Továbbment a Clippers, előnyben a Miami

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.05.14. 07:09
null
Wade (jobbra) és a Miami nehezen csikarta ki a győzelmet az Indiana ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában tegnap este két mérkőzést rendeztek meg, melyeken egy – a körülményekhez képest – meglepetés, illetve egy papírforma-győzelem született. A Los Angeles Clippers harmadik esélyét már ki tudta használni a Memphis Grizzlies elleni párharc lezárására, az Indiana Pacers pedig sokáig vezetett Miamiban, de végül nyert a Chris Bosht sérülés miatt elvesztő Heat és ezzel már csak három diadal hiányzik számára a Konferencia-döntőbe jutáshoz. Nézzük, mit érdemes tudni erről a két összecsapásról!

Memphis Grizzlies (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 72–82

Elérkezett a teljes első kör utolsó mérkőzése az NBA-ben, hiszen a korábban két egy-egy pontos, illetve egy hosszabbításos vereséget elszenvedő Memphis hozta az utóbbi két találkozóját a Los Angeles-iekkel szemben és kiharcolta a mindent eldöntő csatát. Ha már bevezetőnkben a körülményeket emlegettük, akkor itt érdemes megjegyezni, hogy ezt a derbit éppen a Grizzlies otthonában rendezték meg, az ellenfél három legjobb játékosa pedig kellemetlen sérülésekkel együtt is vállalta a megmérettetést. Chris Paul ágyékhúzódással, Blake Griffin egykoron műtött térdének fájásával, Caron Butler pedig törött csonttal a kezében küzdött a Clippers színeiben.

A nagyobb nyomást nem igazán tudta elviselni a Memphis, melynek padja egyre gyengébb és gyengébb lett a szezon során, a második negyedben 10 pontos előnybe került a Del Negro-legénység – ez már szintén a cseresorok közti differenciának volt betudható legfőképp. OJ Mayo dobást sem igazán tudott vállalni kezdetben, majd végül 11-ből 1-es mezőnymutatóval zárt, a hazaiak „tartalékjai" összesen 11 pontot tettek be a közösbe ezen az estén.

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: A Los Angeles Clippers kispadja, mely 41 pontot tett a közösbe a Memphis Grizzlies elleni hetedik, mindent eldöntő összecsapáson.
A nap lúzere: Zach Randolph, OJ Mayo, Mike Conley trió, mely összesen - írd és mondd - 36 mezőnydobásából 6-ot volt képes pontokra váltani. Ilyen támadóteljesítménnyel meg is pecsételték az egyébként nagyot védekező Grizzlies sorsát.

Chris Paul ugyan 19 pontjával és 11 lepattanójával megmutatta, hogy képes jól teljesíteni sérülten is, de Blake Griffint sokat kellett ültetni, a tőle érkező 8 pont, valamint 4 lepattanó kevésnek számít, ám a helyére beszálló Kenyon Martin 11 pontos, 10 lepattanós dupla dupla mellett 2 blokkot is kiosztott, így összességében nem sínylette meg sztárja betlijét a Clippers. A hamisíthatatlan playoff-derbin a játékvezetők következetesen sokat engedtek a csapatoknak „verekedésben", ennek is köszönhető az alacsonyabb ponttermés és a borzasztó dobószázalék.

A negyedik negyed abszolút döntőnek bizonyult, hiszen ezen játékrész elején Nick Young és Eric Bledsoe, a vendégek két tartalékhátvédje egál után újra 10 egységnyi fórhoz juttatta a Los Angeles-ieket, az elképzelés nélkül támadó Grizzlies pedig már nem tudott lőtávon belülre érni, így győzött idegenben és továbbjutott a Clippers. Vinny Del Negro együttese az első kiemelt San Antonio Spurs ellen kezdi meg a második kört, méghozzá kedden este.

A Grizzlies legjobb dobói: Gay, M. Gasol 19-19, Z. Randolph 9

A Clippers legjobb dobói: Paul 19, N. Young 13, Ken. Martin 11

A négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4–3 a Clippersnek

Miami Heat (2.)–Indiana Pacers (3.) 95–86

Aki csak az eredményre néz, könnyen abba a hitbe eshetne, hogy ez egy viszonylag könnyed győzelem volt a Miaminak itt a második körös párharc első felvonásában, ám messze nem így történt ez a valóságban. Az első félidőben Chris Bosht végleg elvesztő Miami gyorsan kétszámjegyű hátrányba került a 17 pontos, 12 lepattanós dupla duplát szállító David West és társai ellen, majd kellett számára két és fél játékrész, hogy át tudjon lendülni a holtponton. Az MVP-trófeát a feldobás előtt átvevő LeBron James 32 pontot és 15 lepattanót vállalt, Dwyane Wade pedig 29 egységgel támogatta meg sztártársát, kis túlzással ők ketten vitték be a floridaiak szekerét a célba.

A törzsizom-sérülést szerző Bosh 13 korán megszerzett pontja mellett csak a hasznosságáról és nem éppen kifinomult centertechnikájáról ismert Joel Anthony 9 pontos, 7 lepattanós performansza említhető a vendéglátóknál, a többiek mind nagyon keveset mutattak egyénileg, de a Heatet igazolta az eredmény, így nem lehet kikezdeni a Miamit. Ugyanakkor a Pacers megmutatta, hogy kár lenne leírni Frank Vogel legénységét ebben a párharcban, a match-up különbségek könnyen billenthetik az Indiana felé is e mérleg nyelvét a további mérkőzéseken, arról nem is beszélve, hogy Bosh hosszabb távú kiesése mindenképp rosszul érintené Spoelstra mester tanítványait.

A Heat legjobb dobói: L. James 32, Wade 29, Bosh 13

A Pacers legjobb dobói: Da. West, Hibbert 17, Ge. Hill, D. Collison 10-10

A négy győzelemig tartó párharc állása: 1–0 a Heat javára

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Miami Heat (2.)–Indiana Pacers (3.) 95–86
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Miami javára
A JÁTÉKNAP LEGSZEBB JELENETEI

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Memphis Grizzlies (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 72–82
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3, az LA Clippers javára
A MÁSODIK KÖR PÁROSÍTÁSA
NYUGATI FŐCSOPORT
San Antonio Spurs (1.)–Los Angeles Clippers (5.)
Los Angeles Lakers (3.)–Oklahoma City Thunder (2.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik