Rp. gyorskorcsolya vk: Jászapáti Petra és a női váltó bronzérmes

Vágólapra másolva!
2022.12.18. 14:22
null
Jászapáti Petra bronzérmes lett (Fotó: Árvai Károly, archív)
A magyar csapat megszerezte az első érmeit a jelenlegi idényben a rövid pályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatában: az Almatiban rendezett negyedik állomáson a 3000 méteres női váltó és Jászapáti Petra 500 méteren egyformán harmadik lett vasárnap.

Az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang folyamatban lévő országváltása nyomán nem lehettek olyan vérmes reményei a magyar csapat tagjainak, mint az elmúlt években, de a szegedi versenyző a pénteki selejtező után a negyeddöntőt futamgyőztesként vette sikerrel, majd az elődöntőből a szám világbajnoki bronzérmese, a holland Yara van Kerkhof mögött másodikként jutott be a fináléba.

A továbbjuttatások miatt hatfős döntő mezőnyét esések után csak harmadjára engedték el a bírók, a 23 éves magyar versenyző idejének köszönhetően a második rajthelyről indulhatott. A legjobb pozícióból startoló Van Kerkhof rajt-cél győzelmet aratott, Jászapáti Petrát megelőzte a másik holland, Michelle Velzeboer.

A többi egyéniben érdekelt magyar közül Bácskai Sára Luca és Somodi Maja, illetve Nógrádi Péter a reményfutamokból küzdötte be magát a negyeddöntőbe, de ott mindannyian kiestek 1000 méteren.

A Bácskai Sára Luca, Somodi Maja, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású női váltó az ötcsapatos döntőben ugyan lemaradt az esélyesebb dél-koreai és kanadai négyestől, azonban könnyedén utasította maga mögé a kazah és a lengyel kvartettet, így szintén bronzérmes lett.

A Nógrádi Péter, Talabos Attila, Tiborcz Dániel, Varnyú Alex alkotta férfi váltó továbbjuttatással került a szintén öt stafétát felvonultató döntőbe, ahol az eleső dél-koreai csapatot megelőzve negyedik lett Kanada, Hollandia és Japán mögött.

A sportág vk-sorozata februárban Drezdában folytatódik, majd Dordrechtben zárul. Előtte januárban Gdanskban rendezik az Európa-bajnokságot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik