Későn ébredt a Bruins, győzött a Coyotes

Vágólapra másolva!
2010.10.09. 21:13
null
Upshall szerezte meg a harmadik Coyotes-gólt (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának 3. játéknapján a Phoenix Coyotes 5–2-re legyőzte a Boston Bruinst a két csapat Prágában rendezett összecsapásán.

Feltehetőleg mind a Phoenix Coyotes, mind a Boston Bruins szurkolói a szokásosnál is izgatottabban várták csapatuk első mérkőzését az új szezonban, hiszen az előző bajnokság nem mindennapi módon fejeződött be kedvenceik számára.

A Phoenix a szakírók nagy meglepetésére a Nyugati főcsoport negyedik helyén zárta az alapszakaszt, de már a rájátszás első körében búcsúzott a Detroit Red Wingsszel szemben, míg az egész szezonban gólínségben szenvedő Boston a playoff kezdetére megtáltosodott, összesítésben már 3–0-ra is vezetett a Philadelphia Flyersszel szemben – végül egészen hihetetlen módon mégis kiesett.

A két csapat évadbeli első, prágai mérkőzése előtt a Coyotes hazai közönség előtt szereplő csatára, Petr Prucha magabiztosan csak ennyit mondott: „Készen állunk a szezonra.” Hamarosan bizonyossá vált, hogy a cseh játékos nem a levegőbe beszélt.

A Phoenix az első harmad 8. percében szerezte meg a vezetést a szintén cseh Radim Vrbata találatával, majd a második játékrész második percében ismét góllá érett a már-már nyomasztó Coyotes-fölény: Taylor Pyatt egy kipattanót emelt közelről a ketrecbe.

Ezt követően Scottie Upshall a saját harmadból indulva szerzett gyönyörű gólt, majd Eric Belanger 16 másodperccel a harmad vége előtt 4–0-ra alakította az állást.

Aki ekkor azt hitte, eldőlt a mérkőzés, tévedett, ugyanis a harmadik harmadban feltámadt a Boston, és Nathan Horton révén két gólt ütve izgalmassá tette a hajrát. Az idő azonban a Bruins ellen dolgozott, és amikor a bostoniak két perccel a vége előtt lehozták kapusukat, a Phoenix Vrbata második góljával eldöntötte a mérkőzést.

A két csapat holnap ismét összecsap egymással a cseh fővárosban.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 3. JÁTÉKNAP
Boston Bruins–Phoenix Coyotes 2–5
KÉSŐBB
San Jose Sharks–Columbus Blue Jackets (Stockholm)
Buffalo Sabres–New York Rangers
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators
New York Islanders–Dallas Stars
Pittsburgh Penguins–Montreal Canadiens
Washington Capitals–New Jersey Devils
Tampa Bay Lightning–Atlanta Thrashers
St. Louis Blues–Philadelphia Flyers
Nashville Predators–Anaheim Ducks
Chicago Blackhawks–Detroit Red Wings
Vancouver Canucks–Los Angeles Kings
Legfrissebb hírek

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45

Hosszabbított legjobbjaival a Stanley-kupa-győztes Florida

Amerikai sportok
2025.07.01. 16:13

82 helyett 84 meccses lehet az NHL-alapszakasz

Amerikai sportok
2025.06.28. 14:57

Négy év után ismét védő lett az első kiválasztott az NHL-drafton

Amerikai sportok
2025.06.28. 09:46

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
2025.06.18. 06:50

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11
Ezek is érdekelhetik