Férfi kosár NB I: Fehérváron nyert az Olaj, lemondott a KKK edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.21. 20:19
null
Fehérvári elégedetlenség – Ryan pont nélkül maradt a Szolnok ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A férfi kosárlabda NB I 9. fordulójában a Nyíregyháza Jászberényben, a Szedeák Kaposváron, az Atomerőmű Sopronban nyert, a MAFC pedig – alighanem a nap legnagyobb meglepetését okozva – Körmenden nyert. A nap rangadóján a Szolnoki Olaj Székesfehérváron ünnepelt.

 

A nap meccsén az első negyedben az Alba Fehérvár ötpontos előnyt harcolt ki a Szolnok ellen, de az Olaj a folytatásban ledolgozta hátrányát, és negyedik negyedbeli jó védekezésével a maga javára fordította az összecsapást. Vojvoda valódi vezére volt a vendégcsapatnak, 26 pontot gyűjtött, és Milosevics is remekül játszott, ő 22 egységig jutott.

A Spica hajtotta Kaposvár vezetett kilenc ponttal is a Szedeák ellen, ám a szegediek nagyot hajráztak, és Armelin, illetve Csirics vezetésével megnyerték a meccset. A találkozó után Szrecsko Szekulovics, a hazaiak edzője jelezte, lemond a 3–6-os mérleggel álló KKK kispadjáról.

A Sopron is vezetett kilenc ponttal – többször is – otthon az Atomerőmű ellen, ám ezen a mérkőzésen is a vendégek örülhettek a jobb hajrá után. A paksiak a Pécs elleni találkozó után tudtak újra idegenben nyerni.

Első sikerét aratta viszont vendégként a Nyíregyháza, amely a sereghajtó Jászberény otthonában aratott – a 40–21-es kezdés után összességében sima – győzelmet.

A MAFC másodszor hagyta el győztesen a pályát, a fővárosi csapat a Zalaegerszeg után ezúttal a Körmendet lepte meg, elsősorban Sihota triplaerős játékával.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
9. FORDULÓ

ALBA FEHÉRVÁR–SZOLNOKI OLAJ 70–81 (19–14, 22–23, 16–25, 13–19)
Székesfehérvár, 2400
néző. Vezette: Cziffra, Hegedüs T., Jakab
FEHÉRVÁR: CHERY 18/6, MYLES 15/9, Markovics 3/3, Spurlock 11, LÓRÁNT 18/3. Csere: Supola, Pearson, Simon B. 3/3, Csorvási 2. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav
SZOLNOK: Craft 9, VOJVODA 26/12, Boriszov 2, MILOSEVICS 22/12, KELLER Á. 5. Csere: Gregory 8, Lypovyy, Wittmann 5/3, Kovács P. 4. Vezetőedző: Pór Péter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–4. 6. p.: 7–9. 8. p.: 15–9. 12. p.: 22–16. 15. p.: 27–24. 18. p.: 34–30. 21. p.: 41–45. 25. p.: 49–49. 28. p.: 51–57. 32. p.: 59–64. 35. p.: 62–7. 38. p.: 67–75.
MESTERMÉRLEG
Dzunisz Braniszlav:
– Megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Szolnok, mert egyszerűen jobban játszott a második félidőben. Mi pedig egy heves csatában, ahelyett, hogy keményen odatennénk magunkat, elkezdünk idegeskedni, és ezt a Szolnok maximálisan kihasználta.
Pór Péter: – Ebből a csarnokból nem sok csapat megy haza győztesen, sikerünk kulcsa a védekezés volt. Az első félidőben negyvenegy pontot dobott a Fehérvár, s voltak közöttük extra kosarak is. A második félidőben viszont még rá tudtunk tenni egy lapáttal a védekezésünkre, és nem tudtak könnyű kosarakat dobni, nagyon meg kellett küzdeniük a pontokért. Amikor előnybe kerültünk, nekik támadásban nyilván kockáztatniuk kellett, s ezt mi jól használtuk ki.

KAPOSVÁRI KK–NATUREX SZTE SZEDEÁK 81–84 (26–22, 12–11, 20–29, 23–22)
Kaposvár, 1000
néző. V: Benczur, Boros, Balogh Gy.
KAPOSVÁR:
Ubilla 12/6, PULJKO 19/15, Benke 1, HENDLEIN 14, SPICA 27. Csere: Baki 6/6, Horváth M. 2. Edző: Szrecsko Szekulovics
SZEGED:
Jereminov 6/3, Molnár A. 9/3, ARMELIN 24/6, CSIRICS 20/12, BRKICS 14. Csere: Kiss Zs., Juhos 7/3, Moravcsik, Révész 4. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 3. perc:
7–7. 7. p.: 15–22. 13. p.: 31–24. 17. p.: 36–27. 23. p.: 45–39. 28. p.: 51–54. 33. p.: 65–62. 37. p.: 73–74
Kipontozódott:
Molnár A. (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics:
– Hiába vezettünk időnként nagy fölénnyel, előnyünket nem tudtuk kihasználni, ilyen rossz ritmusban nem lehet eredményesen játszani. Nem szeretnék itt több ilyen negyven percet megélni, ezért az utolsó mérkőzésemet töltöttem el a kaposvári kispadon.
Nikola Lazics:
– Megérdemeltük a győzelmet, mert nagyon áhítottuk. Meg is dolgoztunk érte, jó volt a játékritmusunk, kivéve a második negyed egy rövid időszakát. Fontos volt ez a győzelmünk.

SOPRON KC–ATOMERŐMŰ SE 71–76
(16–20, 20–13, 22–19, 13–24)
Sopron, 1400
néző. V: Papp, Frányó, Gál
SOPRON:
LAROCHE 12/3, TIGGS 15, Francsics 11/3, TÓTH G. 15, Babcsics. Csere: Dénes 7/3, Takács, Ruják 1, Radulovics 10. Edző: Sabáli Balázs
ATOMERŐMŰ:
DUNN 21/9, Robinson 4, BARNIES 18/3, Eilingsfeld 2, Tóth Á. 9. Csere: Watkins 14, Medve, Kovács Á. 8/6, Will. Edző: Schmidt Béla
Az eredmény alakulása. 3. perc:
6–5. 6. p.: 10–15. 9. p.: 12–20. 12. p.: 19–24. 15. p.: 23–28. 18. p.: 34–30. 22. p.: 39–33. 25. p.: 48–39. 28. p.: 55–46. 33. p.: 62–56. 36. p.: 65–65. 38. p.: 69–71
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: –
Az első és negyedik negyedben nyújtott teljesítmény miatt veszítettünk. Védőmunkánk gyenge volt, és az ellenfél triplái kivégeztek bennünket. Kritikus helyzetekben rossz döntéseket hoztunk, és ennek vereség lett a vége.
Schmidt Béla:
– Változatos mérkőzést játszottunk, és egy pillanatig sem adták fel a srácok. Néhányszor extra találatunk volt, és ez felőrölte a soproniakat. Annak örülök, hogy vendégként végre jó teljesítményt nyújtottunk.

JP-TOP COP JÁSZBERÉNY–MARSO NYÍREGYHÁZA 87–95
(21–29, 15–24, 27–11, 24–31)
Jászberény, 400
néző. V: Kapitány G., Gorka Sz., Makovszky Sz.
JÁSZBERÉNY:
Caffey 16/6, HORVÁTH Á. 31/15, Cohn 11/3, Dramicsanin 10, Cseh Gy. 2. Csere: Szögi Á. 2, Blaskovits 7/3, Soós 8. Edző: Forray Gábor
NYÍREGYHÁZA:
Savic 4, Krisztanovics 15, LEKLI 16/3, MILLER 24/6, TATE 29/15. Csere: Molnár M. 4, Kósa, Bus 3/3, Nagy K. Edző: Sitku Ernő
Az eredmény alakulása: 3. perc:
7–4. 7. p.: 13–18. 13. p.: 21–40. 17. p.: 26–47. 23. p.: 48–55. 27. p.: 53–57. 33. p.: 69–74. 37. p.: 77–84
Kipontozódott:
Cseh Gy. (28. p.); Tate U. (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Forray Gábor:
– Egy félidőnyi előnyt adtunk a Nyíregyházának, és amikor fordíthattunk volna, akkor a két amerikaijuk eldöntötte a meccset.
Sitku Ernő:
– Sokat dolgoztunk, hogy megszerezzük első idegenbeli győzelmünket, és ami eddig hiányzott – a kontrollált játék – az ma megvolt.

EGIS KÖRMEND–MAFC 91–97
(25–28, 23–26, 20–20, 23–23)
Körmend, 1800
néző. V: Török R., Tőzsér D., Minár L.
KÖRMEND:
PERRY 15, Channels 13/3, FERENCZ 12/6, Dickerson 9, Duinker 12. Csere: Katura 12/6, Tóth N. 8, Lakosa 7/3, Farkas 3/3. Edző: Teo Cizmic
MAFC:
SMITH 18, Mocsán 6/6, Lakits 2, SIHOTA 29/15, Silajdi 12/3. Csere: Kovács Á. 11/3, MISEK 17/9, Debreceni 2, Tursics. Edző: Garai Péter
Az eredmény alakulása. 4. perc:
10–16. 8. p.: 18–24. 13. p.: 31–31. 18. p. 43–42. 24. p.: 56–66. 27. p.: 58–68. 34. p.: 68–78. 37. p.: 75–88
Kipontozódott:
Kovács Á. (38. p.) Perry (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Teo Cizmic:
– Gratulálok a MAFC-nak, remekül játszottak, kiválóan dobtak, mentálisan is erősebbek voltak, jobban akarták a győzelmet. A végén mindent megpróbáltunk, de nem volt átütőerő a játékunkban. A védekezésünket újra fel kell építeni, mert ma kiderült, hogy sebezhetőek vagyunk.
Garai Péter:
– Az életben maradásért, no meg a fővárosi kosárlabdázás jővőjéért is küzdöttünk. Örülünk, hogy a csapat ma jól teljesített, s a kosárlabdázás egyik fellegvárában győztesen hagyhattuk el a pályát. Hittünk a győzelemben, küzdöttünk és jól dobtunk. Remélem a játékosok is erőt merítenek ebből a sikerből.

AZ ÁLLÁS
1. Falco KC Szombathely 8 7 1 656–593 0.938
2. Atomerőmű SE 9 7 2 751–666 0.889
3. Szolnoki Olaj KK 9 7 2 789–656 0.889
4. Zalakerámia ZTE KK 9 6 3 714–691 0.833
5. Egis Körmend 9 6 3 785–736 0.833
6. TLI-Alba Fehérvár 9 6 3 788–665 0.833
7. Sopron KC 9 4 5 727–687 0.722
8. KTE-Duna Aszfalt 9 4 5 624–686 0.722
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 9 4 5 691–685 0.722
10. Kaposvári KK 9 3 6 679–734 0.667
11. MARSO Nyíregyháza 9 3 6 702–804 0.667
12. PVSK-PannonPower 8 2 6 585–644 0.625
13. MAFC 9 2 7 690–819 0.611
14. JP-TOP COP Jászberény 9 1 8 696–811 0.556
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik