Női kézi NB I: döntöttek a DVSC FTC elleni óvásáról

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.08. 14:41
Tomori Zsuzsanna a kiállítása alatt is a játéktéren volt, ezért óvott a DVSC (Fotó: dvsckezilabda.hu)
Mint ismert, a házigazda DVSC Schaeffler óvást nyújtott be a Magyar Kézilabda-szövetségnél az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni, 24–21-re elveszített bajnoki után, ugyanis a hajdúságiak szerint a találkozó 9. percében Tomori Zsuzsanna kétperces büntetésének lejárta előtt újra pályára lépett. Az MKSZ csak most hozott döntést az ügyben.

„Az óvás alapja, hogy a Ferencváros elleni mérkőzés kilencedik percében Tomori Zsuzsanna a kétperces büntetésének letelte előtt újra pályára lépett (6:41-nél kapta meg a kiállítást és a videofelvétel tanúsága szerint 8:29-nél már a pályán volt, ekkor indult el a cserezóna felé), ami szabálytalan és újabb kétperces kiállítással büntetendő. Ez a találkozót közvetítő M4 Sport csatorna felvételein is jól látható. Másodedzőnk, Kudor Kitti jelezte a szabálysértést a zsűriasztalnál ülő szövetségi képviselőnek, de az intézkedés elmaradt” – olvasható a DVSC indoklásában, a csapat pedig úgy véli, Tomori szabálysértése lényegesen befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, hiszen ha még egy kétperces büntetést kapott volna, a hazaiak rövid ideig kettős emberelőnyben lehettek volna, miközben az FTC védekezésének fontos láncszeme két kiállítással játszotta volna le a hátralévő közel 50 percet.

A DVSC óvásáról a Magyar Kézilabda-szövetség csütörtökön döntött. A hajdúsági klub honlapján közölte, a versenybírók hibáztak, de az óvást elutasították. Mint részletezték, az MKSZ Verseny albizottsága annak ellenére utasította el a Loki óvását, hogy a bizottság is azt állapította meg, nem vitatott tény, hogy Tomori Zsuzsanna a kiállítása alatt szabálytalanul tartózkodott a játéktéren, de a szervezet szerint az sem vitatott, hogy a versenybírók tévesen nem avatkoztak közbe és alkalmazták a szabálytalanság miatt a szabálykönyv vonatkozó szankcióját.

„Az óvás elutasításának szóbeli indokolása szerint a fenti tévedés a versenybírók megfigyelésein alapuló döntésnek minősül, így nem tekinthető óvási oknak. Klubunk a határozat írásbeli megismerését követően egyeztet jogi szakembereivel, és megfontolja a döntéssel szembeni fellebbezés lehetőségét” – írta közleményében a DVSC.

1. FTC1414513–348+165 28 
2. Mosonmagyaróvár14131490–382+108 26 
3. Győr14122497–318+179 24 
4. Debrecen14113432–340+92 22 
5. Budaörs15717426–448–22 15 
6. Vác1376356–353+3 14 
7. Vasas14428355–404–49 10 
8. Fehérvár14428381–434–53 10 
9. Dunaújváros1459354–447–93 10 
10. MTK13337367–402–35 
11. Kisvárda13418336–384–48 
12. Békéscsaba13319333–390–57 
13. NEKA142111342–424–82 
14. Kozármisleny131111298–406–108 
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik