Niké Liga: újabb két magyar játékos mutatkozott be a DAC-ban

D. T.D. T.
Vágólapra másolva!
2023.07.30. 13:33
null
Csinger Márk (középen) bemutatkozott a DAC-ban (Fotó: DAC1904.sk)
Vitális Milán és Csinger Márk személyében újabb magyar játékosok mutatkoztak be szlovák élvonalbeli bajnokin a Dunaszerdahely mezében. A csallóköziek csapatkapitánya, Kalmár Zsolt meglepetésre a kispadon kezdett a gól nélküli döntetlennel zárult találkozón.

 

A korai Európa-konferencialiga-búcsú után több helyen változtatott csapatán Adrián Gula, a DAC mestere. A Nagymihály elleni bajnokin többek között Vitális Milán is bekerült a kezdőcsapatba.

„Valamelyest éreztem hogy ott leszek, de csak akkor lett biztos, amikor kihirdette az edzői stáb a kezdőcsapatot. Nagyon örültem, amikor meghallottam a nevem. Ez óriási dolog, ezért dolgoztam, csináltam meg mindent, hogy kezdő legyek. Remélem, meg fogom tudni hálálni a bizalmat, bízom benne, hogy továbbra is megkapom a lehetőséget. Mindent megteszek, hogy így legyen” – mondta a Nemzeti Sportnak Vitális Milán, aki a 61. percig játszott.

„Domináltunk, azonban a lövések és az utolsó passzok hiányoztak. Szerencsénk sem volt. Magam és a csapat részéről is hiányoltam az átlövéseket. Ha ezt csináltuk volna, kijjebb jött volna az ellenfél, s aztán lett volna mögöttük terület. De ez csak feltételezés. Sokkal erőszakosabban, pontosabban kell játszanunk. Ezeken kell javítanunk és akkor biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond a következő meccseken” – tette hozzá a 21 éves játékos.

A szünet után a következő magyar, az elmúlt idényben az ETO FC Győrben szereplő játékos is bemutatkozott a DAC-ban. Csinger Márk a sérült Szpirosz Riszvanisz helyett lépett pályára.

„Úgy érzem, jól szálltam be, jól éreztem magam a zöld gyepen. Jobbak voltunk, de sajnos kimaradtak a helyzetek, egyet valahogy be kellett volna rúgni” – mondta lapunknak a húszéves középhátvéd.

Meglepetésre, Kalmár Zsolt Nagymihályban kimaradt a kezdőből, pedig az előző két, Dila Gori elleni Ekl-meccsen közel volt a gólszerzéshez, lövései azonban a kapufán csattantak. A Nagymihály ellen tíz perccel a befejezés előtt állt be és érezhető volt a jelenléte. A ráadás utolsó másodperceiben jött a találkozó legszebb jelenete. A tizenhatosról leadott kapáslövése a jobb oldali kapufáról a hazai kapus hátára vágódott, s majd onnan ment mellé.

„Kalmár Zsolttal más céljaink voltak. Mondhatni, hogy ezek az ő meccsei. Korábban is tudott segíteni a csapaton, amikor a meccs folyamán így lépett pályára. S ma is nagyon közel állt hozzá. Sajnos, nem sikerült. Egyértelműen meg kellett volna nyernünk ezt a meccset. A döntetlen nekünk kevés. A fölényünk ellenére nem mentek be a helyzeteink. Figyelmesen védekezett az ellenfél. Hiányzott a könnyedség, mert még a nemzetközi kupameccs árnyéka vetült ránk. Ezt muszáj azonnal megoldani, mert ez a győzelem kárára ment. Ismerve a minőségünket, azt várjuk el, hogy eredményesebbek legyünk, sokkal eredményesebbek” – mondta Adrián Gula, a DAC vezetőedzője.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
Zemplín Michalovce–DAC 0–0
Nagymihály,
Városi Stadion, 1373 néző. Vezette: Gemzicky
Nagymihály: Száraz – Magda, Vasko, Marjanovic, Volanakisz – Simamura, Bednár – Danko (Steinhübel, 63.), Zofcák (Adekunle, 90+6.), Marcin – Pavúk (Musák, 90+2.). Vezetőedző: Marek Petrus
DAC: Petrás – Andzouana, Riszvanisz (Csinger, a szünetben), Brunetti, Alex Mendez – Kácer (Záhradník, 90.), Dimun (Kalmár, 79.), Vitális (Ramadan, 61.) – Trusa, Krsztovics, Gavrics (Herc, 79.). Vezetőedző: Adrian Gula

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik