Felkészülés: óriási gólt lőtt Vitális Milán a DAC-ban

D. T.D. T.
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 22:27
null
Könnyedén győzött a DAC (Fotó: Lelkes Ernő)
Gólokban gazdag meccsen verte meg 4–2-re a bécsi Rapidot a DAC a jövő heti Európa-konferencialiga-selejtező főpróbáján. Vitális Milán 35 méterről lőtt gólt. 

 

Rekkenő és kétezer néző várta a DAC-ot és a bécsi Rapidot a két együttes keddi dunaszerdahelyi felkészülési mérkőzésén a Mol Arénában. Nagyszerűen szórakozott a közönség, hiszen hat gólt láthatott, ebből négyet ráadásul a hazaiak szereztek, 4-2-re győztek. Nikola Krsztovics, a sárga-kékek gólgyárosa duplázott, a legnagyobb tapsot azonban a 62. percben csereként beálló Vitális Milán kapta, aki a 87. percben labdát szerzett, majd 35 méterről óriási gólt rúgott a kapu jobb sarkába.

„Amikor beálltam, arra gondoltam, hogy ha lesz lehetőségem kapura lőni, megteszem. És tessék: hozzám került a labda, átvettem, ellőttem. Nagyon örültem, amikor megláttam a labdát a hálóban” – mondta a mérkőzést követően a Nemzeti Sportnak a győri kölcsönjátékából Dunaszerdahelyre visszatérő Vitális Milán, aki azt is elárulta, hogy hívő keresztényként keresztet vetett és megköszönte első dunaszerdahelyi gólját Jézusnak.

A DAC a jövő héten már nemzetközi kupamérkőzést játszik: az Ekl-selejtező első fordulójában a grúz Dila Gorival csap össze, a párharc első felvonását július 13-án Dunaszerdahelyen rendezik.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, DUNASZERDAHELY
DAC (szlovákiai)–Rapid (osztrák) 4–2 (2–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik