Amerikai futball: a Wolves simán nyerte meg a budapesti rangadót

Vágólapra másolva!
2008.09.14. 23:10
A Budapest Wolves egyértelmű, a második félidei játék alapján sima, 61–22-es győzelmet aratott a Közép-európai Football Liga magyar rangadóján a Budapest Cowboys ellen.
A meccs első Farkas-támadóakciója rögtön 6 pontot ért, azonban az első félidőben a Wolves nem tudott elszakadni a Cowboystól, a szünetben 27–14 volt az állás. A második játékrészt mindkét csapat erősen kezdte, azonban a harmadik és negyedik játékrész egyértelműen a farkasoké volt. A meccs legértékesebb játékosa a három touchdownt szerző amerikai Obi Mobagwu lett.Nagy volt a fogadkozás a Cowboys háza táján a IV. Hungarian Bowl visszavágójaként is emlegetett mérkőzés előtt. Noha a fehér-kék csapat a meccs első támadásában nem ért el pontot, míg a farkasok rögtön touchdownnal nyitottak, a Cowboys sokáig tartani tudta a lépést az ország első számú csapatával. Egészen a félidő végéig 6-7 ponton tartották a különbséget, a szünet előtt pár másodperccel azonban Obi Mobagwu megszerezte csapata negyedik, önmaga harmadik TD-jét.A második félidőt a farkasok erősen kezdték, a harmadik harmad a Lendvai Attila, Király Csanád párosróé volt, az irányító három TD-t dobott Királynak, igaz, utóbbi szabálytalansága miatt az egyiket a bírók érvénytelenítették. A negyedik negyedben leginkább a Wolves második és harmadik számú futói parádéztak, előbb Erdei Norbert egyszer, majd Csizmadia László kétszer vitte gólterületre a tojáslabda. A záró játékrészben egy blokkolt extrapontkísérlet után a Cowboys védői 90 yardot hordták vissza a labdát, 2 pont értékben.

KÖZÉP-EURÓPAI FOOTBALL LIGA

Budapest Cowboys–Budapest Wolves 22–61

KÖZÉP-EURÓPAI FOOTBALL LIGA

Budapest Cowboys–Budapest Wolves 22–61
Legfrissebb hírek

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30
Ezek is érdekelhetik