker, Henderson 34-34, Biyombo 11
A Magic legjobb dobói: T. Harris 29, O'Quinn23, Harkless 13

Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 92–93

A 22-őt dobó Brandon Bass vezetésével korán ellépett a régóta hiányzó Rondo, Sullinger páros mellett Garnettet és Lee-t is kényszerből jegelő Celtics, ám az Irving, Varejao, Waiters távollétében is színvonalasan játszó Cavaliers a két középső negyedet megnyomva bő kétszámjegyű előnyt épített a hajrára. Ám a zsinórban hatodik vereségét elkerülni igyekvő Rivers-legénység egy 21-6-os futással lehajrázta a clevelandieket, s Jeff Green (21 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) utolsó pillanatban szerzett ziccerével célba is ért.

A Cavaliers legjobb dobói: Ellington 16, Miles, Speights 13-13
A Celtics legjobb dobói: Bass 22, J. Green 21, Pierce 19



New York Knicks–Memphis Grizzlies 108–101

Két elképesztő dolog is történt a nap egyik legjobban várt rangadóján: Marc Gasol a komolyabbnak hitt sérülés után ott volt a Grizzlies a kezdőjében, a Knicks viszont majd 30 ponttal is vezetett már. A mentálisan nagyon erős Memphis dicsérete, hogy innen is vissza tudott kapaszkodni látótávolságon belülre, ám a csereként zsinórban másodszor is 30 felett termelő JR Smith, illetve az egyébként hatékonyan védett Carmelo Anthony-nak mindig volt egy-egy válasza a hajrában, így otthon tartotta a győzelmet az egyhuzamban hatodszor diadalmaskodó New York.

A Knicks legjobb dobói: JR Smith 35, Anthony 22, Shumpert 16
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 26, Bayless 24, T. Allen 18

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Luol Deng, aki 28 ponttal, 7 lepattanóval, 5 gólpasszal és 2 labdaszerzéssel játszott főszerepet a Miami Heat 27-es győzelmi szériájának megszakításában.

A nap lúzere: Zach Randolph (3 pont, 4 lepattanó), aki volt csapata, a New York ellen hatalmasat betlizett, s ezzel gyakorlatilag meg is pecsételte a Memphis sorsát ezen a játéknapon.

Chicago Bulls–Miami Heat 101–97

Az egész idény egyik legnagyobb kérdése dőlt ma el, hiszen rengeteg embert foglalkoztatott világszerte a Miami Heat fantasztikus győzelmi szériája, ami végül 27 diadal után zárult le, így tehát a Los Angeles Lakers 33-as csúcsát megdönteni nem sikerült a címvédőnek, ám így is az NBA történelmének második legjobbja lett ebben a kategóriában a LeBron James (32 pont, 7 lepattanó, 4 blokk) fémjelezte Heat. A Bulls ezen az estén a 28-at szóró Luol Deng mellett a fiatal Butlertől (17 pont, 5 gólpassz) is extra energiákat kapott, s a Noah, Rose, Belinelli trió távollétében is hatalmas sikert aratott hazai környezetben.

A Bulls legjobb dobói: Deng 28, Boozer 21, J. Butler 17
A Heat legjobb dobói: L. James 32, Bosh 21, Wade 18

New Orleans Hornets–Los Angeles Clippers 91–105

Chris Paul, az egykori Hornets-kedvenc 16 pontos, 9 gólpasszos és 4 labdaszerzéses produkciójával vezette diadalra a Clipperst New Orleansban, ahol a Williams-legénység már újra a Vasquez, Gordon hátvédpárossal állhatott fel, ám a negyedik bravúr már nem jött össze zsinórban a 19 pontja mellett 9 lepattanót is begyűjtő Anthony Davis húzta NOH-nak.

A Hornets legjobb dobói: E. Gordon 24, A. Davis 19, R. Lopez 13
A Clippers legjobb dobói: Griffin 19, Paul 16, C. Butler 13

Houston Rockets–Indiana Pacers 91–100

Nagyon fontos idegenbeli győzelmet aratott a West, Granger páros nélkül felálló Pacers Houstonban, ahol James Hardent egy 24-ből 6-os mezőnymutatóba sikerült belekergetnie a Voge-legénységnek. Roy Hibbert 28 ponttal és 13 lepattanóval rukkolt ki, s a kisebb kihagyás után újra bevethető Lance Stephenson 21 egységnyit tett a közösbe, a keletiek pedig végig uralták az összecsapást.

A Rockets legjobb dobói: Harden 22, G. Smith 18, Parsons 11
A Pacers legjobb dobói: Hibbert 28, Stephenson 21, T. Hansbrough, George 16-16



Oklahoma City Thunder–Washington Wizards 103–80

A Thunder nagyon szépen védte John Wallt (18-ból 3 mezőnyből), ez pedig nagyjából elég is volt a sima diadalhoz a tavalyi finalista számára, pláne, hogy a Nené, Ariza páros nem volt ma bevethető a fővárosiaknál. Kevin Durant (20 pont) és Russell Westbrook (21 pont) hozták az elvárhatót, Kevin Martin pedig a padról beszállva szórt 18-at.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 21, Durant 20, Kev. Martin 18
A Wizards legjobb dobói: Wall 18, Temple 13, Seraphin, C. Martin 12-12

Minnesota Timberwolves–Los Angeles Lakers 117–120

Igencsak hullámzó meccsen szakította meg hármas kudarcsorozatát a Lakers, mely így tartja rájátszás-pozícióját. A 31-et szóró Kobe Bryant még izgalmassá tette a végjátékot, ugyanis előbb elrontott egy büntetőt három egységnyi vendég előnynél, majd Ricky Rubiót (13 pont, 7 gólpassz) tripladobás közben „legyezte meg", amire végül nem fújtak faultot a játékvezetők. A Los Angeles-ieknél Dwight Howard (25 pont 16 lepattanó, 5 labdaszerzés, 5 blokk) is óriásit játszott, így elbírta Metta World Peace hiányát a D'Antoni-legénység.

A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 19, Cunningham 18, Derrick Williams 15
A Lakers legjobb dobói: Bryant 31, D. Howard 25, Jamison 18

San Antonio Spurs–Denver Nuggets 100–99

A Spurs Tim Duncan (23 pont, 14 lepattanó, 5 blokk) elrontott tempója ellenére megúszta a a vereséget, ugyanis Andre Miller elpuskázta a Nuggets potenciális győztes dupláját, így már sorozatban másodszor vesztett a korábban 15-ös győzelmi szériát produkáló denveri alakulat. A texasiak ezzel a sikerrel maradhattak a nyugati első pozícióban, amit megköszönhetnek a 8-ból 6 triplát értékesítő Danny Greenek, valamint a 18 pontos, 11 gólpasszos Tony Parkernek is.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 23, D. Green 20, Parker 18
A Nuggets legjobb dobói: McGee 21, W. Chandler 15, A. Miller 14

Utah Jazz–Phoenix Suns 103–88

A Utah nagy szerencséjére Lindsey Hunter éppen ma döntött Goran Dragic pihentetése mellett, így pedig nem igazán volt ellenfele a Suns a Jazznek, mely visszajött 50 százalékra és tartja reális playoffba jutási esélyeit. A hazaiaknál a 25-öt termelő Hayward és az ugyaneddig jutó Jefferson vitték a prímet, míg az arizonaiaknál a 13 gólpasszt kiosztó újonc, Kendall Marshall emelkedett ki a 22-őt szóró Wesley Johnsonnal egyetemben.

A Jazz legjobb dobói: Hayward, Al Jefferson 25-25, Foye, Millsap 12-12
A Suns legjobb dobói: W. Johnson 22, Scola 20, Mark. Morris, Dudley 10-10

Golden State Warriors–Sacramento Kings 98–105

A Kings a nap egyik meglepetését szolgáltatva remek játékkal fektette két vállra idegenben a GSW-t, pedig David Lee (20 pont, 10 lepattanó) és Steph Curry (17 pont, 12 gólpassz) is kitett magáért hazai oldalon. Isaiah Thomas 31-et szórt, s 7 gólpasszt osztott ki a sacrametóaiknál, a többiek pedig szépen elosztották a terheket, ami végül könnyed győzelmet ért Keith Smart fiai számára.

A Warriors legjobb dobói: D. Lee 20, Curry 17, Jack 16
A Kings legjobb dobói: I. Thomas 31, Cousins 14, Thornton 13

Portland Trail Blazers–Brooklyn Nets 93–111

A Blazers egy időre elvesztette LaMarcus Aldrdige-t, de a végül visszatérő all-star ma is szépen termelt (24 pont), úgyhogy nem ezen múlt a portlandiek sansztalansága. Az idegenbeli túráján eddig remeklő Nets erőembere, Reggie Evans élete mérkőzését játszotta, 22 pontos, 26 lepattanós dupla dupla érkezett a "fakezűnek" elkönyvelt veterántól, ami mellett Brook Lopez (28 pont) is szépen teljesített támadásban, ez pedig sok volt a szűk rotációval dolgozó Stotts-legénységnek.

A Blazers legjobb dobói: Aldridge 24, Lillard 15, Leonard 11
A Nets legjobb dobói: B. Lopez 28, R. Evans 22, G. Wallace, Blatche, M. Brooks 12-12

A JÁTÉKNAP TÍZ LEGSZEBB JELENETE

NBA
ALAPSZAKASZ, 137. JÁTÉKNAP

Chicago Bulls–Miami Heat 101–97
Toronto Raptors–Atlanta Hawks 88–107
Philadelphia 76ers–Milwaukee Bucks 100–92
Charlotte Bobcats–Orlando Magic 114–108
Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 92–93
New York Knicks–Memphis Grizzlies 108–101
New Orleans Hornets–Los Angeles Clippers 91–105
Houston Rockets–Indiana Pacers 91–100
Oklahoma City Thunder–Washington Wizards 103–80
Minnesota Timberwolves–Los Angeles Lakers 117–120
San Antonio Spurs–Denver Nuggets 100–99
Utah Jazz–Phoenix Suns 103–88
Golden State Warriors–Sacramento Kings 98–105
Portland Trail Blazers–Brooklyn Nets 93–111

AZ ÁLLÁS
Keleti főcsoport
1. x–Miami 71 56 15 78.9 V1
2. x–New York 70 44 26 62.9 Ny6
3. x–Indiana 72 45 27 62.5 Ny2
4. x–Brooklyn 71 42 29 59.2 Ny2
5. x–Chicago 70 39 31 55.7 Ny3
6. x–Atlanta 72 40 32 55.6 Ny1
7. Boston 71 37 34 52.1 Ny1
8. Milwaukee 70 34 36 48.6 V4
9. Philadelphia 71 28 43 39.4 Ny1
10. Toronto 71 26 45 36.6 V5
11. Washington 71 26 45 36.6 V1
12. Detroit 72 24 48 33.3 V1
13. Cleveland 70 22 48 31.4 V6
14. o–Orlando 72 18 54 25.0 V8
15. o–Charlotte 71 17 54 23.9 Ny1
Nyugati főcsoport
1. x–San Antonio 71 54 17 76.1 Ny1
2. x–Oklahoma City 72 53 19 73.6 Ny3
3. x–LA Clippers 72 49 23 68.1 Ny1
4. x–Denver 73 49 24 67.1 V2
5. x–Memphis 71 47 24 66.2 V2
6. Golden State 73 41 32 56.2 V1
7. Houston 71 39 32 54.9 V1
8. LA Lakers 72 37 35 51.4 Ny1
9. Utah 72 36 36 50.0 Ny2
10. Dallas 71 35 36 49.3 Ny3
11. Portland 71 33 38 46.5 V2
12. o–Sacramento 72 26 46 36.1 Ny1
13. Minnesota 70 25 45 35.7 V1
14. o–New Orleans 72 25 47 34.7 V1
15. o–Phoenix 72 23 49 31.9 V4
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
x=bejutott a rájátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik