A támadó falember, Jake Long lett az NFL draftjának első választottja

Vágólapra másolva!
2008.04.28. 00:32
Szombaton és vasárnap a new yorki Radio City Music Hallban tartották az NFL holtszezonjának (sőt egyesek szerint egész idényének) legjelentősebb eseményét, a 2008-as játékosbörzét.
Az NFL draftja mindig igazi látványosság: a szurkolók megtöltik a new yorki Radio City Music Hallt
Reuters/Lucas Jackson
Az NFL draftja mindig igazi látványosság: a szurkolók megtöltik a new yorki Radio City Music Hallt
Az NFL draftja mindig igazi látványosság: a szurkolók megtöltik a new yorki Radio City Music Hallt
Reuters/Lucas Jackson
Az NFL draftja mindig igazi látványosság: a szurkolók megtöltik a new yorki Radio City Music Hallt

A drafton, amelyen összesen 250 játékos talált gazdára, és – elsőre talán meglepő módon – nem a „pontszerző” játékosok, irányítók, runningbackek és elkapók iránt volt a legnagyobb kereslet (wide receivert például egyik csapat sem választott az első körben; utoljára 1967-ben esett meg ilyesmi).

Az első választott – amint azt már napokkal korábban tudni lehetett – Jake Long, a Michigan egyetem támadó falembere (egy offensive tackle) volt, akit a tavaly egyetlen győzelemmel zárt ligautolsó Miami Dolphins pécézett ki magának.

A második helyen a St. Louis Rams választhatott, amely a Virginia egyetem védő falemberét (defensive endet), Chris Longot választotta.

A harmadik helyen az Atlanta Falcons a Boston College irányítóját, Matt Ryant húzta, akire hálátlan szerep vár: a kutyaviadalok szervezése miatt épp börtönbüntetését töltő quarterbacket, Michael Vicket kell pótolnia – nemcsak irányítóként, de a Falcons „arcaként” is.

A negyedik helyen az Oakland Raiders szokás szerint nem hiányposztra igazolt, hanem a legjobbnak tartott runningbacket, Darren McFaddent húzta be, aki a tavaly választott irányítóval, JaMarcus Russellel várhatóan bivalyerős – bár tapasztalatlan – támadóegységet alkot majd. Igazán kár, hogy a Raiders ettől még számos sebből vérzik, ráadásul LaMont Jorden és Damien Rhodes személyében hirtelen igencsak jó futójátékosoktól kell majd megszabadulnia a gárdának – rájuk ugyanis McFadden érkeztével már nincs szükség.

Az ötödik helyen a draft legnagyobb nyertese, a Kansas City Chiefs választott, amely a védekező falember (defensive tackle) Glenn Dorsey személyében sokak szerint a játékosbörze legjobb védőjátékosára tett szert, ráadásul egy bátor cserével megszerezte a Detroittól a 15. választás jogát is, és Albert Brandent, egy remek támadó falembert (guardot) is behúzott.

Az elsőként választott Jake Long boldogan fotóztatja magát Roger Goodellel, az NFL főkomisszárjával
Reuters/Lucas Jackson
Az elsőként választott Jake Long boldogan fotóztatja magát Roger Goodellel, az NFL főkomisszárjával


A további választások furcsasága az volt, hogy szokatlanul sok együttes áldozott fel későbbi draftjogokat, hogy az első körben néhány hellyel korábban választhasson, nem kockáztatva, hogy elhúzzák az orra elől a kiszemeltet a riválisok. Emellett rengeteg támadó és védekező falember talált gazdára már az első körben. Érdekes választás a Baltimoré, amely –miután 2001 óta nem képes valamirevaló quarterbacket találni – a Delaware egyetem irányítójára, Joe Flaccóra költötte az elsőkörös draftjogát.

Ha már az irányítóknál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a tavaly még biztos elsőkörösnek számító, ám végül a draftra csak idén jelentkező Brian Brohm valószínűleg több millió dollárt veszített el amiatt, hogy az egy évvel ezelőtti remek értékelését nem váltotta zsíros szerződésre, és idén már csak az 56. helyen választotta a Green Bay Packers – mintegy biztonsági megoldásként, ha a Brett Favre-utód Aaron Rogers nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket.

Mindenképp szólnunk kell még két csapatról: a New England Patriots a New Orleans-től elcserélt 10. választással Jerod Mayót, a Tennessee egyetem linebackerét választotta, tovább erősítve az amúgy is gyilkos védelmet, a Super Bowl-győztes New York Giants pedig – a 31. helyről – az igen ígéretes, kőkemény védőjátékost, a free safety Kenny Phillipset húzta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik