Saját szurkolói rasszista huhogása túl sok volt a Betis hátvédjének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 09:41
A hétvégén a feszültségektől sosem mentes sevillai városi derbi főszereplőjévé vált Paulao, a Real Betis hátvédje, akit a Sevilla elleni mérkőzés 41. percben egy elkésett belépő után kiállítottak. A megítélt szabadrúgásból 2–0 lett Sevillának, így a brazil második sárga lapjával véget is értek az izgalmak, de a borzalmak csak ekkor kezdődtek.

Miközben Paulao a pályáról sétált lefelé, saját szurkolóitól kellett rasszista huhogást, mutogatást és obszcén bekiabálásokat eltűrnie, ami nem ment túl jól, hiszen a játékos az öltözők felé haladva teljesen kiborult. saját szurkolóitól kellett rasszista huhogást, mutogatást és obszcén bekiabálásokat eltűrnie, ami nem ment túl jól, hiszen a játékos az öltözők felé haladva teljesen kiborult.



Nyilván ebben a derbi feszültsége, a rossz eredmény és a pocsék teljesítmény is közrejátszott, a „szurkolók” primitív viselkedése „csak” az utolsó csepp volt a pohárban.

A találkozót egyébként 4–0-ra megnyerte a Sevilla.

Pár héttel ezelőtt szintén történt rasszista sértegetés az egyik spanyol bajnoki mérkőzésen. Akkor Allan Nyom, a Granada francia-kameruni játékosa egy bedobás előtt az Elche szurkolói közé vágta a labdát, miután közelről huhogtak neki. A cérna elszakadt, a játékvezető sárga lappal büntetett, a drukkerek pedig jót röhögtek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik