NHL: Crosby még játszana a szezonban, kérdéses a visszatérése

Vágólapra másolva!
2011.02.12. 07:58
A Pittsburgh Penguins jégkorongcsapatának olimpiai aranyérmes, Stanley-kupa-győztes csatára, Sidney Crosby reméli, még ebben az NHL-idényben pályára léphet.

Az agyrázkódással kezelt center jelezte: bízik a visszatérésben, ám csak akkor vállalja a szereplést, ha teljesen tünetmentes lesz.

„Remélem, még ebben a szezonban játszhatok, de lehetetlen megmondani, mikor" – fogalmazott a 23 éves sztár, aki előbb január elsején, a Washington elleni nyitott pályás Winter Classicon, majd 5-én, a Tampa Bay ellen szenvedett fejsérülést, s ezt követően dőlt ki a sorból, azóta harcképtelen. Így aztán az észak-amerikai profi liga január 30-i All Star-gáláját is lemondta, pedig ő kapta a legtöbb szurkolói szavazatot.

A Pittsburgh-ben egy másik világsztár, az orosz Jevgenyij Malkin ebben a szezonban már nem léphet pályára térdszalagszakadás miatt, egy harmadik center, Mark Letestu pedig másfél hónapig nem játszhat, ugyancsak térdoperáció miatt.
    
Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik