Női kézi: „Megvalósítottuk legfőbb álmunkat, feljutottunk az NB I-be”

Vágólapra másolva!
2024.04.28. 11:02
Jövünk NB I! – üzenik a szombathelyiek (Fotó: szombathelyikezilabda.hu)
Szombaton, a Hajdúnánás legyőzésével biztossá vált, hogy a Szombathelyi KKA női kézilabdacsapata a következő idényben az NB I-ben indulhat.

A szombathelyiek 25/25-ös győzelmi mutatóval vágtak neki a szombati mérkőzésnek – annak ismeretében, hogy ha nyernek, akkor matematikailag már most biztossá teszik feljutásukat az élvonalba. Nos, a Hajdúnánás ellen sem hagytak sok kérdést: 34–21-es diadalt arattak, azaz fölényes sikerrel ünnepelték az NB I-es kvalifikációt. 

A honlapjukon közzétett cikkben úgy fogalmaznak: „Legyőztük a Hajdúnánást és megvalósítottuk legfőbb álmunkat: feljutottunk az NB I-be. Természetesen megyünk tovább, hiszen a biztos feljutás után a következő célunk, hogy 100 százalékos mérleggel ünnepeljünk bajnoki címet!”

A másik feljutó helyért az Elek Gábor szakmai igazgatásával versenyző Esztergomi Vitézek, illetve az Érd küzd. Előbbi van lépéselőnyben, négy fordulóval a vége előtt két ponttal előzi meg az érdi együttest. 

A férfiaknál a Győri ETO-UNI FKC együttese biztosította bajnoki címét az NB I/B hétvégi fordulójában. Az már április közepén kiderült, hogy a győriek tíz év után visszajutnak az élvonalba, hétvégén a Szeged U21-es csapatának 31–26-os legyőzésével pedig az is eldőlt, hogy ezt bajnokként teszik. Mivel a második helyen álló Veszprém U21 nem juthat fel, a harmadik Szigetszentmiklósi KSK és a negyedik Békési FKC között dől majd el, ki szerepelhet ősztől az élvonalban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik