A Bernabéuban is rendeznek NFL-meccset a következő idényben

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.17. 16:32
A Bernabéuban is pályára lép a következő idényben a Dolphins (Fotó: realmadrid.com)
Az NFL hivatalosan is bejelentette, hogy a 2025–2026-os idényben Madridban is rendez alapszakasz-mérkőzést.

A liga a hivatalos weblapján és a közösségi oldalain is közzé tette, hogy biztosan a Miami Dolphins lesz az egyik csapat, amely a Real Madrid stadionjában, a Santiago Bernabéuban játszik egy alapszakaszmeccset. 

Az NFL ugyan minden évben rendez nemzetközi összecsapásokat, ám ez lesz az első alkalom, hogy Spanyolországban is láthatunk tétmérkőzést. 

A Real Madrid és a Miami Dolphins az X-oldalán úgy jelentette be a meccset, hogy a floridaiak irányítója, Tua Tagovailoa Vinícius Jr.-nak passzolta a labdát, jelezve, hogy megvan az új helyszín, amin játszanak jövőre. 

Nem csak Madrid lesz olyan város, ahol a történelemben először rendeznek NFL-meccset, ugyanis a liga azt is elárulta, hogy a következő idényben a berlini Olimpiai Stadionban is pályára lépnek a világ legjobb amerikai futballistái. 

Ezen a mérkőzésen egyelőre csak az Indianapolis Colts szereplése a biztos – osztotta meg a hivatalos oldalán a csapat. 

 

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: Ki taszíthatja le az Eaglest a trónról? – NFC-erősorrend Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
11 órája

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Los Angeles 2028: NFL-játékosok is pályára léphetnek a zászlósfutball-tornán

Egyéb csapat
2025.05.21. 12:42

NFL: szerződést hosszabbított vezetőedzőjével a címvédő Eagles

Amerikai sportok
2025.05.19. 19:52

Donald Trump lehülyézte az NFL-csapatok vezetőit a draft alakulása miatt

Amerikai sportok
2025.04.26. 14:03

Cam Ward a draftelső, a Giants megtalálta az új Eli Manninget?

Amerikai sportok
2025.04.25. 07:29

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz

Tenisz
2025.04.22. 12:44

Megelőzi Cam Ward a két extraklasszist? Így várják az NFL-csapatok a jövő heti draftot

Amerikai sportok
2025.04.15. 15:29
Ezek is érdekelhetik