DAC: Kalmár szerint most kell megmutatni, mi van a csapatban

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.05.01. 13:00
null
Kalmár Zsolt szerint a csapatmunka lesz a siker kulcsa a Slovan elleni rangadón (Fotó: DAC)
Hosszú idő után változott a helyzet a Fortuna Ligában. A Slovan győzött, a Dunaszerdahely azonban kétgólos vereséget szenvedett Zólyombrézón, így három fordulóval a szlovák bajnokság vége előtt kétpontos előnyre tett szert a pozsonyi gárda. Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya közvetlenül a vasárnapi meccs után lapunkon keresztül azt üzente a sárga-kék szurkolóknak, hogy a következő körben legyőzik az örök riválist és visszaszerzik a tabella első helyét.

 

Adrián Gula, a DAC mestere Zólyombrézón alaposan felforgatta kezdőcsapatát. Sérülések, sárga lapos eltiltások,valaminttaktikai okok miatt olyan kezdő tizenegyfutott ki a pályára, amelynek tagjaiebben az idényben még nem játszottakegyütt.

„Az első húsz percben három gólt is rúghattunk volna, de ez sajnosnem sikerült. Mostegyilyen sorozatban vagyunk, hogy több helyzetre van szükségünk a góllövéshez. Nem úgy a hazaiaknak, akik közvetlenül a szünet előtt megszerezték a vezetést. Ismét pontrúgásból kaptuk a gólt, pontmint a múlt héten, pedigmikészültünk erre. Nem tudom,mi lehet az ok, a mester majd biztos elmondja, hogy mi lehet a probléma. Ezt azonban a csapattal is át kell beszélnünk, nem lehet, hogy akcióból nem kapunk gólt, de pontrúgásokután igen. Lehet, hogya fejekben van egy kis nyomás, vagy koncentrációhiány lépett fel– ezt ki kell küszöbölnünk”–mondta a Nemzeti Sportnak aDAC csapatkapitánya,Kalmár Zsolt, aki egy óra játék után lépett pályára.

Pár perc után helyzetbe is került, ám remekelt a hazaiak kapusa. „Sajnos sem én, sem pedig Kruzi (Dominik Kruzliak) nem szerzett gólt. Pedig ha sikerült volna, akkor megfordítottuk volnaa meccset. Sajnos nem így történt, de megyünk tovább, mivel most tényleg a döntő mérkőzés jön. A héten át kell beszélnünk a dolgokat, miben kell változtatnunk és tiszta fejjel kell készülnünk.”

A zólyombrézói vesztes ütközet után a vendégszurkolók magukhoz hívták a játékosokat, akiket a csapatkapitány képviselt. „Biztattak a drukkerek, elmondták, hogy mögöttünk állnak. Üzenem a sárga-kék tábornak, hogy vasárnap a Slovan ellen mindent beleadunk és közösen megcsináljuk. Óriási, fantasztikus és hű szurkolótáborunkvan, ez pedig pluszmotivációt ad nekünk. Most kell mindenkinek odatennie magát, most kell megmutatnunk, hogy mi van bennünk, csapatkéntkellműködnünkés küzdenünka sárga-kék mezért, ezt pedig a Slovan ellen meg is fogjuk tenni” –zárta gondolatait Kalmár Zsolt.

„A helyzet adott, a lapok szét vannak osztva. Szükségünk van egy napra, hogy feldolgozzuk a mai eseményeket, majd keményen kell dolgoznunk, hogy legyőzzük a Slovant. Kedden a szurkolóink is ott lesznek az edzésünkön és már ott meg akarjuk mutatni az erőnketés elszántságunkat”–nyilatkozta a találkozó után Adrián Gula, a DAC vezetőedzője.

FORTUNA LIGA, RÁJÁTSZÁS
7. FORDULÓ
FK ZELEZIARNE PODBREZOVÁ–DAC 1904 2–0 (1–0)
Gólszerzők: Bartos (45+5)., Kabongo (71.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik