Sem ír, sem francia csapat nem maradt talpon a kupában

Velkovics VilmosVelkovics Vilmos
Vágólapra másolva!
2007.04.01. 23:28
Címkék
Három angol és egy walesi klub jutott be a Heineken Cup elődöntőjébe. A meccseket száz országban közvetítették. Európán kívül Új-Zélandon és Ausztráliában is sugározták, sőt a Közel-Kleten és Afrikában is lehetett nézni az összecsapásokat.
A Tigrisek ötödször jutottak a Heineken Kupa elődöntőjébe, miután egy lélegzetelállítóan izgalmas mérkőzést játszottak a párizsi csapattal.A franciák hiába készültek két hónapja erre a meccsre: a végeredmény 21-20 lett. A csapat kapitánya, akit lecseréltek nézni sem bírta az utolsó percek izgalmait. Annyit mondott, hogy éveket öregedett a meccs alatt és hogy a csapat küzdeni tudásból dicséretes ötöst kapott. A Leicester edzője a meccset „thrillernek” nevezte és kijelentette, hogy a közönség kiabálta be őket az elődöntőbe, ahol a Llanellivel játszanak majd. A Heineken Kupa történetének talán legnagyobb sokkját a Northampton produkálta. A Szentek kiejtették a végső győzelemre is esélyesnek tartott Biarritz-ot! A franciákat nyomasztotta az esélyesség terhe. Elég annyi, hogy a 6-7 arányú, idegenben aratott győzelem még a Northampton edzőjét is meglepte! Szerinte száz az egyhez volt az esélyük – de ilyen a sport. A taktikájuk az volt, hogy „piszkálják" a franciákat, ne hagyják őket játszani és kihasználni egy lehetőséget. Ez be is jött. A győzelem hatalmas fegyvertény, hiszen a Szentek például kiesésre állnak az angol Premiershipből! A walesi Llanelli pedig kiejtette a címvédő Munster együttesét! A 24-15 arányú győzelemmel a walesiek feledtették a korábbi évek csalódásait. Az írek a kezdőrúgástól fogva védekezésre kényszerültek. A Munster csapatkapitánya Ronan O'Gara néhányat villant, ám ez kevés volt a győzelemhez. A Llanelli edzője Phil Davies történelmi győzelmet emlegetett.A London WASPS nem hagyott kétséget afelől, hogy ki volt a jobb ezen a napon: a Darazsak fensőbbséges játékkal győzték le a Leinstert. A félidő még szoros volt (13-10), ám a második játékrészben kiütközött, hogy az írek nélkülözik a legnagyobb sztárjukat, a center Brian O'Driscolt. A háromnegyed-sorukban így nem volt átütő erő. A londoniak győzelmét csak tíz percig fenyegette veszély: amikor a veterán nyolcast, Lawrence Dallagliot megbüntették. A meccs legszebb célját Reddan szerezte, aki 75 métert futott a labdával az ír szurkolók nagy szomorúságára.

HEINEKEN KUPA:

NEGYEDDÖNTŐ:
Leicester Tigers (angol) - Stade Francais (francia) 21-20
Biarritz Olympique (francia) - Northampton (angol) 6-7
London Wasps (angol) - Leinster Lions (ír) 35-13
Llanelli Scarlets (walesi) - Munster (ír) 24-15
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Leicester Tigers (angol) - Llanelli Scarlets (walesi)
London Wasps (angol) - Northampton (angol)

HEINEKEN KUPA:

NEGYEDDÖNTŐ:
Leicester Tigers (angol) - Stade Francais (francia) 21-20
Biarritz Olympique (francia) - Northampton (angol) 6-7
London Wasps (angol) - Leinster Lions (ír) 35-13
Llanelli Scarlets (walesi) - Munster (ír) 24-15
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Leicester Tigers (angol) - Llanelli Scarlets (walesi)
London Wasps (angol) - Northampton (angol)
Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2 perce

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
22 perce

Varga kettőt lőtt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
27 perce

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
31 perce

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
38 perce

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
50 perce

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
55 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik