MK: az FTC Szekszárdra, az Újpest Bajára utazik

Vágólapra másolva!
2013.10.03. 19:33
Csütörtök este a Sport TV Zuhanyhíradó című műsorában kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójának párosítását.

A Magyar Kupa negyedik fordulójában bekapcsolódnak a sorozatba az előző idényben az NB I-ben szereplő csapatok is, így összesen 32 együttes volt érdekelt a sorsoláson. Két kalapban kaptak helyet a csapatok, az egyikben az előző szezonban élvonalbeli, a másikban az alacsonyabb osztályú együttesek, mindegyik párharcban a jelenleg az alacsonyabb osztályban szereplő csapat lesz a pályaválasztó. A továbbjutásról egy meccs dönt, a forduló játéknapja október 30., szerda.

Két olyan párharc lesz, amelyben élvonalbeli gárdák csapnak össze: a Puskás Akadémia FC a Kecskemétet, a Pécsi MFC a Mezőkövesdet fogadja.

A címvédő debreceniek az ESMTK vendégei lesznek, míg a Győri ETO városi derbit vív a Gyirmóttal. A Videotonra békéscsabai túra vár, a Ferencváros Szekszárdra, az Újpest Bajára utazik. A fővárosi lila-fehérek tavaly tavasszal kettős győzelemmel jutottak túl a Baján az MK negyeddöntőjében.

A még állva maradt két megyei első osztályú együttes közül a Kemecse a Honvédot kapta ellenfélül, a Biatorbágy pedig az NB II-es Siófokot.

A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
ESMTK (NB III)–Debreceni VSC-Teva
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Videoton FC
Kisvárda (NB II)–Lombard Pápa
Szeged 2011 (NB III)–MTK Budapest
Bajai LSE (NB III)–Újpest FC
Gyirmót FC Győr (NB II)–Győri ETO FC
Viadukt SE Biatorbágy (megyei I. o.)–Siófok (NB II)
UFC Szekszárd (NB III)–Ferencváros
Egri FC (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II)
Cigánd SE (NB III)–Diósgyőri VTK
Dunaújváros PASE (NB II)–MVM Paks
Pécsi MFC–Mezőkövesd-Zsóry
FC Ajka (NB II)–Kaposvári Rákóczi FC
Puskás Akadémia FC–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano
Kemecse SE (megyei I. o.)–Bp. Honvéd
Csákvári TK (NB III)–Haladás

A 4. FORDULÓBAN ÉRDEKELT CSAPATOK
1. KALAP 2. KALAP
Mezőkövesd-Zsóry Bp. Honvéd
Puskás Akadémia Debreceni VSC-Teva
Ajka (NB II) Diósgyőri VTK
Békéscsaba 1912 Előre (NB II) Ferencváros
Dunaújváros PASE (NB II) Győri ETO
Gyirmót (NB II) Haladás
Kisvárda (NB II) Kaposvári Rákóczi
Nyíregyháza Spartacus (NB II) KTE-Phoenix Mecano
Bajai LSE (NB III) Lombard Pápa
Cigánd SE (NB III) MTK Budapest
Csákvári TK (NB III) MVM-Paks
ESMTK (NB III) Pécsi MFC
Szeged 2011 (NB III) Újpest
UFC Szekszárd (NB III) Videoton
Kemecse SE (megyei I. o.) Siófok (NB II)
Viadukt SE Biatorbágy (megyei I. o.) Egri FC (NB III)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik