Valencia: aláírt az MU korábbi szélsője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.07.05. 16:15
null
Nani a Valenciában folytatja
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Valencia a hivatalos oldalán jelentette be, hogy három évre szerződtette Nanit a Fenerbahcétól.

Sajtóhírek szerint 8.5 millió eurót fizet a spanyol csapat a Fenerbahcénak Naniért, aki jelenleg Franciaországban készül a Wales elleni Európa-bajnoki elődöntőre. Az átigazolást a Fenerbahce elnöke már korábban bejelentette, most azonban a Valencia részéről is megerősítést nyert.

Nani korábban a Sportingban és a Manchester Unitedben futballozott, egyszeres Bajnokok Ligája- és négyszeres Premier League-győztes. Törökországban egy szezont töltött, 47 mérkőzésen 12 gólt szerzett.

Bár korábban szóba került, hogy a portugál szélső visszatér korábbi együtteséhez, a Manchester Unitedhez, vagy hogy az Internél folytatja, a következő szezontól a La Ligában futballozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik