LeBron James belépett Michael Jordanék elitklubjába

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.05.12. 09:24
null
LeBron James (labdával) a szakértők szerint ismét kimagaslott a mezőnyből (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Az amerikai AP hírügynökség jelentése szerint a Miami Heat 27 éves sztárját, LeBron Jamest választották meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) jelenlegi szezonjában az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP). A hivatalos bejelentés mára várható, a díjat pedig vasárnap, az Indiana elleni első főcsoport-elődöntő előtt veheti át a Miami játékosa. James 2009 és 2010 után – azokban az években még a Cleveland kosarasként tüntették ki – harmadik alkalommal fogja megkapni az NBA legrangosabb egyéni elismerését.

A Miami Heat sztárja, aki korábban mindkét alkalommal a Cleveland Cavaliers színeiben részesült hasonló elismerésben (2009, 2010) az újabb MVP-díjjal egy igencsak exkluzív társasághoz csatlakozik, mivel a ligában mindössze hét korábbi játékos (Michael Jordan, Moses Malone, Kareem Abdul-Jabbar, Magic Johnson, Bill Russell, Larry Bird és Wilt Chamberlain) nyerte el ezt a díjat legalább három alkalommal. A rekorder egyébként Abdul-Jabbar a maga hat elsőségével, Jordan és Russell pedig 5-5 alkalommal nyert ebben a kategóriában. Amennyiben James szerez még legalább egy ilyen címet, úgy Chamberlaint fogja beérni a listán.

A trófeát vasárnap este adják át Jamesnek, ugyanis a szokásokhoz híven a játékos soron következő mérkőzése előtt kapja meg ezt a díjat. Természetesen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga komisszárja, David Stern nyújtja majd át a Miami Heat–Indiana Pacers konferencia elődöntő első összecsapása előtt. James négy éven belül harmadszor lett első ebben a kategóriában, a tavalyi legértékesebb játékos, Derrick Rose idén nem védhette meg címét, ugyanis az alapszakasz majdnem felét ki kellett hagynia különböző sérülések miatt.

A végső sorrendről és a szavazás végeredményről még nincsenek hivatalos információk, de James legfőbb vetélytársa a hírek szerint az Oklahoma City Thunder fiatal ásza, Kevin Durant volt. James mellet szólt, hogy idén nem csak a statisztikái voltak fényesek, a szakértők egyöntetű véleménye volt, hogy védekezésben jelentősen előre tudott lépni, ráadásul jól tudjuk, hogy egy nagyobb (Dwyane Wade), illetve egy kisebb (Chris Bosh) sztár mellett hozott ilyen számokat.

A Miami Heat bedobója 27.1-es pontátlagot, meccsenkénti 7.9 lepattanót, illetve 6.2 gólpasszt tudhatott magáénak az idei alapszakaszban, melynek végén klubja a Keleti főcsoport második helyén végzett a Chicago Bulls mögött, de a Thibodeau-legénység első körös kiesése miatt végig birtokolhatja a pályaelőnyt a konferencia további küzdelmeiben. A Miami a New York Knickset búcsúztatta el 4–1-es összesítéssel, ellenfele pedig az Orlando Magicet kiejtő (4–1) Indiana Pacers lesz a második körben.

James 53 százalékos mezőnydobó-teljesítménye karriercsúcs, ez nagyban köszönhető annak, hogy játéka jelentősen letisztult, például sokkal kevesebb triplát vállalt a szezonban és jóval többet erőltette a pontszerzést a palánk közelében. A maximális 66-ból 62 mérkőzésen lépett pályára, mindegyiken kezdőként, sérülés csak egyszer hátráltatta, a további három alkalommal csupán pihentetési okokból maradt ki a csapatból. Átlagban 37,5 percet volt játékban, a jelenlegi a 9. szezonja a ligában az egykori draftelsőnek.

„Én mindig is a csapatot tartom szem előtt, kölyökkorom óta mindig arra tanítottak, hogy a csapat az első” – nyilatkozta az újabb MVP-cím kapcsán az amerikai AP hírügynökségnek a Miami ásza.

„Frank Walker Sr. volt az edzőm, mikor kosárlabdázni kezdtem, az első csapatommal rögtön bajnokságot nyertünk veretlenül és a mester az összes játékosunknak MVP-trófeát adott a szezon végén. Azóta tudom, hogy ez az a szellemiség, amit én is képviselni akarok. Szeretném, hogy a társaimat is lássam részesülni a sikerekből" - zárat mondandóját az immáron háromszoros alapszakasz MVP LeBron James.

LEBRON JAMES LEGJOBB PILLANATAI A 2011–2012-ES SZEZONBÓL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik