Mintha két meccset játszottak volna Miamiban

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.01.18. 09:38
null
A Miami nagy csatában nyert a Spurs ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra 7 mérkőzést rendeztek, melyek közül több is igen furcsára sikeredett. Nem is kell tovább mennünk, a Miami Heat hazai pályán csúnyán égett a félidőben, a nagyszünet után viszont a parkettába döngölte a rutinos San Antonio Spurst. Nézzük, hogy alakult ez a derbi, illetve a másik hat, melyek közül többön is igen rendes meglepetések születtek.

Miami Heat–San Antonio Spurs 120–98

Ezen a derbin olyan volt a két félidő, mintha két teljesen más mérkőzést játszottak volna a csapatok. A nagyszünetig képtelen volt féken tartani Danny Greent és társait a Dwyane Wade nélkül felálló Heat, 63 pontot szórt 24 perc alatt a texasi alakulat idegenben, ami egyrészt megsüvegelendő, másrészt óriási kritika a floridai védelemnek. Amikor 14 ponttal ment a Ginobilit nélkülöző Spurs, akkor kevesen várták a nagy feltámadást, pedig a harmadik etapban szó szerint a földbe döngölte ellenfelét a Miami!

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Mike Miller – jött, látott, győzött. A sérülékeny bedobó hosszú idő után lehetett a Miami segítségére, de ha már bevethető volt, akkor nem teketóriázott, beszórt 6-ból 6 triplát és megadta azt a löketet a kispadról, aminek köszönhetően nagy hátrányból tudott fordítani a Heat.
A nap lúzere: Az Andrew Bogut – Stephen Jackson duó összesen 4 pontig jutott majd 36 perc játék alatt, így esélye sem lehetett hazai pályán a Bucks-nak a Nuggets ellen.

Mike Miller hosszú idő után először léphetett pályára, rögtön bemutatkozott egy 6-ból 6-os(!) triplamutatóval, 18 pontot szerzett alig negyedóra játékidő alatt. LeBron James is ebben a játékrészben indult el igazán, sorban szórta a hármasokat és értékesítette a ketteseket, vezetésével egy 39 – 12-es(!) 12 percet repesztett a vendéglátó, tényleg pályán sem volt a Spurs.

Az utolsó felvonásban sem lassítottak a hazaiak, Chris Bosh is szépen gyűjtögette a pontokat, de 30 egységével „csak" másodikként zárt a 33-at szóró James mögött. A Heat 26 triplakísérletből 16-ot értékesített, ami 61,5 százalékos mutatóval ér fel, 71 – 35 arányban nyerte meg a második félidőt a floridai sztárgárda!

A Heat legjobb dobói: L. James 33, Bosh 30, M. Miller 18

A Spurs legjobb dobói: D. Green 20, T. Parker 18, Blair 13

Orlando Magic–Charlotte Bobcats 96–89

Az Orlando gyakorlatilag eljátszogatott ma Paul Silas csapatával, de egy ilyen „félig komoly" hozzáállás is elég volt ahhoz, hogy legyűrjék az egyébként egész jól küzdő Charlotte-ot, mely a három hátvédes felállás óta azért vitt egy kis színt a játékába és már messze sem annyira kilátástalanul kosaraznak Kemba Walkerék, mint mondjuk egy héttel ez előtt. Dwight Howardnak (25 pont, 17 lepattanó, 4 blokk) most több feladat jutott támadásban, mivel annyira nem jöttek a triplák, Magic-szinten nem sok az a 7 értékesített hármas, amit 22 kísérletből összehoztak Ryan Andersonék. A padról beálló Von Wafer 13 pontja említhető, az idén Olaszországban légióskodó, ott a pontdobó listát vezető hátvéd nyerőembernek bizonyult. A vendégeknél a 22-ig jutó Gerald Henderson mellett az eddig nagy csalódást keltő Bismack Biyombót kell kiemelnünk, 11 pontos, 10 lepattanós dupla duplája mellé 4 blokkot is kiosztott az idei újoncmezőny korábban talán legtehetségesebb magasemberének tartott afrikai.

A Magic legjobb dobói: Howard 25, Nelson 17, Turkoglu 15

A Bobcats legjobb dobói: Henderson 22, K. Walker 15, Augustin 13

Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 95–105

A negyedik negyed elejéig teljesen jól állt az Irving – Jamison páros vezette Cavaliers, mely hosszú idegenbeli túra után tért haza és egy győzelemmel pozitív tartományba érkezhetett volna. Ám a záró etapban megint előhúzta az adukat a Warriors, mely második idegenbeli sikerét érte el, többek közt Nate Robinson 17 pontos, 10 gólpasszos dupla duplájának, vagy Klay Thompson hibátlan triplázásának (4-ből 4). A Golden State úgy gyűjtötte be ezt a sikert, hogy Monta Ellis borzasztóan rossz napot fogott ki, azt a 10 pontját is szó szerint összeszenvedte, a végén még egy igen rendes ütést is kapott az orrára, ami miatt idő előtt le kellett ülnie. David Lee továbbra is fantasztikusan termel, 29-et szórt az ex-New York-i nagyember. Steph Curry még most sem vállalta a játékot, de a brillírozó kisemberek szépen pótolták még úgy is, hogy Ellis gyengélkedett.

A Caveliers legjobb dobói: Jamison 19, Irving 18, Erden 14

A Warriors legjobbjai: D. Lee 29, Robinson 17, K. Thompson, B Rush 14-14

Chicago Bulls–Phoenix Suns 118–97

A Chicagótól nem szoktuk meg, hogy 70 pont felett kapjon hazai pályán, ehhez képest most 97 egységnyit juttatott a hazai gyűrűkbe a Suns, mégis alapos veréssel kellett távozniuk az arizonaiaknak. Derrick Rose nem vállalt a játékot, Steve Nash viszont ott volt a vendégek kezdőjében, sőt, Grant Hill is újra játszott kisebb kihagyása után. Az első félidő a Rose helyén irányító CJ Watsonról (23 pont, 3-ból 3 tripla, 5 gólpassz) és a nagyszünetig 26, összesen 31 pontot szóró Carlos Boozerről szólt. A különbség úgy lett majd 20 pontos, hogy igazából a vendégeknek kedvező ritmusban és stílusban folyt a játék, de a visszatérő Rip Hamiltont is felvonultató hazaiaknak így is egy könnyed ujjgyakorlattal – vagy egy jobbfajta edzéssel – ért fel ez az este. A Bulls kezdőjében mindenki elérte a 11 pontot, Joakim Noah dupla duplát tett le az asztalra (13 pont, 12 lepattanó), jó pár mérkőzés óta nem játszott ilyen jól a francia válogatott centere. A vendégeknél megint csak Nash (25 pont, 9 gólpassz) és Gortat (14 pont, 15 lepattanó) volt igazán „legény a gáton", már az ötödik találkozóját bukta el zsinórban a Phoenix.

A Bulls legjobb dobói: Boozer 31, C. Watson 23, Deng 15

A Suns legjobb dobói: Nash 25, R. Lopez 16, Gortat 14

Milwaukee Bucks–Denver Nuggets 95–105

Még soha nem történt olyan, hogy egy azon estén Andrew Bogut és Stephen Jackson összesen 4(!) pontra legyen képes, 2 -2-es elosztásban. Most pedig ez a szégyen esett meg a Bucks két kulcsemberével, nem is meglepetés, hogy a Nuggets nagyon simán átgázolt a borzasztóan hullámzóan teljesítő Jenningséken. Az említett irányító ugyan kitett magáért, 30 pontot szórt, de társra nem igazán lelt ezen a derbin, még a padról beállva 14 egységnyit szerző Tobias Harris tartozott a jobbak közé, a többiekről inkább jót vagy semmit. A vendégek pármeccses megingás után most újra igen magabiztosan kosárlabdáztak, a kispad újra frenetikus volt, a kispad végéről előhúzott Corey Brewer 22 pontos szezoncsúcsot ért el, a második számú irányító, Andre Miller pedig 11 gólpasszt osztott ki. Al Harrington folytatja nagyszerű menetelését, ez alkalommal 16 ponttal segítette a coloradóiakat.

A Bucks legjobb dobói: Jennings 30, T. Harris 14, Leuer 11

A Nuggets legjobb dobói: C. Brewer 22, Harringotn 16, Gallinari, Nene 14-14

Houston Rockets–Detroit Pistons 97–80

A houstoniak arra készültek, hogy megnyerik zsinórban negyedik mérkőzésüket is és ezzel először állnak majd 50 százalékon. Ennek a célnak a teljesítéséhez ideális alanynak bizonyult a Pistons, mely idegenben teljesen esélytelenként lép pályára, szinte a liga összes csarnokában, így a hazai pályán elég erősnek számító Rockets ellen is. Igen hitetlenkedve állunk a helyzet előtt, de megint Samuel Dalmembert játéka volt a kulcs a győzelemben. A rutinos center 4 ponton tartotta az ellen legjobbját, a fiatal Monroe-t, ő maga pedig 14 pontjával csapata legjobbja volt holtversenyben az argentin Scolával, 12 lepattanója pedig egy újabb dupla duplát eredményezett, élete szezonját futja a kanadai-haiti nagyember. A hazaiak egyébként végig vezetve, simán verték el Lawrence Frank legényeit, a vendégeknél a két rutinróka, Tayshaun Prince és Ben Gordon javuló egyéni teljesítménye lehet örömteli.

A Rockets legjobb dobói Dalembert, Scola 14-14, Lowry 13

A Pistons legjobb dobói: Prince 20, B. Gordon 18, Stuckey 16

Utah Jazz–Los Angeles Clippers 108–79

A hazai pályán majdnem makulátlan mérleggel rendelkező Jazz alapos versében részesítette a Chris Paul, Mo Williams, Eric Bledsoe hátvédtrió nélkül érkező Los Angeles-i „üstököst", melyben ráadásul Blake Griffin sem élete meccsét játszotta, 10 ponton tartották őt Paul Millsapék, igaz 11 lepattanóval dupla duplázott a zsákológép. A hazaiaknál 8 ember dobott legalább 8 pontot, az említett magasbedobó 20 egységig jutott, hű segítője a palánk alatt, Al Jefferson pedig 10 ponttal és 13 lepattanóval jelentkezett. A padról beálló CJ Miles 19 pontja figyelemreméltó, ahogy Enes Kanter régen látott kétszámjegyű dobóteljesítménye (10 pont) is. Óriási meglepetés a Jazz remeklése, ezt nem győzzünk hangsúlyozni, s már nem csak a papíron gyenge gárdákat verik magabiztosan hazai pályán, hanem a lényegesen erősebb csapatok közül is többet két vállra fektettek az utóbbi napokban.

A Jazz legjobb dobói: Millsap 20, C. Miles 19, D. Harris 13

A Clippers legjobb dobói: C. Butler 14, Fortson13, Foye 11

NBA TOP 10 – 24. JÁTÉKNAP

NBA
ALAPSZAKASZ, 24. JÁTÉKNAP
Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 95–105
Orlando Magic–Charlotte Bobcats 96–89
Miami Heat–San Antonio Spurs 120–98
Chicago Bulls–Phoenix Suns 118–97
Houston Rockets–Detroit Pistons 97–80
Milwaukee Bucks–Denver Nuggets 95–105
Utah Jazz–Los Angeles Clippers 108–79
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
KELETI FŐCSOPORT
Atlanti csoport
1. Philadelphia 13 10 3 76.9 1–1 6–1 9–1 Ny3
2. New York 13 6 7 46.2 2–1 5–3 5–5 V3
3. Boston 12 4 8 33.3 1–1 4–5 4–6 V5
4. Toronto 14 4 10 28.6 1–2 3–8 3–7 V5
5. New Jersey 14 3 11 21.4 1–1 2–8 2–8 V2
Középső csoport
1. Chicago 16 13 3 81.3 2–0 7–1 8–2 Ny1
2. Indiana 12 9 3 75.0 2–1 9–3 7–3 Ny3
3. Cleveland 13 6 7 46.2 1–1 4–3 5–5 V1
4. Milwaukee 13 4 9 30.8 1–0 2–2 2–8 V3
5. Detroit 14 3 11 21.4 1–5 3–8 2–8 V2
Délkeleti csoport
1. Orlando 13 10 3 76.9 3–0 6–2 8–2 Ny5
2. Atlanta 14 10 4 71.4 4–1 9–3 7–3 Ny3
3. Miami 13 9 4 69.2 3–1 6–1 6–4 Ny1
4. Charlotte 15 3 12 20.0 0–6 2–11 2–8 V2
5. Washington 13 1 12 07.7 0–2 1–10 1–9 V4
NYUGATI FŐCSOPORT
Északnyugati csoport
1. Oklahoma City 14 12 2 85.7 1–1 9–2 8–2 Ny7
2. Utah 13 9 4 69.2 1–1 5–4 8–2 Ny3
3. Denver 14 9 5 64.3 1–2 5–5 7–3 Ny1
4. Portland 13 8 5 61.5 2–0 6–4 5–5 Ny1
5. Minnesota 13 5 8 38.5 0–1 4–2 5–5 Ny1
Csendes-óceáni csoport
1. LA Lakers 15 10 5 66.7 2–2 8–4 7–3 Ny1
2. LA Clippers 11 7 4 63.6 2–0 4–3 6–4 V1
3. Golden State 13 5 8 38.5 0–3 0–5 3–7 Ny2
4. Phoenix 13 4 9 30.8 1–1 3–5 3–7 V5
5. Sacramento 14 4 10 28.6 1–0 2–6 3–7 V3
Délnyugati csoport
1. San Antonio 14 9 5 64.3 3–1 9–3 6–4 V1
2. Dallas 14 8 6 57.1 1–1 4–5 7–3 V1
3. Memphis 12 6 6 50.0 2–1 4–5 6–4 Ny3
4. Houston 14 7 7 50.0 1–2 3–6 5–5 Ny4
5. New Orleans 13 3 10 23.1 0–2 2–9 1–9 V4
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik