Megint söpört a Spurs, hengerelt a Miami

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.05.21. 09:46
null
Ginóbili és Parker is készülhet a főcsoportdöntőre (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában ma éjjel két találkozót rendeztek meg, méghozzá a Miami Heat indianai vendégszereplését, valamint a Los Angeles Clippers–San Antonio Spurs párharc 4. felvonását láthatták az érdeklődők. Két igazi, hamisíthatatlan playoffmeccsen is megtapasztalhattuk, mit jelent az, ha az ászok tényleg a maximum közelében teljesítenek egyénileg is. A Miami elsősorban az összesen 70(!) pontot szerző James, Wade párosnak köszönhette fordításos győzelmét Indianában, a Spurs pedig megint jobb volt csapaként, és most egy szoros mérkőzés végjátékában is felül tudtak kerekedni Gregg Popovich fiai Los Angelesben. Nézzük is, mit érdemes még tudnunk a legutóbbi játéknapról!

Indiana Pacers (3.)–Miami Heat (2.) 93–101

Itt bizony még nem az azonnali kiesés vagy megmenekülés volt a tét a Miami számára, de sejthető volt, hogy egy újabb Heat-vereség után már irreálisan nehéz dolga lehetett volna Spoelstra mester fiainak, ha tovább akarnak jutni. Éppen ezért minden követ megmozgattak azért, hogy az elvesztett pályaelőnyt visszaszerezzék, ez pedig egy fordulatos, illetve tanulságos meccsen sikerült is a Chris Bosht továbbra is nélkülöző floriadaiknak.

Az első félidőben végig irányította az események alakulását a 20 pontos Granger húzta Pacers, több alkalommal is ment 10 egységnyivel a hazai alakulat, de nem tudott igazán elszakadni, a Miami pedig járatta a labdát és a megszokottnál sokkal több mozgással dolgozott támadásban, így versenyben tudott maradni. A fordulás után aztán szépen lassan beindult a henger és a Wade, James duó olyan sebességi fokozatba kapcsolt, mely az Indiana gépezetében meg sem található.

A legutóbb 5(!) pontig jutó, s még az edzőjével is látványosan összevesző Wade 23-ból 13-as mezőnymutatót hozott össze, tette mindezt úgy, hogy az elején 8-ból 1-el is állt ebben a kategóriában! De nem ő volt a legeredményesebb a maga 30 pontos, 9 lepattanós, 6 gólpasszos, 2 blokkos performanszával, hanem az élet egyik legkomplettebb produkcióját nyújtó LeBron James. Az aktuális MVP 27-ből 14-es mezőnyözéssel, 16-ból 12 büntetőt értékesítve jutott el 40 egységig, amit 18 lepattanóval alakított dupla duplává, 9 gólpasszal pedig a tripla dupláról is alig maradt le, mi több, neki is volt 2 blokkja, illetve szerzett labdája.

Hasonló számsort évtizedek óta(!) nem láthattunk egy játékostól a playoffban, a két all-star brillírozásával a harmadik játékrészben 10 pontos hátrányból 10 pontos előnyt tudott csinálni a Heat, ráadásul Udonis Haslem nagyszerűen lépett fel a két vezér mellé a negyedik negyedben, s több tiszta tempót értékesítve nagyban hozzájárult az időközben újra éledező Pacers legyőzésében. A legnagyobb meglepetés talán az, hogy 47–38-ra tudta hozni a lepattanó-párharcot a vendég gárda, ez és Roy Hibbert limitálása (10 pont, 9 lepattanó, 3 blokk) volt a kulcs, bár a hazaiak két nagyembere, ő és West is végig faultproblémákkal küszködött.

Folytatás Miamiban, ahol egálról küzdhetnek a felek a 3. győzelem megszerzéséért, semmi sem lefutott tehát ebben a párharcban.

A Pacers legjobb dobói: Granger 20. D. Collison 16, George 13

A Heat legjobb dobói: L. James 40, Wade 30, Haslem 14

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

 

PLUSZ, MÍNUSZ

A nap hőse: A James, Wade páros, mely úgy robogott át a harmadik negyedben még 10 ponttal is vezetőt Indianán, mint egy gyorsvonat. 70 pont, 27 lepattanó, 15 gólpassz, 3 szerzett labda és 4 blokk érkezett a két szupersztártól, ami valljuk be, egy csapat össztermésének is beillene.

A nap lúzere: Danny Granger, aki ugyan 20 pontjával egyik, ha nem a legjobb meccsét hozta a Miami elleni sorozatban, de folyamatos "keménykedéseivel" főszerepet játszott abban, hogy társaival együtt felébresztették az alvó oroszlánt, mely gyakorlatilag szétmarcangolta az Indianát az utolsó 20 percben.

Los Angeles Clippers (5.)–San Antonio Spurs (1.) 99–102

A zsinórban 18.(!) győzelmére és a playoffban második söprésére készülő Spurs játékosok sokkal koncentráltabb játékkal kezdtek, mint az előző találkozón, így nem kellett nagy hátrányokat ledolgoznia Popovich mester tanítványainak, pusztán kontrollálniuk kellett az eseményeket. Az első félidőben a Duncan (21 pont, 9 lepattanó, 3 blokk) helyén brillírozó Tiago Splitter játszott nagyot, ám Chris Pault ezen az estén messze sem tudta úgy lassítani a Spurs, mint a korábbi három derbin, a Clippers irányítója 23 ponttal és 11 gólpasszal zárt, viszont a szorosan alakuló negyedik negyedben már ne tudta azt az extrát hozni, amit általában szokott az utolsó percekben.

Danny Green többször is zseniálisan védekezett a hazaiak kedvencén és nem hagyta őt ziccerezni, közben a vendégek faultokat tudtak kiharcolni - igaz Green és a legvégén, 1.7 másodperccel a végső dudaszó előtt Parker is csak egy büntetőt dobott be, így esélye nyílt a Los Angeles-ieknek az egyenlítésre három egységnyi hátrányban, viszont nem maradt már időkérése Vinny Del Nego mesternek, így igazi helyzetet sem tudott kidolgozni a Clippers, mely ezzel a kudarccal be is fejezte a 2011–2012-es idényt.

A hihetetlenül erősnek mutatkozó nyugati első kiemelt pedig megint egy hetet pihenhet, bármi is történjék a másik párharcban, vasárnap az Oklahoma City Thunder–Los Angeles Lakers párharc győztesével kezdik meg Duncanék a Konferencia-döntőt.

A Clippers legjobb dobói: Paul 23, Griffin 21, Bledsoe 17

A Spurs legjobb dobói: Duncan 21, T. Parker 17, D. Green, Neal 14-14

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Spurs javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik