Szépített a Lakers, egyenlített a Philadelphia

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.05.19. 09:59
null
Bryant ezúttal remekül koncentrált (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra két mérkőzést rendeztek, s mindkettő bővelkedett a fordulatokban, igazi playoffcsatákat láthattak az érdeklődők Los Angelesben és Philadelphiában is. Az Oklahoma City, illetve a Boston közel volt hozzá, hogy érdemben eldöntse a maga sorozatát, de végül egyikőjük sem járt sikerrel idegenben. Nézzük, mi történt a két meccsen!

Los Angeles Lakers (3.)–Oklahoma City Thunder (2.) 99–96

Teljesen egyértelmű volt a felállás Los Angelesben: amennyiben nyer valahogy a Lakers, úgy lesz értelme a további mérkőzéseknek, ha pedig a Thunder diadalmaskodik idegenben is, akkor érdemben eldől a párharc és formalitássá válik a folytatás. A vendéglátók ennek megfelelően alaposan bekezdtek, 16–4-nél változtatásokat kellett kieszközölnie Scott Brooksak, a vendégek mesterének, mert most a Lakers vitt extra energiát a parkettre, az ő tanítványai viszont nem találták a saját játékukat. A szakvezető Westbrook helyére felküldte Derek Fishert, a Lakersből idén továbbpasszolt veteránt, aki össze is kapta a csapatot a pályán, Ibaka helyén pedig James Harden, az Év Legjobb Hatodik Embere szórta a pontokat és védekezett négyes poszton!

A cserék nagyon bejöttek, szépen lassan, de a második negyed közepére eltüntette hátrányát az OKC, teljesen nyílt volt a meccs, úgyhogy újra nagy volt a nyomás a hazaiakon. Viszont a Bynum, Gasol duó nem tudott extrával hozzájárulni Kobe Bryant dobóparádéjához, ugyanakkor Sessions, Blake és World Peace vállalt néhány fontos kosarat, a két center pedig megalkuvást nem tűrően küzdött a gyűrűk közelében, ennek meg is lett az eredménye Los Angeles-i szemszögből.

A harmadik negyed gyakorlatilag a Thunderé volt, a 31 ponttal végző Durant egy-egyezéseit nem tudta kontrollálni a Brown-legénység, ugyanakkor Kobe Bryant is begyújtotta a rakétákat, az ő 36 egységével tartotta magát a Lakers, sőt, a Thunder hibáit kihasználva négy fontos büntetővel meg is nyerte 1 pontos hátrány után a mérkőzést! Előbb Metta World Peace állhatott oda a vonalra, s nem is remegett meg a keze, majd alig 10 szekundummal a végső dudaszó előtt Bryant tette fel az "i"-re a pontot, ő is precíz volt a vonalról, Durant messzi triplája pedig lejött a másik oldalon, nyert a Lakers!

Folytatás ma(!) este, 24 órán belül tehát megmérkőzik másodszor is egymással a két gárda, szintén Los Angelesben. A Hazaiak számára szintén élet-halál kérdés lesz a győzelem, a fiatalabb Thunder ellen pedig azzal együtt sem lesz könnyű dolga Bryantéknek, hogy már megvan az a játék náluk, amivel eredményesnek lehet lenni az OKC ellen. A koncentráción is rengeteget sikerült javítani a harmadik kiemeltnél, ma például 42-ből 41 büntetőjét értékesítette a vendéglátó, Bryant egymaga 18-ból 18-at dobott be a vonalról!

A Lakers legjobb dobói: Bryant 36, A. Bynum 15, P. Gasol, Sessions, Blake 12–12

A Thunder legjobb dobói: Durant 31, Westbrook, Harden 21–21

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–1 a Thunder javára

LOS ANGELES LAKERS–OKLAHOMA 99–96

Philadelphia 76ers (8.) –Boston Celtics (4.) 92–83

Igencsak érdekes meccset játszottak a felek Philadelphiában, hiszen az előző felvonást nagyon magabiztosan nyerő Celtics már az elején 14 pontos előnybe került, majd a második félidőben 18-as fórban is volt, mégis a Sixers örülhetett a lefújásnál. Amellett, hogy dicsérjük a kezdetben teljesen hitetlen Philadelphia feltámadását és fantasztikus hajráját, gyorsan árnyalhatjuk is a képet. Mégpedig azzal, hogy az amúgy is rövid kispaddal rendelkező, három fontos sérültet már hosszú hónapok óta nélkülöző Boston három kezdőemberét kellett, hogy ültesse azokban a percekben, amikor Doug Collins fiai vérszemet kaptak és feljöttek.

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Kobe Bryant, aki javítva az előző meccs végjátékában elkövetett hibán most 18-ból 18-as büntetőzéssel, illetve 36 dobott ponttal vezette győzelemre a Lakerst a Thunder ellen.
A nap lúzere: Ray Allen, aki ugyan sérült bokával, de extra játékperceket kapott a hátvédtársak indokolatlanul sok személyi hibái miatt, ám szoros őrizetben nem tudott érdemben kosarakat szerezni 5 ponton rekedt meg.

Az előző találkozón jót tehetett a Meeks, Young, Williams triónak az extra játékidő, ugyanis az akkori formájukat mára is át tudták menteni. Ők voltak a feltámadás legfontosabb elemei - persze nem szabad elfeledkeznünk a gyakorlatilag meccsnyerő triplát értékesítő Igoudaláról, aki mellesleg 13 pontot szórt a második félidőben. Illetve a 22 dobást vállaló Evan Turnerrnek is kijár a dicséret, neki ugyanis nagyon nem ment, de nem is adta fel a harcot, 16 pontjával és 9 lepattanójával fontos szerepet vállalt a győzelemben.

A 15 pontos, 15 gólpasszos Rondo pontszerzésben nagyon visszaesett a második félidőre, leginkább azzal volt gond, hogy messze sem támadta olyan agresszíven a gyűrűt, mint az első két negyedben, no meg, hogy gyorsan összeszedett 4 faultot és rosszkor kellett őt ültetnie Rivers mesternek. Avery Bradley, a liga talán legjobb periméter-piócája szintén gyorsan eljutott 4 személyi hibáig, ráadásul a vállával is megint gondok akadtak. A liga két kiemelkedő védekező hátvédje távollétében a Sixers kisemberei gyorsan feltámadtak, Ray Allen pedig képtelen volt hozni a pontokat a kispadról, továbbá Pietrusnek sem ment és Kevin Garnett is túl van az első gyengébb mérkőzésén a sorozatban.

83–83-nál ezzel együtt is lehetett volna sansza a bostoniaknak, ám akkor Iguodala révén a Philadelphia szerzett vezetést és az utolsó bő egy percet le is hozta kapott pont nélkül, ezzel egyenlített a párharcban. A furcsa derbi után kijelenthetjük, hogy bármi is lesz a továbbiakban, a Celtics továbbjutása esetén elveszett számára az extra pihenési lehetőség, ami a kisebb sérülésekkel küszködő veteránok miatt fontos tényező lehetett volna a lehetséges Konferencia-döntő előtt, a Philadelphia pedig nagyon mélyről visszajőve akár vérszemet is kaphat a hétfői, bostoni következő találkozón.

A 76ers legjobb dobói: Iguodala, Turner 16-16, L. Williams 15

A Celtics legjobb dobói: Pierce 24, Bass, Rondo 15-15

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–2

PHILADELPHIA–BOSTON 92–83

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Lakers (3.)–Oklahoma City Thunder (2.) 99–96
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Philadelphia 76ers (8.)–Boston Celtics (4.) 92–83
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik