Férfi kosár NB I: az Atom legyőzésével rajtolt a Szolnok

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 20:12
null
Dustin Thomas 11 pontot szerzett a szolnoki csapatban (Fotó: Földi Imre)<br /><a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/ferfi-kosar-nb-i-szolnok-atomeromu-73-67-fotok-foldi-imre--7285" target="_blank"><strong>A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!</strong></a><br />
A nyolcszoros magyar bajnok Szolnok hullámzó összecsapáson, a sérülések miatt rövidebb rotációval játszó Atomerőműt a végén bedarálva győzött 73–67-re a férfi kosárlabda NB I pénteki rajtján. Hazai győzelemmel kezdett a Kecskemét és a Körmend is, míg az Oroszlány fölényes debreceni diadallal indult neki az idénynek. 

 

TAKARÉKOS LÉGIÓSMUSTRAKÉNT IS FELFOGHATTUK a Szolnok–ASE férfibajnokit, hiszen a legrelevánsabb változás mindkét csapatnál a külföldiek teljes kicserélése volt. Márpedig az NB I-ben a bajnok Falcón kívül egyetlen gárda sem tud éremesélyesként kosárlabdázni, ha nem számíthat a külföldi játékosaira.

Hazai oldalon a négy új amerikaira voltak kíváncsiak, míg a kimondottan a négybe igyekvő, egy éve majdnem kieső paksiak hátrányból indultak pénteken, hiszen két meghatározó légiósuk (a grúz Duda Szanadze és a szlovák Mario Ihring), valamint Eilingsfeld János sem léphetett pályára sérülés miatt.

Mivel még az elődöntőbe sem jutott az elmúlt két idényben a Szolnok, nagy kérdés volt a bajnoki rajton, hogy a publikum mennyire állt az új gárda, az új edző, a szerb Miodrag Rajkovics mellé, mögé. A felkészülés során remek győzelmeket arató és kínos vereségeket is elszenvedő piros-feketék kapcsán hamar szembetűnő volt, hogy a negyeddöntős kudarc után menesztett szlovén Gasper Potocniknál jellemző kontrollált, statikus játék már nem az Olaj sajátja, az új tréner a pörgős, gyors, dinamikus kosárlabdára szavaz.

Öt perc után hat ponttal vezetett a Paks, az előző két évben Körmenden és Sopronban is játszó Maliek White tíz pontot szórt. Aztán a centerei eredményessége révén és Pallai Tamás tripláival fordított a tényleg magas fordulatszámon pörgő Olaj, és öt ponttal megnyerte az első negyedet. A folytatásban is rohantak a hazaiak, ha volt rá lehetőségük, míg paksi részről egyértelműen a légiósok domináltak.

A nagyszünetet követően sem változott a játék képe, Lukács Norbert „lőtte be magát” a triplavonalon túlról és szerzett három triplát két percen belül. Mivel a védekezés mindkét oldalon gyenge volt, egyik fél sem tudott meglépni a másiktól – legalábbis a 27. percig, akkor a távolról egyre gyakrabban betaláló Szolnok kilenccel elhúzott.

Ám a 33. percben már ismét a vendégek vezettek, csakhogy a kevesebb rotációs lehetőség miatt a kék mezesek csak a hajráig bírták, ott már a fáradtság rovására írható hibákat követtek el. Ezt büntetve újra kilencre növelte előnyét az Olaj, és végül 73–67-re nyert.

S ami igazán szívderítő a hazai szurkolók számára: bár a játékkal még akadnak gondok, nem a külföldiek, hanem Pallai Tamás és Lukács Norbert volt a győzelem fő letéteményese.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
1. FORDULÓ, pénteki mérkőzések

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–ATOMERŐMŰ SE 73–67 (24–19, 10–14, 23–19, 16–15)
Szolnok, 1400
néző. Vezette: Földházi, Nagy V., Pozsonyi
SZOLNOK: Clay 11/9, PALLAI 11/9, Rudner, LUKÁCS N. 15/9, WIGGINS 14. Csere: Eads 9/3, Pongó Máté, D. Thomas 11/3, Révész Á. 2. Edző: Miodrag Rajkovics
PAKS: Kovács Ákos 7/6, WHITE 20/9, Pajor 3/3, Gulyás M., WRIGHT 19. Csere: Sövegjártó, Woods 9, Dorogi 9/3, Radics. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–6. 8. p.: 19–18. 14. p.: 27–29. 18. p.: 32–31. 24. p.: 45–42. 27. p.: 55–46. 34. p.: 62–61. 37. p.: 70–64. 39. p.: 73–67
MESTERMÉRLEG
Miodrag Rajkovics:
– Nagyszerű szurkolótábor előtt örülünk, hogy győzelemmel debütáltunk. A lepattanócsata 38–38-as döntetlent hozott, ezzel nem lehetünk elégedettek, mert olykor nehézséget okozott nekünk ez a játékelem. Huszonnégy gólpasszt adtunk, ami azt jelenti, hogy jól mozgattuk labdát, arról nem is beszélve, hogy tizenegy triplát dobtunk több mint negyven százalékos mutatóval.
Csirke Ferenc: – Jó hangulatú mérkőzést vívtunk Szolnokon. Tulajdonképpen Lukács Norbi triplái döntöttek a harmadik negyedben, amikor ezeknek köszönhetően kilenc ponttal meglépett tőlünk az Olaj. Egyébként is jobban dobták a hármasokat a hazaiak, ez fontos tényező volt. Nem akarok azzal foglalkozni, hányan hiányoztak közülünk, még így is volt győzelmi esélyünk. Büszke vagyok a fiúkra!

További eredmények

Debreceni EAC–MVM-OSE Lions 59–80 (11–17, 23–22, 14–15, 11–26)
Pontszerzők:
Buckles 17/9, Edwin 15/6, Mócsán 10/6, Drenovac 8, Williamson 7, Hőgye 2, ill. Polutak 19, Gholston 16/9, K. Thomas 16/3, Riddley 14/3, Hollis-Jefferson 7, Illés 5/3, Ruják A. 3/3

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Sopron KC 83–80 (22–26, 29–6, 14–20, 18–28)
Pontszerzők:
Dramicsanin 18/6, Bogues 17/12, Karahodzsics 16, Wittmann 11/6, Lawrence 10, Tóth Barna 6, Sinik 4, Ivkovics M. 1, ill. Griffin 23/9, Nichols 21/6, Da Silva 13/3, Molnár M. 9, Banyard 6, Meszlényi 4, Csendes 3/3, Sitku M. 1

Egis Körmend–Kometa Kaposvári KK 80–71 (18–25, 23–12, 14–18, 25–16)
Pontszerzők:
Tolbert 18, Morgan 15/6, Cook 12/6, Takács K. 11/3, Carter 9, Ferencz 8/6, Djogo 6, Herczeg 1, ill. Abell 16, Koprivica 15, Krnjajszki 14/9, Paár 8/6, D. Jackson 8/3, R. Jackson 7, Halmai 3

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szeptember 30., szombat

17.00: Arconic-Alba Fehérvár–Budapesti Honvéd
18.00: Falco KC Szombathely–NKA Universitas Pécs
Október 3., kedd
18.00:
Zalaegerszegi TE KK–SZTE-Szedeák

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik