Vidéki csapatok ütközete az angol bajnokság twickenhami döntőjében

Velkovics VilmosVelkovics Vilmos
Vágólapra másolva!
2007.05.09. 12:18
Az erő és az okos játék diadalát láthattuk az angol élvonalbeli rögbi-bajnokság, a Premiership elődöntőiben. Az összecsapások pontesőt és parádés játékot hoztak. Az előjelek szerint látványos döntő ígérkezik Twickenhamben, az angol rögbi szentélyében. A Gloucester a 22 meccsből álló alapszakasz végén a tabella első helyét foglalta el, így az elődöntőben a negyedik helyezett Saracens együttesét fogadták.
Így örült Luke Narroway (Gloucester)
Így örült Luke Narroway (Gloucester)
Így örült Luke Narroway (Gloucester)
Így örült Luke Narroway (Gloucester)

PREMIERSHIP, ANGOL ÉLVONALBELI RÖGBI-BAJNOKSÁG:

ELŐDÖNTŐK:
Gloucester Rugby – Saracens 50 - 9
Leicester Tigers - Bristol Rugby 26 – 14

A mérkőzésen hamar kiderült, hogy a két együttest napi formájuk alapján egy világ választja el egymástól.

A piros-fehér mezes Gloucester részéről az ész diadalmaskodott. Kivártak a második játékrészt (félidőben 14-3), majd fergeteges sebességre kapcsoltak. Huszonöt perc alatt öt célt szórtak!

Célt vitt Peter Richards, Luke Narraway, Anthony Allen, Andy Hazell, Mark Foster. Sőt, a sarkazó Christian Califano is. Ezen kívül begyűjtöttek egy büntetőcélt is, valamint a full-back Willie Walker 15 pontiot rúgott. A csapat védekezésben is kiemelkedőt nyújtott: a Saracens még egy becsületcélt sem tudott begyűjteni!

Harry Ellis (Leicester) is vitt célt
Harry Ellis (Leicester) is vitt célt

A másik elődöntő toronymagas esélyese a Leicester Tigers volt. A csapat erőből játszott elejétől a végéig, és lépésről lépésre felőrölték a Bristolt. Nem hagytak nekik sem időt, sem helyet támadni. Amikor azonban ellenfeleik megiramodtak nem voltak veszélytelenek: a center Cox például szép célt is vitt. A Bristol helyenként szépen játszott, helyzetüket könnyítette, hogy nem nyomasztotta őket az esélyesség terhe.

A két mérkőzés eredménye alapján tehát Gloucester – Leicester döntő lesz a Premiershipben. A két csapat 195. alkalommal találkozik egymással, először 1891-ben. Érdekesség, hogy a Gloucester vezet 101 győzelemmel.

A helyszín Twickenham lesz. A Gloucesternek ez nem a legjobb előjel: a stadionban tett legutóbbi két látogatása alkalmából kikapott. Utoljára 2003-ban a Powergen Cup döntőjében a Northamptont páholták el.

A Leicester zsinórban harmadszor jutott a döntőbe – igaz tavaly és tavalyelőtt is kikaptak. A Tigrisek számára nagy a tét: a kupagyőzelmet már megszerezték, most begyűjthetik a bajnoki címet és döntősek a Heineken Kupában is. A triplázással pedig történelmet írhatnak: korábban ez még nem sikerült senkinek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik