Boksz: a juniorok és a serdülők sem pihentek az év első hónapjaiban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.08. 09:07
null
Az év eddigi részében az ökölvívó-utánpótlásból inkább az U22-esek és a ifjúságiak kerültek reflektorfénybe, ám a juniorok és a serdülők sem pihentek.

A szokásoknak megfelelően 2024-ben is számos világverseny vár az utánpótláskorú ökölvívókra, ennek megfelelően a magyar fiatalokra is, akik tavaly rendkívül eredményes évet zártak, minden korosztályban szereztek érmeket a korosztályos viadalokon. 

Az első hetekben az U22-esek és az ifjúságiak (2006-2007) kerültek inkább rivaldafénybe: előbbi kategória képviselői a Bocskai-emlékversenyen léptek ringbe, négyen pedig a jelenleg is zajló olimpiai kvalifikációs viadalon vesznek részt Olaszországban, igaz, közülük már mindenki kiesett. Az ifiknek az Énekes-emlékverseny volt eddig a legfontosabb megméretés, amelynek tétje a válogatottság kiharcolása volt – az Ács József szövetségi edző által vezetett korosztály április elején már Európa-bajnokságon bizonyíthat majd. A korosztályra az év második felében világbajnokság is vár.

A juniorok (2008-2009) és a serdülők (2010-2011) programja „visszafogottabb” volt januárban és februárban, ennek ellenére volt minek tapsolni: az ifjúságiak mellett ugyanis a juniorok is részt vettek a romániai Dracula Openen, amelyen többen is szép eredményt szállítottak a fiatalabbak közül: Petrimán Patrícia a teljes küldöttség egyetlen aranyérmét szerezte, mellette Kapcsos Bianka és Kapcsos Vivien végzett másodikként, négyen pedig bronzéremnek örülhettek

A juniorválogatott Törteli Ferenc irányításával januárban találkozott először, három napos felkészülés, ismerkedés keretében, hiszen a tavalyihoz képest számos új fiatal került be a bő keretbe. A korosztály képviselőire áprilisban utánpótlás Magyar-kupa, májusban pedig Bornemissza-emlékverseny vár, amik

válogatóként szolgálnak a június második felében rendezendő, szarajevói korosztályos Európa-bajnokságra.

De vissza a Bornemissza-emlékversenyre: nem megszokott módon az idei kiírásban az ifik és a juniorok mellett a serdülők is ringbe szállnak majd a nagy múltú egri viadalon. A legfiatalabb nemzetközi versenykorosztály bunyósai is találkoztak már idén válogatott keretek között, Dorkó Péter vezetésével, ám az Európa-bajnokságukon (július, Olaszország) résztvevő magyar névsor is

a következő hónapokban formálódik majd;

a Bornemissza-emlékverseny mellett a már említett utánpótlás Magyar-kupa lesz a fő válogató állomás.

(Kiemelt képünkön: Petrimán Patrícia ünnepel a Dracula Openen Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik