Lakers: 0-3, Celtics: 0-2, Harden: 45

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.11.03. 10:43
null
A Knicks legyőzte a címvédő Miami Heatet (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra hatalmas meccsdömpinget rendeztek, hiszen 13 mérkőzést játszottak az NBA-ben, köztük pikáns rangadókkal, izgalmas végjátékokkal befejeződő derbikkel és érdekes eredményekkel. Mindenképp kiemelendő a Steva Nash nélkül kiálló Lakers újabb veresége, amelyet a 40-et szóró Kobe Bryant és társai éppen a városi rivális Clipperstől szenvedtek el, de érdekesség a Boston zakója hazai pályán a Milwaukee ellen, ahogy a címvédő Miami kiütésszerű veresége a New York Knicks idei bemutatkozó meccsén is. Ezek mellett nem lehet figyelmen kívül hagynunk a liga új szupersztárjának, James Hardennek újabb fantasztikus performanszát sem, nézzük, milyen érdekességek akadtak még ezen a játéknapon!

Charlotte Bobcats–Indiana Pacers 90–89

A 30 pontot szóró Kemba Walker húzta tavalyi ligautolsó összesen 23 meccses vereségsorozat után tudott újra nyerni, méghozzá a keleti élcsapatnak számító Indiana Pacers ellen, hazai környezetben, így Mike Dunlap mester NBA-bemutatkozása is győztesre sikeredett. Az utolsó pillanatokban lehetett volna sansza a vendégeknek, de érdekes módon éppen az a DJ Augustin hibázta el a potenciális győztes kosarat, aki tavaly még a Charlotte irányítója volt. Az idei 1/2-es draftválasztott, Michael Kidd-Gilchrist 2 ponttal, 7 lepattanóval és 2 blokkal mutatkozott be, de leszedte a pályáról a Danny Granger nélküli Pacers egyik fő pontforrásának várt Gerald Greent.

A Bobcats legjobb dobói: K. Walker 30, G. Henderson 18, Sessions 11
A Pacers legjobb dobói: Stephenson, Hansbrough 15-15, Da. West 14

Orlando Magic–Denver Nuggets 102–89

Másodjára sem jött össze a győzelem a Gallinarit visszakapó Nuggets számára itt az idényeleji keleti túrán, ami azért meglepetés, viszont elnézve a Dwight Howard utáni éra lelkesedést Orlandóban, nem lesz olyan rossz csapat idén sem a Magic. Glenn Davis 29 ponttal, 10 lepattanóval és 2 blokkal igyekezett feledtetni a korábbi sztárcentert, míg JJ Redick a padról beállva 21-et termelt, így a 23-at szóró Gallinari húzta denveriek lógó orral kellett, hogy távozzanak Orlandóból. A Magic kispadján tehát győzelemmel mutatkozott be a nyáron kinevezett új vezetőedző Jacque Vaughn.

A Magic legjobb dobói: G. Davis 29, Redick 21, Moore 13
A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 23, Lawson 12, A. Miller 11

Boston Celtics–Milwaukee Bucks 88–99

Meglepetésre nagyon simán diadalmaskodott idei első alapszakasz-meccsén a 21 pontos, 13 gólpasszos dupla duplával nyitó Brandon Jennings fémjelezte Bucks a védekezésben még nagyon nem összeszokott Boston otthonában. Rajon Rondo (14 pont, 11 gólpassz) ugyan zsinórban 26. alapszakasz-mérkőzésén jutott el legalább 10 asszisztig, amivel régóta nem látott rekordot vett célba még tavaly év végén, de rajta kívül csak Kevin Garnett 15 pontja emelhető ki, senkinek sem volt ma jó napja a Celticsnél, míg a Miwaukee nagyon agilis játékkal nyitotta a szezont.

A Celtics legjobb dobói: Garnett 15, Rondo 14, Pierce, J. Green 11-11
A Bucks legjobb dobói: Jennings 21, To. Harris 18, Ellis 14

Atlanta Hawks–Houston Rockets 102–109

Győzelemmel folytatta idegenbeli túráját a Rockets, James Harden pedig 45 pontos karriercsúccsal jelentkezett, s jelenleg két mérkőzés után az egész liga legjobb dobója. A szintén új szerzemény, Jeremy Lin 21 ponttal, 10 lepattanóval és 7 gólpasszal zárt, úgy fest, hogy tényleg a liga egyik legjobb kisember-párosa lehet Lin és Harden. A Thundertől elhozott „szakállkirály" egyébként 19-ből 15-ös mezőnymutatóval és 17-ből 15-ös büntetőzéssel zárt, egészen hihetetlen hatékonysággal dolgozik tehát a tavalyi év legjobb hatodik embere. Az idényt most kezdő Atlantánál a 22-őt szóró Lou Williams volt a legjobb pontszerző, Larry Drew fiait az utolsó négy percben „végezte ki" a tarthatatlan James Harden.

A Hawks legjobb dobói: L. Williams 22, Jo. Smith 18, Horford, J. Teague 14-14
A Rockets legjobb dobói:
Harden 45, Lin 21, Marc. Morris 17

Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls 86–115

A 16 pontos, 12 gólpasszos Nate Robinson vezérletével gyakorlatilag kiütötte a Clevelandet a Derrick Rose-t nélkülöző Chicago, s míg a vendégeknél az egész kezdőötös remek napot fogott ki, addig az Irving, Varejao, Waiters triónak sokkal rosszabbul ment, mint az idénynyitón. A Bulls már korán 20, majd 30 pontos előnyre tett szert, onnantól pedig nem volt sansza sem Byron Scott fiainak.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 15, Varejao, Gee 12-12
A Bulls legjobb dobói:
R. Hamilton, Deng 19-19, N. Robinson 16

New York Knicks–Miami Heat 104–84

Az Amare Stoudemire-t nélkülöző Knicks bemutatkozására egészen eddig kellett várni, de így is kisebb csoda, hogy a hurrikán sújtotta New Yorkban nem kellett ezt a mérkőzést is elhalasztani. A 30-at szóró Carmelo Anthony fémjelezte hazaiak végig kézben tartva a meccset nagyon simán diadalmaskodtak a címvédő ellen, a 36 triplakísérletből 19-et be is szóró Knicks támadásaira ma egész egyszerűen nem volt ellenszer, Anthony már az első negyedben gyakorlatilag szét dobta a 23 pontos James húzta Heatet.

A Knicks legjobb dobói: C. Anthony 30, Novak 17, Felton 14
A Heat legjobb dobói: L. James 23, Lewis 16, Wade 15

KNICKS–HEAT 104–84, ÖSSZEFOGLALÓ

New Orleans Hornets–Utah Jazz 88–86

A Hornets egy saját csapattárssal való ütközés után korán elvesztette 1/1-es draftoltját, Anthony Davist, de így is meccsben maradt a 13 pontos, 10 gólpassz Vasquez irányította hazai alakulat, sőt kisebb meglepetésre be is tudta végül húzni a győzelmet. Eric Gordon távollétében most sem ment a kezdő hátvéddé avanzsáló Austin Riversnek (2 pont, 6 gólpassz), de a 19-et szóró Robin Lopez élete meccsét játszotta, a másik oldalon pedig csak a 20 egységig jutó Randy Foye emelkedett csak ki, az utolsó tripla lehetősége miatt így is megvolt a sansza a vendégeknek, de végül lógó orral kellett távozniuk New Orleansból.

A Hornets legjobb dobói: R. Lopez, R. Anderson 19-19, Aminu 15
A Jazz legjobb dobói: Foye 20, Mo Williams 16, Hayward 14

Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 106–92

Míg Oklahoma Cityben James Harden elengedése miatt bánkódnak a szurkolók, addig azért Kevin Martin, a helyette érkező cserehátvéd egész jól muzsikál, most például 19-et szórt csereként beállva, s ez a 32-őt dobó Westbrook és a 23 pontos, 17 lepattanós, 7 gólpasszos Durant teljesítményeivel ötvözve sima győzelmet ért az OKC-nek. A vendéglátók egyetlen nagyobb bánata Kendrick Perkins csúnyának tűnő térdsérülése lehet. A Portlandnél az már látszik, hogy Damain Lillard (21 pont, 7 gólpassz) hatalmas fogás volt a nyári drafton, de a 22 pontos, 15 lepattanós dupla duplát szállító LaMarcus Aldridge remeklése is bizodalomra adhat okot a Blazers szurkolóinak.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 32, Durant 23, Kev. Martin 19
A Blazers legjobb dobói:
Aldridge 22, Lillard 21, Matthews 17

Minnesota Timberwolves–Sacramento Kings 92–80

Győzelemmel mutatkozott be az idény egyik legizgalmasabb csapatának beharangozott Minnesota is, ez pedig Kevin Love és Ricky Rubio nélkül akkor is dicséretes, ha tudjuk, hogy a gyengécske Sacramento volt az ellenfél. Andrei Kirilenko 10 ponttal, 7 lepattanóval és 5 gólpasszal tért vissza az NBA-be egy év európai kitérő után, Brandon Roy pedig 10 ponttal, 5 lepattanóval és 6 gólpasszal jött vissza egy szezonnyi "visszavonulást" követően. A nyerőember a 21-et szóró JJ Barea volt, s érdekes, hogy a Kings legeredményesebb játékosa is egy kosaras-mértékkel nézve törpe, a 175 centis Isaiah Thomas volt a maga 20 egységével.

A Timberwolves legjobb dobói: Barea 21, Roy, Kirilenko 10-10
A Kings legjobb dobói:
I. Thomas 20, M. Thornton 15, Cousins 11

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: James Harden, aki 45 ponttal és hihetetlen dobószázalékokkal (19-ből 15 mezőnyből, 17-ből 15 büntetőből) vezette győzelemre a Houstont, eddig mindkét Rockets-mezben lejátszott mérkőzése egészen extrára sikeredett.
A nap lúzere: A Lakers, mely a nagy várakozások ellenére 1978 óta nem kezdett zsinórban 3 vereséggel egy alapszakaszt sem.

Phoenix Suns–Detroit Pistons 92–89

A Phoenix második nekifutásra megszerezte első győzelmét az évadban, a 15 pontja mellé kiosztó Goran Dragic eddig nagyon szépen pótolja a nyáron távozott Steve Nasht, míg Marcin Gortat (16 pont, 16 lepattanó, 3 blokk) eddig úgy fest, hogy ebben a rendszerben is tökéletesen megtalálja a helyét. A vendégeknél döntő volt Rodney Stuckey (10-ből 0 mezőnyből) borzasztó dobóformája, de így is volt lehetősége az egalizálásra az utolsó pillanatban Lawrence Frank tanítványainak, ugyanis Telfair csak egy büntetőt dobott be a Suns oldalán, de ebből végül nem lett baj, nyert a Phoenix!

A Suns legjobb dobói: Beasley, Gortat 16-16, Dragic 15
A Pistons legjobb dobói:
Prince 18, Maxiell 16, B. Knight 13

Los Angeles Lakers–Los Angeles Clippers 95–105

Nem kellett sokat várni az első Los Angeles-i belharcra, mely a várakozásoknak megfelelően remekre, igaz nem túl szorosra sikeredett. A Steve Nasht kisebb sérülés miatt nélkülöző Lakers Kobe Bryant 40 pontos estéje ellenére sem igazán volt meccsben már az utolsó negyedre, a 18 pontos, 15 gólpasszos Chris Paul és társai szépen kihasználták a rivális pillanatnyi gyengeségeit és magabiztosan húzták be ezt a derbit. A Lakers így 0-3-mal áll a szezonban és 11 meccsesre nyúlt a tét nélküli előszezonnal egybekötött nyeretlenségi sorozata. Érdekesség, hogy a Clippers legeredményesebbje most is a padról beálló Crawford lett.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 40, W. Howard 13, P. Gasol 10
A Clippers legjobb dobói: Ja. Crawford 21, Paul 18, Griffin 15

Golden State Warriors–Memphis Grizzlies 94–104

Noha a Warriors két sérülékeny sztárja, Andrew Bogut és Stephen Curry (26 pont, 7 gólpassz) már egészségesnek tűnik, ugyanakkor Brandon Rush éppen most dőlt ki egy nagyon csúnya térdsérüléssel a hazaiaknál, ez pedig kicsit meg is fagyasztotta a hangulatot a csarnokban, a rutinosabb és a palánk alatt jóval erősebb Grizzlies pedig koncentrált játékkal húzta be a győzelmet idegenben is. A Gasol, Randolph, Gay trió mellé fel tudott nőni a 21-et szóró Conley is, így nem kellett különösebb izgalmakat átélnie Hollis mesternek az utolsó percekben, megvan a Memphis első idei győzelme.

A Warriors legjobb dobói: Curry 26, Landry 20, D. Lee 16

A Grizzlies legjobb dobói: Conley, M. Gasol 21-21, Gay 18

NBA
4. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Indiana Pacers 90–89
Orlando Magic–Denver Nuggets 102–89
Boston Celtics–Milwaukee Bucks 88–99
Atlanta Hawks–Houston Rockets 102–109
Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls 86–115
New York Knicks–Miami Heat 104–84
New Orleans Hornets–Utah Jazz 88–86
Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 106–92
Minn. Timberwolves–Sacramento Kings 92–80
Phoenix Suns–Detroit Pistons 92–89
Los Angeles Lakers–Los Angeles Clippers 95–105
Golden State Warriors–Memphis Grizzlies 94–104
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik