A Real Betis Ayoze Pérez duplájával vette be a Mestallát

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.20. 20:39
Ayoze Pérez góljai döntöttek (Fotó: Getty Images)
A Real Betis 2–1-re nyert Valenciában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójának szombati játéknapján.

 

Sokkal jobban és célratörőbben futballozott a Betis az első félidőben, így teljesen megérdemelten szerezte meg a vezetést: a parádés hosszú labdát kapó Isco jobb külsővel adta be a labdát Ayoze Péreznek, aki szerencsés labdaátvétel után a bal alsóba lőtt. A folytatásban is a Pellegrini-csapat játszott fölényben, de az újabb gól helyett – a játék képével teljesen ellentétesen – a „denevérek” egyenlítettek egy véleményes tizenegyessel, amelyet Pepelu értékesített a 66. percben.

A Valencia 11 percig támadhatott a fordításért, de a Baraja-féle együttes pechjére ismét lecsapott az első gólt is jegyző Ayoze – a Newcastle-ben és Leicesterben is megforduló csatár 16 méteres lövése egy védő lábán gellert kapva hullott védhetetlenül Mamardasvili kapujába. A második kapott gól után életre kelt a Valencia, de ezúttal nem sikerült egyenlíteni, így a Betis – mostani ellenfelét megelőzve – feljött a Konferencialiga-szereplést érő hetedik helyre.

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
Valencia–Real Betis 1–2 (Pepelu 66. – 11-esből, ill. Ayoze Pérez 19., 77.)
Korábban
Celta Vigo–Las Palmas 4–1 (Aspas 37., 76., Swetberg 39., Duvikasz 71., ill. Herzog 11.)
Rayo Vallecano–Osasuna 2–1 (Chavarria 80., Palazón 84., ill. M. Gómez 29.)

Vasárnap játsszák
14.00: Getafe–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
16.15: Almería–Villarreal
18.30: Alavés–Atlético Madrid (Tv: Spíler1)
21.00: Real Madrid–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Hétfőn játsszák
21.00: Sevilla–Mallorca (Tv: Spíler2)
Pénteken játszották
Athletic Bilbao–Granada 1–1 (Guruzeta 24., ill. Inaki Williams 6. – öngól)

  1. Real Madrid

31

24

6

1

67–20

+47 

78 

  2. Barcelona

31

21

7

3

62–34

+28 

70 

  3. Girona

31

20

5

6

63–39

+24 

65 

  4. Atlético Madrid

31

19

4

8

59–36

+23 

61 

  5. Athletic Bilbao

32

16

10

6

52–30

+22 

58 

  6. Real Sociedad

31

13

11

7

45–33

+12 

50 

  7. Betis

32

12

12

8

40–38

+2 

48 

  8. Valencia

32

13

8

11

35–34

+1 

47 

  9. Villarreal

31

10

9

12

49–54

–5 

39 

10. Getafe

31

9

12

10

37–43

–6 

39 

11. Osasuna

32

11

6

15

37–46

–9 

39 

12. Las Palmas

32

10

7

15

30–39

–9 

37 

13. Sevilla

31

8

10

13

39–44

–5 

34 

14. Rayo Vallecano

32

7

13

12

27–39

–12 

34 

15. Alaves

31

8

8

15

26–38

–12 

32 

16. Celta Vigo

32

7

10

15

37–47

–10 

31 

17. Mallorca

31

6

13

12

25–36

–11 

31 

18. Cádiz

31

4

13

14

21–41

–20 

25 

19. Granada

32

3

9

20

33–61

–28 

18 

20. Almeria

31

1

11

19

30–62

–32 

14 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik