Rp. gyorskorcsolya: futamgyőztesként elődöntős a férfiváltónk az almati vk-n

Vágólapra másolva!
2022.12.16. 11:43
null
Nógrádi Bence megelőzte a kínaiak befejező emberét (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló, archív)
Mindhárom váltónk (férfi, női, vegyes) sikerrel vette az első kört az almati világkupaversenyen, így szombaton mindhárom csapatunk az elődöntőben folytathatja.


Elődöntőbe jutott a magyar vegyes váltó (Jászapáti Petra, Sziliczei-Német Rebeka, Talabos Attila, Varnyú Alex) a világkupa-sorozat negyedik állomásán: a csapat pénteken Almatiban a negyeddöntős futamában a második helyen ért célba a belgák mögött.

Szintén elődöntős a női váltónk (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka), a lányok nagyszerűen tartották a lépést az olimpiai, világ- és Európa-bajnok hollandokkal, és mögöttük másodikként végeztek.

Amit pedig a férfiváltónk (Bontovics Balázs, Talabos Attila, Varnyú Alex, Nógrádi Bence) művelt a jégen, az minden elismerést megérdemel: a csapatnak tulajdonképpen csak az volt a feladata, hogy tapadjanak a kínaikra, hiszen az első két hely továbbjutást ért, s ezt a fiúk meg is tették – az utolsó körig. Akkor Nógrádi Bence gondolt egyet, és megelőzte a kínaiak befejező emberét, így a kvartett futamgyőztesként jutott be a szombati elődöntőbe.

Ami az egyéni távokat illeti: remekül futott pénteken Jászapáti Petra, hiszen mind 500, mind 1500 méteren továbblépett – előbbi számban a negyeddöntőben, utóbbiban az elődöntőben folytathatja a szegediek olimpiai bronzérmes korcsolyázója.

Ötszázon állva maradt Bácskai Sára Luca és Nógrádi Bence is, 1500-on pedig Sziliczei-Német Rebeka is jégre léphet az elődöntőben.

A pénteken búcsúzók szombaton és vasárnap délelőtt a reményfutamokban folytathatják, s onnan a legjobbak még csatlakozhatnak a „nagyokhoz” (ahogyan ez a múlt héten Nógrádi Bencének kétszer is sikerült).

A világkupa-sorozatban minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, Almatiban ezen a hétvégén ez az 500 méter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik