Férfi kosár: Somogyi blokkolása is bekerült a hivatalos összefoglalóba - videó

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.07.15. 13:37
null
Címkék
A Las Vegas-i Summer League résztvevője, a Los Angeles Lakers ezen az éjjelen másodszor lépett pályára zsinórban, s ez alkalommal a Sacramento Kings csapatával már lényegesen szorosabb mérkőzést (84–72) tudott játszani Chuck Person legénysége, mint 24 órával korábban a Warriors ellen, amikor 40 pontos verésbe futottak bele Somogyiék. A magyar játékos most is pályára lépett, bő egy perccel több lehetőséget is kapott, mint tegnap, s bizony 6:24 perce alatt nem is tétlenkedett, hiszen 4 alkalommal büntetőzhetett, 2-szer be is talált, valamint két látványos dobásblokkolással még a hivatalos NBA videós összefoglalóba is bekerült! Ezen felül egy elrontott mezőnydobása volt, a negatív oldalon pedig 1 labdaeladás és 1 fault szerepelt.

A találkozó ahhoz képest, hogy nyáriliga-derbiről van szó, egész jó színvonalú volt, a Jimmer Fredette (tavalyi 10. választott a drafton) és Thomas Robinson (idei 5. választott a drafton) fémjelezte Sacramento a második félidőben kézben tartotta a meccset, és elsősorban a 25 pontot szóró Josh Akognonnak köszönhette győzelmét, de a 14 pontos, 12 lepattanós dupla duplát szállító Robinson és a 15-öt szóró Fredette is kitett magáért. Somogyiék oldalán a tavaly a „nagycsapatban” is néha néha szerepet kapó Darius Morris (17 pont) volt a legproduktívabb, de az idei második körös választott, Robert Sacre is letette névjegyét egy 11 pontos, 10 lepattanós produkcióval. David Ebanks, az újoncként többször a playoffban is kezdő bedobó viszont sérülés miatt nem léphetett pályára most sem, Andrew Goudelock, a másik tavalyi relatíve hasznos újonc pedig 11 egységgel zárt.

A Lakers holnap éjjel játszik legközelebb, méghozzá az NBA-címvédő Miami Heat SL csapatával, amit 02.30-tól élőképes stream segítségével itthon is tudunk követni!

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
6 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
6 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
7 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
7 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
7 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
7 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik