Női pólóvilágliga: a bronzéremért küzdhet a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 14:32
null
Kasó Orsolya itt még az ausztrálok ellen bizonyított (Fotó: MTI)
A magyar női vízilabda-válogatott a szerdai elődöntőben kikapott az oroszok legjobbjaitól a világliga Pekingben zajló nyolccsapatos szuperdöntőjében, így csütörtökön a harmadik helyért játszhat az Egyesült Államok csapatával.
Merész András szövetségi kapitány együttese jól kezdett, Antal Dóra pattintotta a vezető gólt a bal felső sarokba, ám – egy elrontott büntetőt követően – az oroszokhoz került át az előny, amit megtartottak az első szünetig. A második negyedben hosszú percekig érintetlenek maradtak a kapuk, míg nem az oroszok kétszer is betaláltak, Keszthelyi Rita három másodperccel a félidő előtt szépített (5–3).


A harmadik játékrész egy hosszan tartó hideg zuhannyal ért fel, mivel a tavalyi Európa-bajnoki bronzérmes, londoni olimpiai negyedik magyar válogatott teljesítménye alaposan visszaesett, miközben a 2012-es olimpiai hatodik oroszok sorra eredményesek voltak, s meg sem álltak 10–4-ig. Miskolczi Kitti és Menczinger Kata révén a részhajrá sikeres volt (10–6), ám a meccs képe alapvetően nem változott a befejező nyolc percben sem. A rivális húzta az időt, vagy ha kellett, begyötörte szükséges góljait, s megőrizte a biztos győzelemhez szükséges előnyt, végül három találattal kerekedve felül Merész András csapatán.

A vizes sportok világszövetsége, a FINA élő internetes tévéközvetítésének tanúsága szerint a magyar válogatott ezúttal gyengén pólózott, csak a mérkőzés egyes szakaszaiban nyújtott elfogadhatót. Az oroszok jobban és főképpen hatékonyabban játszottak, még ha góljaik háromnegyedét emberelőnyből és büntetőből szerezték is.

A vereség azt jelenti, hogy Takács Orsolyáék csütörtök, magyar idő szerint 8.40-től az Egyesült Államok csapatával találkoznak a bronzmeccsen, míg az oroszokkal az amerikaiakat a másik elődöntőben 9–7-re verő házigazda kínaiak meccselnek a világliga-elsőségért.

NŐI VÍZILABDA, VILÁGLIGA
Oroszország–Magyarország 12–9
(3–2, 2–1, 5–3, 2–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik