Ezquerro korai duplája nem volt elég a győzelemhez a Barcának

Vágólapra másolva!
2008.01.02. 20:07
Hazai pályán 2-2-re végzett harmadosztályú ellenfelével, a CD Alcoyanóval szemben az FC Barcelona együttese, de így is magabiztosan, 5-2-s összesítéssel jutott a Spanyol Király-kupa (Copa del Rey) nyolcaddöntőjébe. A meccs már a tízedik percben eldőlni látszott, Santiago Ezquerro korai duplája után. A spanyol csatár kezezését követően azonban szépítettek a vendégek büntetőből a fordulás után, a 90. percben pedig a döntetlent is kicsikarták.
Bojan Krkic remekül játszott, rajta nem múlt a győzelem
Bojan Krkic remekül játszott, rajta nem múlt a győzelem
Bojan Krkic remekül játszott, rajta nem múlt a győzelem
Bojan Krkic remekül játszott, rajta nem múlt a győzelem

A Nou Camp közönsége pillekönnyű meccsre számított szerda este, amikor is a harmadosztályú Alcoyano együttesét fogadták a Spanyol Kupa nyolcaddöntőjébe jutásért, a barcelonai visszavágón.

A gránátvörösök igencsak foghíjas, 16 fős kerettel készültek az összecsapásra, támadórészlegüket azért az így is veretes Krkic, Giovani, Gudjohnsen, Ezquerro négyesfogat fémjelezte a kezdőben.

Megjegyzendő Rijkaard a B csapatból is bevetett néhány csiszolatlan gyémántot, így Oier Olezabal kapus és a középpályás Victor Sanchez is az első perctől kezdve a pályán lehetett.

A várakozásoknak megfelelően egyből nekiugrott ellenfelének a katalán sztárcsapat, amely idegenben 3-0-ra lépte le kupaellenfelét az "odavágón."

A második percben Deco labdája találta tisztán a tizenhatoson belül Ezquerrót, aki közelről, ballal a hálóba tüzelt.

A kiscsapatot nem fogta meg a gyors gól, Garrido fejből, majd Sergio Mora jobb lábbal szerezhetett volna gólt, még az első tíz percben.

Ez nem sikerült, s büntetett is a Barca: a tizedik percben Bojan Krkic hozta megint helyzetbe Ezquerrót, aki másodszor is eredményes volt.

A katalánok a lehető legnyugodtabban futballozhattak, a fiatal Bojan és Sylvinho bizonyítási vágya azért egy-egy nagy helyzetet még eredményezett a félidőben.

A szünet után újabb tartalékok részesülhettek nagy élményben, Valiente és Crosas is a pályán a Barcában!

A meccs azonban nem az ő nevükről, hanem természetesen Santiago Ezquerróéről lesz emlékezetes, aki korai duplája után most galibát okozott azzal, hogy a 68. percben saját kapuja előtt kezezett, és büntetőhöz juttatta az Alcoyanót.

Peronára nem hatott bénítólag a Nou Camp színpada, s ellőtte a labdát Olazabal mellett, szépítve a vendégeknek.

Az utolsó húsz percben Bojan és Giovani többször is újra zavarba hozta a CD Alcoyano védelmét. Ezquerrónak azonban nem sikerült a mesterhármas Bojan passza után, ami megbosszulta magát.

A 90. percben Arnau Desde passza után kiharcolta a döntetlent, óriási örömet okozva a vendégszurkolóknak.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA (COPA DEL REY)

A LEGJOBB TIZENHAT KÖZÉ JUTÁSÉRT
FC Barcelona – CD Alcoyano (harmadosztályú) 2-2 (Ezquerro 2., 10., ill. Perona 69. – 11-esből, Arnau 90.)
tj.: a Barcelona 5-2-vel
Getafe – Burgos 4-1 (másodosztályú) (Uche 39., 52., De la Red 48., Gavilan 83., ill. Garrido 54.–11-esből)
tj.: a Getafe 5-1-gyel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik