Férfi kézi: teljesen kiakadt a Barca edzője a bajnoki meccs körülményein

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.27. 18:02
null
Carlos Ortega szerint elfogadhatatlanok voltak a körülmények (Fotó: AFP)
A Barcelona férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője, Carlos Ortega teljesen kiakadt az Ademar elleni, 39–25-re megnyert bajnoki mérkőzés helyszínéül szolgáló pálya állapotán.

AMundo Derportivospanyol lap számolt be róla, hogy az Ademar hazai csarnoka, aLeón Sports Pavilion jelenleg felújításon esik át, így a játékosoknak 3 fokos hidegben, rendkívül poros pályán kellett játszaniuk.

„Szerintem nem elfogadható, hogy ilyen körülmények között kellett pályára lépnünk– fakadt ki Carlos Ortega a meccs után. –A felújítás miatt logikus, hogy kosz volt és hideg, amivel nem lehet mit kezdeni. A sportágunk érdekében ilyen nem történhet soha többet. Ez nemcsak a mi csapatunknak, az egész világ számára elfogadhatatlan.”

„A játékosok sapkában és kesztyűben melegítettek be, és kabátban ültek a padon. A koszos föld pedig hihetetlen nagy sérülésveszéllyel jár. Beszéltem a feletteseimmel, panaszt is tettünk a ligánál, de nincs akkora hatalmunk, hogy elhalasztassuk a meccset” – tette hozzá a Barca vezetőedzője.

Ortega egyébként azt is elárulta, elégedett volt a játékosai teljesítményével és a tűrőképességével, és örült, hogy a meccs végén olyan játékosok is pályára léphettek, akik általában nem kapnak sok játéklehetőséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik