A Kings megint nyert idegenben, rekorddal döntős

Vágólapra másolva!
2012.05.23. 08:44
null
Dustin Penner (szemben) döntőbe lőtte a Kingst (Fotó: Reuters)
A Los Angeles Kings kétszer állt fel hátrányból a Phoenix Coyotes otthonában az NHL nyugati főcsoportdöntőjének ötödik mérkőzésén, és hosszabbításban Dustin Penner góljával 4–3-ra nyert. Ezzel le is zárta a párharcot, és 1993 óta először bejutott a fináléba, ahol a New York Rangers–New Jersey Devils párharc (az állás 2–2) győztesével találkozik.


A nyugati finálé ötödik mérkőzésének első és harmadik harmadában a Phoenix, a második és negyedik játékrészben pedig inkább a Los Angeles dominált. A vezetést Taylor Pyatt szerezte meg a Coyotesnak emberelőnyből, majd szintén hazai emberfórban született meg az egyenlítés a szlovén Anze Kopitar révén.

A második harmadban is a Phoenix talált be először, Marc-Antoine Pouliot első rájátszásbeli góljára Drew Doughty és Mike Richards válaszolt. Keith Yandle is első gólját szerezte a Phoenixben a rájátszásban, ezzel a 37. percben kialakult a rendes játékidő 3–3-as végeredménye.

A hirtelen halál 18. percében Dustin Penner egy kipattanót vágott a hálóba, eldöntve a továbbjutást.

A kaliforniai csapat sorozatban tizedik idegenbeli mérkőzését nyerte meg a rájátszásban, ami új ligacsúcs. A Kings tavaly az utolsó két idegenbeli playofftalálkozóját megnyerte, ebben a rájátszásban pedig mind a nyolc vendégmeccsén diadalmaskodott. Ráadásul utóbbi tettet úgy követte el, hogy az első körben az első kiemelt Vancouvert, a másodikban a második St. Louist, a harmadikban pedig a harmadik Phoenixet búcsúztatta. Ilyen szériára sem volt még képes senki sem az NHL történetében.

A Los Angeles, amely eddig egyszer, 1993-ban jutott be a fináléba, és elbukott a Montreal ellen, a jelenleg 2–2-re álló New York Rangers–New Jersey Devils párharc győztesével találkozik majd. A finálé első meccsét május 30-án rendezik a Rangers vagy a Devils otthonában.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

 

 


 

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Phoenix Coyotes (3.)–Los Angeles Kings (8.)3–4 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 1–4
Legfrissebb hírek

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45

Hosszabbított legjobbjaival a Stanley-kupa-győztes Florida

Amerikai sportok
2025.07.01. 16:13

82 helyett 84 meccses lehet az NHL-alapszakasz

Amerikai sportok
2025.06.28. 14:57

Négy év után ismét védő lett az első kiválasztott az NHL-drafton

Amerikai sportok
2025.06.28. 09:46

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
2025.06.18. 06:50

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11
Ezek is érdekelhetik