Női vízilabda BL: kikapott Görögországban a Dunaújváros

Vágólapra másolva!
2023.10.08. 15:04
null
Hiába Garda Krisztina négy gólja, a Dunaújváros épp ennyivel kapott ki a görög Alimosztól (Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
Vereséget szenvedett a Dunaújváros Görögországban a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek első fordulójában.

A vasárnap kora délutáni mérkőzésen az Alimosz úgy győzte le a magyar csapatot, hogy három negyedet megnyert, csak a másodikban lőtt kevesebb gólt vendégénél.

A Dunaújváros az előző idényben a négyes döntőig menetelt. Akkor még Mihók Attila irányította a csapatot, szeptemberben azonban Cseh Sándorral közösen kinevezték őt a női válogatott szövetségi kapitányának, így 25 év után elhagyta az együttest, melyet Vad Lajos vett át.

A magyar csapat a második fordulóban, október 21-én a francia Mulhouse otthonában ugrik medencébe. A csoport negyedik tagja a címvédő spanyol Sabadell.

A négy kvartettből az első helyezettek jutnak majd a négyes döntőbe.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT

Alimosz (görög)–Dunaújváros 14–10 (3–1, 1–2, 4–3, 6–4)
G: Karipidu 5, Kontogianni 3, Koolhaas, Megens 2-2, Aszimaki, Haldeu, ill. Garda 4, Jonkl 2, Dobi, Horváth B., Pál R., Szabó N.

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
C-csoport

Etnikosz (görög)–FTC-Telekom Waterpolo 15–13 (2–5, 5–2, 4–3, 4–3)
Tigra-ZF-Eger–Mataro (spanyol) 5–18 (3–2, 0–5, 1–6, 1–5)
D-csoport:
Olympiakosz (görög)–UVSE 15–8 (5–1, 3–2, 3–3, 4–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik