Harmincmilliót fizethet Beckham, pedig igaza van

Vágólapra másolva!
2011.04.12. 16:44
null
Az ominózus címlap, rajta a 170 ezer dolláros hazugsággal (Fotó: Nationalledger.com)
Egy amerikai bíróság elutasította David Beckham becsületsértés miatt indított keresetét, és ezzel együtt 170 ezer dollár perköltség megfizetésére kötelezte. Az mellékes, hogy ezúttal neki volt igaza.

Beckham még tavaly indított pert egy Irma Nici nevű bosnyák származású örömlány hamis sztoriját leadó In Touch című magazin ellen. A lány azt állította, hogy az angol válogatott futballista New Yorkban és Londonban is megcsalta vele a feleségét. Töténetét a fent nevezett pletykalap hozta le, Beckham pedig azonnal pert indított az újság ellen.

Azonban hiába tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a Nici által említett időpontokban a közelében sem volt sem New York-nak, sem pedig Londonnak, az amerikai bíróság a szólásszabadságra hivatkozva elutasította Beckham 16 millió dolláros, a jó hírneve megsértése miatt indított keresetét.

Az erkölcsi kár mellett anyag veszteség is érte a futballistát, ugyanis neki kell megfizetnie a bíróság által megállapított 170 ezer dolláros (kb. 31 millió forint) perköltséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik