Mélyponton a Clippers, időben ébredt a Dallas

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.03.16. 10:32
null
Dirk Nowitzki 27 ponttal járult hozzá a címvédő Dallas győzelméhez (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) viszonylag nyugodtabb játéknap következett a cserehatáridő lezárulta után, csupán öt mérkőzés került terítékre.

Az új szerzemények még nem szerepelhettek leendő klubjaikban, a távozók pedig értelemszerűen már nem segíthettek egykori csapataiknak, így kicsit foghíjas volt több gárda is, de ez például a fővárosiakat motiválta.

A Los Angeles Clippers viszont egyre mélyebbre süllyed: gyakorlatilag aki szembejön, mindenki nyer vagy nyerhet ellene a Staples Centerben az utóbbi napokban. Nézzük, hogyan alakultak a mérkőzések!

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: Roger Mason Jr., a profi. A veteránt hónapokon keresztül jegelte szülővárosa csapata, aztán mióta előszedték a sufniból, rendre ponterős játékkal jelentkezik. Most 19-et szórt, 14-et az utolsó negyedre tartogatott, hatalmas szerepe volt a fővárosiak ritkaság számba menő idegenbeli győzelmében.
A nap lúzere: Vinny Del Negro, aki képtelen a fantasztikusan erős keretet úgy összerakni Billups sérülése óta, hogy a Clippers nyerő csapat legyen és ott maradjon a nyugati élbolyban. A mélypont ma jött el, csapatának egy, az ászait pihentető Sunstól sikerült kikapni Los Angelesben.

Los Angeles Clippers–Phoenix Suns 87–91

A Clippers utolsó 10 meccséből 6-ot elvesztett a mostani blamával együtt, egyszerűen érthetetlen, hogy miért szerepelnek ennyire haloványan, de valószínűleg most jöhetett el a mélypont Paulék számára.

Ugyan Nick Young, az új szerzemény még nem léphetett pályára, de a Steve Nash, Grant Hill duót pihentető Suns ellen 17 pontos előnyről tudott kikapni a 25-öt szóró Griffin vezette hazai alakulat! 27–12-re nyerte az utolsó negyedet a 21-ig jutó Shannon Brown húzta Phoenix.

A végjátékban annyira szétesett fejben a Los Angeles-i alakulat, hogy azt nézni is rossz volt, lassan „leér" abba a bolyba a Clippers, mely számára maga a rájátszásba jutás sem garantált, onnantól pokoli kemény dolga lenne Vinny Del Negro mesternek – feltéve, hogy még ő lesz az edzője akkor a csapatnak...

A Clippers legjobb dobói: Griifin 25, C. Butler 14, Jordan 11
A Suns legjobb dobói: S. Brown 21, Frye 12, Dudley 11

Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 111–105 – hosszabbítás után

Ricky Rubio kiesése óta érdekes módon nem igazán esett vissza a Minnesota, körülbelül ugyanazt a stílusú és eredményességű játékot hozzák Kevin Love-ék, mint a spanyol irányítóval az alapszakasz eddigi részében. Most Salt Lake Cityben volt jelenése Rick Adelman legénységének és a Love (25 pont, 16 lepattanó), Pekovics (20 pont, 9 lepattanó), Ridnour (18 pont, 13 gólpassz, 3 szerzett labda, 2 blokk) tengely majdnem meg is szerezte a győzelmet a vendégeknek.

A 26 pontos Gordon Hayward fémjelezte Jazz viszont nem akarta odaajándékozni ezt a sikert, bár a rendes játékidő végén szépen visszajött a Timberwolves az említett trió találataival, ám lett volna esélye 0,7 másodperccel a negyedik negyed vége előtt a diadal megszerzésére a Utah-nak, viszont a teljesen üresre játszott Paul Millsap kihagyta a tiszta ziccert, jöhetett a hosszabbítás! A túlórában már nem volt kérdéses az utolsó perc, Devin Harris (18 pont, 4 gólpassz) és Millsap (16 pont, 11 lepattanó) kulcsfontosságú megmozdulásaival otthon tudta tartani a győzelmet a Jazz.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 26, D. Harris 18, Millsap 16
A Timberwolves legjobb dobói: Love 25, Pekovics 20, Ridnour 18

Denver Nuggets–Oklahoma City Thunder 90–103

A tegnap Nenét elcserélő, s egyúttal JaVale McGee-t megszerző Denver még nem számíthatott az új centerre, a többiek pedig nem igazán tudták felvenni a versenyt az egyébként nem extrán játszó nyugati listavezetővel. A 24-et szóró Durant mellett Westbrook is a higgadtabb énjét hozta (23 pont), bár így is eladott 7 labdát, de ez egy ilyen találkozón belefért. A 17 pontos Andre Miller vitte a prímet a hazaiaknál, ám most messze sem volt meg az a fajta csapategység, amit megszokhattunk a coloradóiaknál.

A Nuggets legjobb dobói: A. Miller 17, Gallinari 15, Afflalo 10
A Thunder legjobb dobói: Durant 24, Westbrook 23, Harden 18

Dallas Mavericks–Charlotte Bobcats 101–96

Félidőben érett a nem kis meglepetés, 6-tal ment két negyed után a 21-et szóró Maggette vezette keleti sereghajtó, de a fordulás után összeszedte magát a Haywoodot sérülés miatt elvesztő Mavericks és szépen lehozta a végjátékot.

Nowitzki meg sem állt 27 egységig, a kispadról beálló Terry, Beaubois duó pedig 32 pontot tett a közösbe együttesen. A „felhozómeccs" tehát elérte célját, bár Lamar Odom ugyanolyan gyenge formában van (2 pont, 5 lepattanó), mintha csak 3 hónappal ezelőtt lennénk.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 27, Terry 18, Beaubois 14
A Bobcats legjobb dobói: Maggette 21, T. Thomas 14, Augustin, Henderson, K. Walker 12-12

New Orleans Hornets–Washington Wizards 89–99

A fővárosiak sem számíthattak még új szerzeményükre, Nenére, illetve a távozó McGee, Young páros hiánya is érzékenyen érinthette volna a Washingtont, de ezzel szemben inkább nyert egy meccset remek játékkal a Wizards John Wall 26 pontjára és 12 gólpasszára alapozva, ráadásul a 19 pontjából 14-et az utolsó negyedben szerző Roger Mason Jr. is kitett magáért.

Chris Kaman maradt a Hornetsnél a cserehatáridő lejárta után is, ezt 20 ponttal és 7 lepattanóval hálálta meg a klubvezetésnek, mellette Ayon 16 pontos karriercsúcs-beállítása és 9 lepattanója érdemel említést. A Hornets gyönyörűen tankol, gyakorlatilag már nem mozdulhat el a Nyugati konferencia utolsó helyéről Monty Williams legénysége, ez által garantált az előkelő draftcédula a nyári játékosbörzén.

A Hornets legjobb dobói: Kaman 20, Ayon 16, Ariza 13
A Wizards legjobb dobói: Wall 26, Mason jr. 19, Jo. Crawford 17

NBA TOP 10 – 2012.03.15.

NBA
ALAPSZAKASZ, 78. JÁTÉKNAP
New Orleans Hornets–Washington Wizards 89–99
Dallas Mavericks–Charlotte Bobcats 101–96
Denver Nuggets–Oklahoma City Thunder 90–103
Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 111–105 – hosszabbítás után
Los Angeles Clippers–Phoenix Suns 87–91
AZ ÁLLÁS
Keleti főcsoport
1. Chicago 45 36 9 80.0 9–1 25–7 9–1 Ny3
2. Miami 42 31 11 73.8 7–3 24–6 6–4 V2
3. Orlando 44 28 16 63.6 7–4 22–10 6–4 V1
4. Philadelphia 43 25 18 58.1 3–2 18–8 5–5 V1
5. Indiana 41 25 16 61.0 3–3 16–13 6–4 Ny2
6. Atlanta 43 24 19 55.8 6–3 18–10 5–5 V2
7. Boston 42 23 19 54.8 6–3 18–11 8–2 Ny2
8. Milwaukee 43 19 24 44.2 4–5 15–15 6–4 Ny4
9. New York 43 19 24 44.2 4–5 12–14 3–7 Ny1
10. Cleveland 41 16 25 39.0 3–5 8–19 3–7 V2
11. Detroit 43 16 27 37.2 2–7 11–18 5–5 Ny1
12. New Jersey 44 15 29 34.1 4–4 11–21 5–5 Ny1
13. Toronto 43 14 29 32.6 3–6 8–20 4–6 V1
14. Washington 42 10 32 23.8 2–5 6–19 3–7 Ny1
15. Charlotte 42 6 36 14.3 1–8 4–25 2–8 V2
Nyugati főcsoport
1. Oklahoma City 43 33 10 76.7 6–1 24–7 7–3 Ny1
2. San Antonio 41 28 13 68.3 8–3 18–10 6–4 Ny2
3. LA Lakers 43 27 16 62.8 5–3 19–7 7–3 Ny4
4. Memphis 41 24 17 58.5 5–4 15–15 7–3 V1
5. LA Clippers 42 24 18 57.1 3–5 14–14 4–6 V1
6. Dallas 45 25 20 55.6 3–3 16–15 4–6 Ny2
7. Houston 44 24 20 54.5 4–4 14–15 4–6 Ny2
8. Denver 44 24 20 54.5 3–5 14–19 6–4 V1
9. Minnesota 44 22 22 50.0 3–4 17–13 5–5 V1
10. Phoenix 43 21 22 48.8 6–4 14–16 7–3 Ny2
11. Utah 43 21 22 48.8 4–4 12–17 6–4 Ny1
12. Portland 43 20 23 46.5 3–5 14–15 3–7 V2
13. Golden State 40 18 22 45.0 6–4 11–13 5–5 V1
14. Sacramento 43 14 29 32.6 2–6 10–18 3–7 V3
15. New Orleans 44 10 34 22.7 1–7 5–23 2–8 V3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik