A hónap utánpótlásedzője: Lakatos Tamásé a februári díj

Munkatársunktól  utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 16:27
null
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője februári díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Lakatos Tamás rövid pályás gyorskorcsolyaedzőé lett.

A díj harmadik évadának hatodik kiírásában Kósa Miklós vívó-, Lakatos Tamás rövid pályás gyorskorcsolya- és Somogyi Péter sportlövőedző volt a három jelölt. A kuratórium döntése alapján a februári elismerést – és az azzal járó 250 ezer forintot – a junior rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott 44 éves vezetőedzője vehette át.

Lakatos több mint harminc évvel ezelőtt kezdett Pécsett rövid pályás gyorskorcsolyázni, válogatott sportolóként vált belőle testnevelőtanár. A helyi egyesület edzője 2008-ban lett, egy évvel később pedig már a juniorválogatottal dolgozott: először edzőként és technikusként tevékenykedett a fiatalok mellett, 2022 szeptemberében pedig vezetőedző lett. A Pécsi SN Zrt-nél a későbbi olimpiai bajnok Burján Csaba felkészítője lett, és a klubból indult a szintén ötkarikás aranyérmes Knoch Viktor is. A segítségével készülő junior nemzeti csapat számos remek eredményt ért el az elmúlt években: a Talabos Attila-fémjelezte generáció például a 2019-es szarajevói téli EYOF-on három aranyérmet ünnepelhetett, míg a 2022-es multisporteseményen három ezüstérem volt a short trackesek jutalma. A junior-világbajnokságokon is több magyar érem született az elmúlt időszakban: 2018-ban Jászapáti Petra 500 méteren lett második, majd 2022-ben ugyanezen a távon Nógrádi Bence (2.) és Jászapáti Péter (3.) is felállhatott a dobogóra, míg a fiúváltó ezüst-, a leány bronzérmet szerzett. A 2023-as olaszországi téli EYOF-on a magyar küldöttség az aranyérmek tekintetében az eddigi legjobb szereplését nyújtotta, s egy kivétellel a csapat összes medálja a Lakatos által irányított rövid pályás gyorskorcsolyázók nevéhez fűződött: öt arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmmel zárták az eseményt. A válogatott az EYOF után junior-világbajnokságon is jégre lépett Drezdában, s ott szintén született magyar érem: a leányváltó harmadik lett. A 2023/24-es évad őszi szezonjában új sorozat, a junior-világkupa várt a csapatra: az esemény történetének első magyar érme december elején Hollandiában született meg: Szigeti Dóra 500 méteren ért célba másodikként. A juniorválogatott az idei évet is jól kezdte, a Dél-Koreában rendezett ifjúsági téli olimpián több értékes helyezés mellett egy érmet is szereztek fiataljaink; Major Dominik 500 méteren lett harmadik.

Februárban érkezett el a fiatalok idénybeli célversenye, a junior-világbajnokság, előtte egy héttel viszont még az évad harmadik, vagyis utolsó korosztályos világkupa-fordulóján mutatták meg a tudásukat a szakember által irányított fiatalok. A hollandiai Heerenveenben a Csizmadia Márk, Czank-Varga Benjámin, Granasztói Ádám, Major Dominik alkotta váltó bronzérmes lett. Az említett vb-n aztán a válogatott hét éve nem látott sikert ünnepelhetett (legutóbb ugyanis 2017-ben Liu Shaoang szerzett junior-világbajnokságon magyar aranyérmet egyéniben): Lengyelországban Somodi Maja állhatott fel a dobogó tetejére. A diadal értékét tovább növeli, hogy az esemény 1994 óta íródó történetében a lányok között 1500 méteren mindössze a második európai győztest jegyezhettük fel a személyében. Az utolsó nap is tartogatott magyar aranyérmet: a Schönborn Melinda, Somodi Maja, Szigeti Dóra, Végi Diána Laura összetételű leányváltót nem lehetett megállítani: a csapat az első magyar junior-világbajnoki címet nyerte ebben a kategóriában.

A sikerek nyomán Lakatos Tamás lett a díj történetének első duplázója, hiszen a múlt év januárjában ugyancsak kiérdemelte az elismerést.

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök és Csabai Edvin sportigazgató, a Porsche Hungariát Rozgonyi Ádám, a SEAT márkaigazgatója, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük Knoch Viktor olimpiai bajnok, a női short track-válogatott edzője és Bánhidi Ákos, a felnőttválogatott csapatmenedzsere méltatta a díjazottat, és megjelent Lakatos tanítványa, a junior-világbajnok Somodi Maja is.

Knoch Viktor, Somodi Maja és Lakatos Tamás a díjátadón Fotó: Mura László

Csabai Edvin azt emelti ki, hogy elmúlt bő két esztendőben óriási presztízst vívott ki magának A hónap utánpótlásedzője cím, így az, hogy Lakatos Tamás lett a díj történetének első duplázója, külön fényt ad mostani elismerésnek. Rozgonyi Ádám elmondta, a SEAT már hatodik éve támogatója a magyar korcsolyasportnak, az tehát, hogy a sportág legsikeresebb szakágából került ki a februári győztes, cége számára külön öröm.

– jegyeztem meg laudációjában a kitüntetetthez hasonlóan Pécsről származó Knoch Viktor, és hozzátette: – Amikor 2022-ben Tamást felkérték a juniorválogatott irányítására, az váratlanul érte őt is, a sportág szereplőit is, de az azóta eltelt idő bizonyította: helyesebb döntés nem is születhetett volna.”

Balról: Csabai Edvin, Rozgonyi Ádám, Bánhidi Ákos, Somodi Maja, a februári győztes Lakatos Tamás, Knoch Viktor és Bruckner Gábor Fotó: Mura László

Bánhidi Ákos mindenekelőtt megköszönte az alapítóknak a díj létrehozását, Lakatossal kapcsolatban pedig így fogalmazott:

Amikor annak idején a rövid pályás gyorskorcsolyázás hazai története elkezdődött, nem gondolhattuk, hogy egyszer idáig jutunk a szakág nemzetközi eredményességében. Abban pedig, hogy így történt, jelentős a szerepe Tamásnak is.”

A győztes rendkívül megtisztelőnek nevezte az újabb elismerést, majd így összegzett:

(Kiemelt képünkön balról: Lakatos Tamás Fotó: Mura László) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik