A Legendák csatája budapesti állomásán búcsúzik Björn Borg

Vágólapra másolva!
2008.09.11. 13:41
Budapesten, az október 9. és 12. között sorra kerülő Legendák csatája elnevezésű szeniortornán búcsúzik a versenyszerű játéktól Björn Borg, a svédek teniszfenoménja.
Björn Borg: „Ennyi volt, kérem!”
Fotó: Imago
Björn Borg: „Ennyi volt, kérem!”
Björn Borg: „Ennyi volt, kérem!”
Fotó: Imago
Björn Borg: „Ennyi volt, kérem!”

„Én sem leszek már fiatalabb, ezért úgy döntöttem, hogy jövőre már nem kívánok részt venni ebben a sorozatban. Valószínűleg utána is fogok még játszani, hiszen a tenisz az életem, de legfeljebb már csak bemutató meccseken lépek pályára” – közölte az esemény budapesti sajtótájékoztatójára telefonon bejelentkező klasszis, hozzátéve: látta szerdán a svéd–magyar labdarúgó világbajnoki selejtezőt, és nagyon örült a 2–1-es hazai sikernek.

Ami az utolsó versenyére való ráhangolódást illeti, a családjával Londonban élő Borg elárulta, hogy heti 5-6 órát edz többek között junior játékosokkal, és kiváló erőállapotban van.

„Addig még fellépek Párizsban, Luxembourg-ban és Eindhovenben, szóval a formámmal nem lesz gond, és nagyon várom már, hogy valószínűleg utoljára még egyszer összecsapjak John McEnroe-val. Nem baj, ha megint előjönnek a dührohamai, engem sosem zavart a viselkedése” – nevetett az 52 éves legenda, aki az 1974-es Király-kupán járt először Budapesten, de nem szívesen emlékszik vissza rá, mivel két egyesbeli győzelme ellenére a svédek 3–2-re kikaptak a magyaroktól.

Taróczy Balázs főszervező – aki a záró napon maga is ütőt ragad egy páros bemutató erejéig – arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a május óta hatalmas érdeklődés övezi az év egyik legrangosabb fővárosi sporteseményét, főleg a csütörtöki és a pénteki versenynapra fogynak gyorsan a 2000–9500 forintos jegyek.

Borg olyan sztárok társaságában érkezik a Papp László Budapest Sportarénába, mint az „örök rivális” McEnroe, továbbá Pat Cash, Goran Ivanisevic, Guillermo Vilas, Henti Leconte, Sergi Bruguera és Thomas Muster. Az idén 12 állomásból álló versengésben olyan korábbi kiválóságok vehetnek részt, akik egyesben Grand Slam-döntőt játszottak, Davis-kupát nyertek vagy világelsők voltak.

A sajtótájékoztatóm elhangzott, hogy jövőre „új” klasszisok csatlakoznak a Tour of Champions sorozathoz: Pete Sampras, Stefan Edberg, Michael Chang vagy Jevgenyij Kafelnyikov.

A budapesti torna nyolcfős mezőnye két csoportban küzd majd: a wimbledoni bajnokok négyesében kapott helyet Borg, McEnroe, Ivanisevic és Cash, míg a Roland Garroson legalább döntősök kvartettjében Bruguera, Muster, Vilas és Leconte szerepel.

LEGENDÁK CSATÁJA

A PROGRAM
október 9., csütörtök Bruguera (spanyol)–Vilas (argentin)
Muster (osztrák)–Leconte (francia)
Ivanisevic (horvát) –Borg (svéd)
McEnroe (amerikai) –Cash (ausztrál)
október 10., péntek Leconte–Vilas
Muster–Bruguera
Borg–McEnroe
Ivanisevic–Cash
október 11., szombat Muster–Vilas
Borg–Cash
Leconte–Bruguera
McEnroe–Ivanisevic
október 12., vasárnap bronzmérkőzés a csoportmásodikok között
bemutató páros találkozó Mansour Bahrami „teniszbűvésszel”
döntő a csoportgyőztesek között
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik