Nagy győzelmet aratott a Denver - két hosszabbítás után

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.11.11. 10:46
null
A kiszolgáltatott helyzetben lévő Jrue Holiday (Philadelphia) passzol Jose Calderón (balra) és John Lucas III<br />(jobbra, mindkettő Toronto) között (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 12. játéknapján a Charlotte Bobcats hosszabbítás után nyert a Dallas Mavericks ellen, a Chicago Bulls házigazdaként, míg a San Antonio Spurs és a Boston Celtics vendégként győzött.





Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 83–93

Torontóban nagyon fogadkoztak a szezont megelőzően, hogy most végre egy ütőképes, rájátszásra esélyes alakulatot raktak össze a vezetők, de ebből eddig gyakorlatilag semmi sem látszik, s erre talán még az sem mentség, hogy a gárda legjobb játékosa, Kyle Lowry már egy hete sérült és nem lehet a kanadaiak segítségére. Andrea Bargnani ugyan kezd magára találni támadásban (23 pont), de a második negyedet 32-7-re elvesztő hazaiak a fordulás után már csak futottak az eredmény után. A két Young, Thad és Nick szépen vitték hátukon a Sixerst és a Collins-legénység egy újabb győzelmet gyűjtött be Andrew Bynum és Jason Richradson távollétében.

A Raptors legjobb dobói: Bargnani 23, DeRozan 19, Calderon 14
A 76ers legjobb dobói: T. Young, N. Young, Holiday 16–16

TORONTO–PHILADELPHIA



Indiana Pacers–Washington Wizards 89–85

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: Andre Iguodala, aki 19 pontos, 12 lepattanós, 8 gólpasszos produkciója mellett nagyon fontos triplát is szerzett a második ráadás kulcspillanatában és győzelemre vezette a Denvert.
A nap lúzere: Klay Thompson, aki nagyon stabil büntetőzőként és csapata legjobb dobójaként nem tudta lezárni a meccset az első hosszabbítás végén két egységnyi előnynél, ki is kapott végül a Warriors.

A még sokáig Danny Granger nélküli Pacers eléggé megszenvedett a továbbra is nyeretlen fővárosiakkal, de végül a 20-at szóró Paul George és a magáról végre életjeleket adó Gerald Green (15 pont, 8 lepattanó) főszereplésével behúzta az Indiana ezt a kötelezőt. A Washington John Wall és a brazil Nené nélkül képtelen nyerni, de legalább ebben az időszakban találtak egy használható irányítót csapaton belül, ő AJ Price, aki ma 12 pontos, 14 gólpasszos dupla duplával jelentkezett.

A Pacers legjobb dobói: George 20, G. Green 15, Stephenson 12
A Wizards legjobb dobói: Okafor, Beal 17–17, AJ Price 12

INDIANA–WASHINGTON


Charlotte Bobcats–Dallas Mavericks 101–97 – hosszabbítás után

A Charlotte fennállása során először tudta legyőzni a Dallast, ami elsősorban a 25 pontos, 12 lepattanós, 2 blokkot is kiosztó idei 1/2-es választottnak, Michael Kidd-Gilchristnek volt köszönhető. A Mavs az igen jól játszó, s 19 pontot termelő Vince Carter hátraesős dobása révén még megnyerhette volna a találkozót a rendes játékidő utolsó pillanatában, de célt tévesztett, így jöhetett a túlóra. A ráadásban a Nowitzki s Marion nélkül felálló texasiak lendülete elfogyott, a 26 pontos Kemba Walker húzta Bobcats pedig már másodszor győzött a szezonban, ami azért nagy szó, mert az előző idényt egy 23 meccses nyeretlenségi szériával zárta le a liga tavalyi leggyengébb alakulata.

A Bobcats legjobb dobói: K. Walker 26, Kidd-Gilchrist 25, Sessions 12
A Mavericks legjobb dobói:
Mayo 22, Carter 19, Collison 14

CHARLOTTE–DALLAS



Chicago Bullls–Minnesota Timberwolves 87–80

Az egyik oldalon Derrick Rose, a másikon pedig Kevin Love, Ricky Rubio, Brandon Roy és JJ Barea hiányzott különböző sérülések miatt, de így is rangadó volt ez a javából, két eléggé jó formában kezdő csapat között. A Bulls menet közben elvesztette Kirk Hinrich-ot is, de helyettese, a 18 egységig jutó Nate Robinson vezetésével célba ért a remekül védekező Thibodeau-legénység. A Minnesota nem csak a meccset vesztette el, hanem újabb emberét, Chase Budingert is, akinek megcsavarodott a térde.

A Bulls legjobb dobói: N. Robinson 18, Noah 17, Deng 16
A Timberwolves legjobb dobói:
Pekovics 18, Cunningham 14, Kirilenko 11

CHICAGO–MINNESOTA

Houston Rockets–Detroit Pistons 96–82

Még mindig nyeretlen a Pistons, melynek nem igazán volt esélye Houstonban sem a 20 pontos James Harden fémjelezte Rockets ellen. A hazaiak Kevin McHale edző nélkül játszották le ezt a találkozót, a mester családi okok miatt maradt távol, de tanítványai kiegyensúlyozott csapatteljesítménnyel hozták ezt a győzelmet. A Detroit több vezére is szenved, Rodney Stuckey ezen az estén is csak 8 pontig jutott el, de a többiek sem tudtak átlagon felüli produkciókkal jelentkezni.

A Rockets legjobb dobói: Harden 20, Asik 14, Marc. Morris 12
A Pistons legjobb dobói: Knight 16, Prince 13, Monroe 12

HOUSTON–DETROIT

Milwaukee Bucks–Boston Celtics 92–96

A Boston visszavágott a Milwaukee-nak, mely egy héttel ezelőtt pont a Celtics pályáján tudott diadalmaskodni, ráadásul a 10 pontos, 10 asszisztos Rajon Rondo sorozata is él, immáron 30. egymásutáni alapszakasz-meccsén jutott el legalább 10 gólpasszig, ami a liga történetének harmadik legjobb ilyen jellegű szériája. A hazaiaknál Monta Ellis (32 pont, 8 gólpassz) szárnyalt, de Brandon Jennings megragadt 4 pontnál és 5 gólpassznál. A remek utolsó 5 percet produkáló bostoniak legjobbja a 25 pontja mellett 9 lepattanót is begyűjtő Paul Pierce volt.

A Bucks legjobb dobói: Ellis 32, Dalembert 14, Daniels 12
A Celtics legjobb dobói:
Pierce 25, Garnett 18, Terry 15

MILWAUKEE–BOSTON

Utah Jazz–Phoenix Suns 94–81

A Jazz otthon eddig nagyon magabiztos, s most ahogy várható volt, be is gyűrte maga alá a 26 pontos hátrányból otthon megnyert meccs után érkező arizonaiakat. Marcin Gortat (1 pont, 8 lepattanó, 1 blokk) felőrlődött a Jefferson-Millsap-Favors-Kanter négyesfogat őrzésében, a Utah pedig kezdőirányítója, Mo Williams nélkül is simán célba ért, persze sokat köszönhet a veterán Jamal Tinsley-nek, aki dobott pont nélkül, de 14(!) gólpasszal zárt. Al Jefferson 27 pontos, 14 lepattanós dupla duplával zárt, de mellette Paul Millsap is 18 ponttal, valamint 13 lepattanóval emelkedett ki.

A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson 27, Millsap, Hayward 18–18
A Suns legjobb dobói: Scola 21, Dudley 16, Dragic 13

UTAH–PHOENIX

Portland Trail Blazers–San Antonio Spurs 109–112

A Portland leginkább az ilyen mérkőzések után sajnálhatja, hogy nincsen hatékony, ponterős kispadja, ugyanis a cserék összesen dobott 4(!) pontjával is majdnem sikerült elkapnia a hazaiaknak a nyugati listavezetőt. Nicolas Batum 33 egységével az utolsó pillanatig meccsben tartotta övéit, 109 - 109-nél is ő egalizált távolról 5. triplájával, de Manu Ginobili büntetői győzelmet értek a texasiaknak, akik a beteg Tony Parker nélkül is hatalmas győzelmet arattak idegenben. Tim Duncan 22 pontot, 9 lepattanót és 3 blokkot ért el a szintén remeklő, LaMarcus Aldridge (29 pont, 7 gólpassz, 4 blokk) ellen.

A Blazers legjobb dobói: Batum 33, Aldridge 29, Lillard 20
A Spurs legjobb dobói: Neal 27, Duncan 22, Ginobili 17

PORTLAND–SAN ANTONIO

Golden State Warriors–Denver Nuggets 101–107 – kétszeri hosszabbítás után

Szívszorítóan nagy győzelmet aratott a Denver idegenben, mely egy 11-0-ás rohammal zárta le a második hosszabbítást, így diadalmaskodott az Andrew Bogut nélkül kiálló Warriors otthonában. Az egyébként remekül büntetőző Klay Thompson már az első ráadás végén lezárhatott volna minden kérdést, de kétpontos hazai vezetésnél mindkét büntetőjét elrontotta, a 21 ponttal és 7 lepattanóval záró Gallinari pedig zsákolásával kiharcolta a második extra periódust. Ott is jobban kezdett a vendéglátó, de a 19 pontja mellett 12 lepattanót és 8 gólpasszt is elkönyvelő Andre Iguodala és az olasz Gallinari hatalmas tripláival végül lehajrázta ellenfelét a csupán 38 százalékkal mezőnyöző Nuggets, mely úgy fest, idén tényleg inkább a védekezésével fogja hozni meccseit.

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 23, Landry 22, Curry 19
A Nuggets legjobb dobói:
Gallinari 21, Iguodala 19, Faried 18

GOLDEN STATE–DENVER
NBA
ALAPSZAKASZ, 12. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 83–93
Indiana Pacers–Washington Wizards 89–85
Charlotte Bobcats–Dallas Mavericks 101–97 – h.u.
Chicago Bulls–Minn. Timberwolves 87–80
Houston Rockets–Detroit Pistons 96–82
Milwaukee Bucks–Boston Celtics 92–96
Utah Jazz–Phoenix Suns 94–81
Portland Trail Blazers–San Antonio Spurs 109–112
Golden State Warriors–Denver Nuggets 101–107 – kétszeri h.u.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik